Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok
Nincs mesélő
Széltetőben a Szürke-negyed, ahol az Égkoszorúba érkezett elfek többsége lakik, nem sokkal több egy nyomornegyednél. Őrök ritkán járnak erre és ha valami csetepaté történik, hiába kiabálsz, nem kapsz segítséget.
Ezt a hanyagságot és nyomort kihasználva, Sky és Ákos, leginkább Ákos javaslatára használták ki, hogy anélkül térhessenek vissza a Királyok Palotájába, tisztázni Ralof nevét, a talált bizonyítékkal.
Ralof-ot hamis vádakkal, miszerint, ő a Birodalom kémje, bebörtönözték és nagy esély van rá, hogy kivégzik, ha nem juttatják el a bizonyítékot Ulfric-nak.
Sietve mentek, átvágtak a mocskos utcákon, nem kevés feltűnést keltve, hiszen ritka jelenség volt, hogy egyenruhás nordok meneteljenek a Szürke-negyedben, aminek sajnos, meglett az ára.
Három másik egyenruhás nord állta az útjukat, két férfi és egy nő, de mindegyiküknek sisak takarta el az arcát.
- Eddig és netovább! – Felelte a középső férfi, de Sky egyből felismerte a hangját.
- Nagy merészségre vall, hogy idetoltad a képed, Hadvar. – Egyből az oldalán lévő egyik fejszéjéért nyúlt. Hadvar levette a sisakját, hogy a régi barátja szemébe nézhessen és fordítva.
- Bárhol szívesebben lennék, mint itt.
- Azzal, hogy idejöttél, bemerészkedtél a medve barlangjába. – Sky közelebb ment, de az ikrek, akik még mindig sisakot viseltek elővették a kardjaikat és megállásra késztették a nord nőt. – Nem hagyjátok el élve Széltetőt. Ahogyan Sat sem. – Hadvar dühösen ökölbe szorította a kezeit, mire Sky csak elmosolyodott. – Igen, tudjuk, hogy Sat is elárult minket és amint bejutunk a Palotába, mindenről kitálalunk. – Hadvar egyenesen Sky szemébe nézett és a lehető legkomolyabban folytatta.
- Rájöttetek mindenre. – Hadvar is elővette a kardját. – Nem hagyhatlak életben titeket.
- Nem is számítottam másra! – Sky a másik fejszét is elővette. - 3-an kettő ellen, - Sky végig mérte az ellenfeleit és Ákos is elővette a kardját. – nem túl jó arány. Nekik. – Sky csak vigyorgott, egy jó kihívásra várva.
- Ezek szerint, - Hadvar nem vette le a szemét Sky-ról és ugyanolyan komolyan folytatta. – a számolás még mindig nem az erősséged, Sky.
- Hogy?! – Sky dühösen és zavartan körbenézett és látta, hogy legalább egy tucatnyi, rongyos és rozoga szerszámokkal felfegyverkezett dunmer koldus gyűlt össze mögöttük.
- Az éhező embernek néhány szelet kenyér kincset ér. – Folytatta Hadvar, de Sky harci kedve nem úgy tűnt, mintha megfogyatkozott volna.
- Huh, néhány korcs elf patkány, - Sky visszafordult, az ikrek felé. – és két birodalmi kutya és azt hiszed, megadjuk magunkat, áruló?!
- Sky, óvatosan. – Ákos próbálta figyelmeztetni.
- Miért? – Kérdezte Sky, gúnyolódva az elfekre nézve. – Ha bármelyikőtök úgy érzi, van esélye ellenem, - Magabiztosan feléjük indult, mire a felfegyverzett elfek rémülten hátra léptek. – álljon elő!
Egy férfi volt az első, egy favágó fejszével rontott Sky felé, de a nő gyorsan kitért előle és a saját, harci szekercéjét a fejébe állította. Miután kihúzta a koponyájából a fegyvert, vér, csont és agy darabkák repültek szerte az utcán. A megszeppent csoportra nézett, akik láthatóan megrémültek a társuk halálán és a tényen, hogy Sky úgy állt ott, mint aki jól végezte a dolgát.
- Ki a következő?
Thrys szinte már belebetegedett az unalomba, hiszen egész nap figyelték, Sanan fő mágus folyamatosan a Kiáltásai vizsgálta, de soha nem mondott semmi érdemlegeset, vett tőle némi vért és azóta felé sem nézett. Az őrök, akár egy halom szoborként álltak, meg se mozdultak, de még az arcuk sem rezzent meg.
Thrys kezdetben azzal szórakozott, hogy mindenféle vicces arcot vágott nekik, kiöltötte a nyelvét, bandzsított a szemével, csettintgetett a szemük előtt, ráfújt a szemükre, de semmi reakció nem volt.
Megpróbált megdobni néhányat egy-egy hógolyóval, de egy szempillantás alatt kikerülték és ugyanúgy, erősen koncentrálva őrködtek tovább, mozdulatlanul.
- Ezzel a mutatvánnyal akár az utcán is felléphetnétek. – Viccelődött, de kicsit olyan érzése volt, mintha magában beszélt volna.
Az egyetlen, amit megtehetett, hogy bámulta a követségre érkező nemes urakat és hölgyeket, akik Elenwen-el jöttek találkozni. Ő természetesen, senkivel sem beszélhetett, csak unatkozva, fel-alá járkálva, a szobájából, a folyosókon, az udvaron át rótta a köröket és szinte már a fejét is majdnem beleverte a falba az unalomtól. Ahányszor csak megpróbálta elhagyni a Követséget, az őrök az útját állták és vissza parancsolták.
Egyszer csak, Merion hadnagy jött érte és így szólt neki:
- Beathrys hercegnő, Elenwen úrnő várja magát az irodájában.
- Mi történt? – Thrys izgatottan érdeklődött, örülve, hogy végre, van mit csinálnia.
- Megtudja, amint odaérünk. – Merion csak megfordult és mutatta az utat. Nem árult el semmit sem.
- A bácsikámról van valami hír? – Próbált érdeklődni, de Merion nem válaszolt. – Marshalról és a Szervezetről? A sárkányokról? – Hiába, Merion egy szót sem szólt, csak bevezette a követség épületébe, Elenwen irodája elé, ahol két katona állomásozott, de illedelmesen utat engedtek a hadnagynak és a hercegnőnek.
Az irodában ott találták magát Elenwen-t, de nem volt egyedül, Joross is jelenvolt, de nagyon dühösnek tűnt és nem kellett volna sok hozzá, hogy rátámadjon Sanan fő mágusra.
- … azok után, amit a háborúban tettél velem, nehogy azt hidd, hogy valaha is megbízom benned! – Joross a kardja markolatját szorongatva, viszketett a keze is, hogy előhúzza és felaprítsa vele a mágust.
- Ugyan, - Sanan csak gonoszul vigyorgott, tudva, hogy az Igazságosztó nem tehet semmit sem, Elenwen jelenlétében. – nem volt személyes.
- Ezt már megtárgyaltuk odahaza, Joross! – Ilya a két férfi közé állt.
- Egyikőtök sem volt ott! – Kiabálta Joross, igazságot követelve, szinte reszketett a dühtől. – Ő… ő…
- Beathrys hercegnő, - Elenwen, aki eddig csendben figyelte a fejleményeket, Thrys-re nézett. – csakhogy megérkeztél.
- Thrys?! – Joross megdöbbenve visszakozott és leült. – Nem esett…
- Miről vitáztatok? – Thrys meg sem várta a nagybátyja válaszát.
- Semmiről. – Elenwen ennyivel elhallgattatta, amit Thrys nagyon nem vett jónéven, de volt annyi esze, hogy ne feleseljen Elenwen-el. – A segítségedre lenne szükség egy üzenet megfejtésében. – Joross-nak intett, hogy átadhatja az üzenetet.
- Thrys, a Szervezet két embere nekünk dolgozik és nagyon nehezen, de sikerült egy üzenetet átadnia nekem. „Egy Kiáltás. Magas-Hrothgar." Mondd egy neked valamit?
- Állítólag, ez a kulcs Alduin legyőzéséhez. – Tette hozzá Elenwen.
- Hm, - Thrys keresztbe tette a karjait és elgondolkodott. – talán a Szürkeszakállúakra gondolt?
- A remetékre, akik megtanítottak használni az erődet? – Emlékezett Ilya.
- Igen és egy Kiáltás, amit nem tanítottak meg, amire utalhat.
- Marshalnak megtanították? – Érdeklődött Joross.
- Nem hiszem. – Thrys megrázta a fejét. - Egyszer sem használt olyan Kiáltást, ami legyőzhetne önmagában egy sárkányt.
- Vagy csak nem fedte fel. – Találgatott Joross.
- Beathrys-nek igaza van, - Elenwen Thrys-nek adott igazat. – ha rendelkezne azzal az erővel, akkor a Szervezet nem vette volna a fáradtságot, hogy meglátogassák a Karth-csúcsot. Amit nem értek, ha a Szürkeszakállúak ismerik azt a Kiáltást, miért nem tanították meg neked?
- Nem tudom. – Vont vállat Thrys.
- Talán ideje lenne megkérdezni. – Joross ismét felállt és készenállt az indulásra.
- Igen, - Ilya is csatlakozott. – ha nem segítenek, a földdel tesszük egyenlővé a szentélyüket!
- Nem! – Elenwen megtiltotta. – Kicsit megérdeklődtem, mit jelentenek az Szürkeszakállúak Égkoszorú számára és annak ellenére, hogy nem csinálnak semmit, mindenki mélységesen tiszteli őket. Ha végeznénk velük, esélyünk sem lesz elnyerni Égkoszorú bizalmát.
- Akkor, mit javasol? – Érdeklődött Joross.
- A béke zászlója alatt elviszitek Beathrys-t és megkéritek, hogy tanítsák meg neki azt a Kiáltást.
- És ha nemet mondanak? – Kérdezte Ilya. – Vagy nem ismerik azt a Kiáltást?
- Valamit biztosan tudnak, - Elenwen biztos volt a dolgában. - elvégre, náluk többet senki sem tud a Kiáltásokról és a sárkányokról. Legyetek diplomatikusak.
- Akkor, én, Thrys és Ilya megyünk? – Joross körbenézett a csapaton, de Sanan, aki eddig csendben volt, most előrelépett.
- Meg én. – Joross ismét dühbe gurult.
- Hogyan?! Kizárt!
- Attól tartok, Joross, - Kezdte Elenwen. – Sanan-nál alkalmasabb nincs, hogy kikérdezze a Szürkeszakállúakat a sárkányokról és többet tudjon meg a sárkányszülöttről és a Kiáltásokról. Röviden, el kell viselned. – Joross már épp nyitotta a száját, hogy nemtetszésének adjon hangot, de Elenwen megelőzte. – És nem kell aggódnod, - Jelzett Merion-nak, aki bevezette Ser Laren-t. A Felkent lovag, mind erőben, mind termetben felülmúlt mindenkit a teremben. – Ser Laren feladata, hogy védje meg Beathrys hercegnőt.
- Akár az életem árán is. – Tette hozzá Ser Laren, teljes odaadással.
- Jó nagy ember. – Thrys alaposan végig mérte Ser Laren-t, aki majdnem akkora volt, mint a Szervezetből Gramb.
- Egy Felkent lovagot hívattál ide, hogy megvédd Thrys-t? – Joross alig hitte el. – Komolyan meg akarod védeni.
- Pontosan, kitől is kell megvédenie Beathrys hercegnőt Ser Laren-nek? – Sanan kissé gyanakodva nézett Elenwen-re, akinek egy gúnyos vigyor ült az arcára.
- Bárkitől, aki fenyegetést jelent rá. – Sanan-ra sandított, jelezve, hogy ő rá gondol elsősorban.
- Biztosítom, úrnőm, - Sanan meghajolt. – hogy sikerrel térünk vissza. – Azzal elhagyta a termet, Ilya egy pukedli után követte. Joross és Thrys is elhagyta volna az irodát, de Elenwen még megszólította.
- Joross! – Joross visszanézett a Nagykövetre. – Nem mindenki hitt Sanan-nak annak idején.
Joross nem válaszolt, csak hallgatott egy darabig, de végül követve a többieket, elhagyta az irodát.
- Joross bácsi, - Thrys kissé kíváncsian közelítette meg a nagybátyját. - miért haragszol Sanan fő mágusra? - Joross egy kicsit hallgatott, de válaszolt.
- A háborúban... egyszer cserben hagyott és... - Nem akarta felfedni a teljes igazságot. - A lényeg az, hogy ne bízz benne és vigyázz vele. Maradj az én és Ser Laren közelében.
- Miért Ser Laren?
- Elenwen parancsba adta neki, hogy védjen meg és Felkent lovagként kötelessége teljesíteni. Egy dolog biztos, Elenwen azt akarja, hogy élj.
- Ez azért jó hír. - Thrys kissé fellélegzett.
3 nappal később
A Szervezet, hajnalban elérkezett Ivarfalvára. A falu mit sem változott, amióta Marshal és Thrys elhagyták. A Szervezet emberei, Marshal, Leila, Gramb, Wynns és Delphine egyenesen a kőlépcsők felé vették az irányt, amiket a hegyekbe véstek és felvezettek Tamriel legmagasabb hegyének a tetejére.
Mielőtt elérték volna a kőhidat, ami egyenesen a lépcsőkhöz vezeti őket, két személlyel találkoztak. Az egyik egy férfi volt, rövid, gesztenyebarna, kopaszodó hajjal, tengerkék szemmel és ugyanolyan fekete, ében páncélban, mint Marshal, Leila és Gramb. Az oldalán egy ében kard lógott, a bal karjára egy ében pajzs volt illesztve.
A másik, egy nő, hosszú, dús, gesztenyebarna hajjal, ugyanolyan tengerkék szemekkel, amikből sugárzott a rosszindulat és megvetés. Sötét mágus kabát, nadrágot és csizmát viselt, a kezében egy fekete fémrúd volt, aminek a vége három hegyes ágban ért véget, a közepén egy erős lélekkő volt.
- Potema, Cephourus, - Marshal odavágtatott Ark-al. – látom megtanultatok bánni a testetekkel. – Felsegítette Potema-t a nyeregbe, maga elé.
- Nem volt olyan nehéz, - Cephourus Gramb-hoz szállt fel és visszaadta a gyűrűjét. – tudtuk hogyan működik, csak egy kicsit gyakorolnunk kellett.
- Reméltem, hogy végleg megszabadultam tőled. – Gúnyolódott Marshal, miután Potema visszaadta az ő gyűrűjét is.
Nekem is hiányoztál, Marshal. – Vágott vissza Potema. - Akkor, tudjuk, hogyan győzzük le Alduin-t?
- Nem egészen, - Válaszolt Marshal. – van egy Kiáltás, amit Sárkányvésznek hívnak és a Szürkeszakállúak az egyetlen nyomunk hozzá.
- Nem hiszem, hogy sokat segítenének, de valóban nincs választásunk. – Mondta Delphine.
- A Vezérről azóta sincs hír? – Kérdezte Leila.
- Semmi. – Felelte Cephourus. – A Télvári Akadémiára ment el és azóta sem hallottunk felőle semmit sem.
Mire felértek, Magas-Hrothgar-ra és leszálltak a lovaikról, már vártak rájuk. A nagy hóviharban megláttak 4 alakot, 3 férfit és egy nőt. Egyértelműen, a Thalmor-ok voltak, akikkel a Karth-csúcson találkoztak.
- Úgy fest, a kémjeink ismét köptek. - Állapította meg Gramb.
- Tényleg? - Marshal, még egy ilyen szorult helyzetben is csak viccelődött. - Mi volt az első dolog, ami miatt erre következtettél? – Megismerte Joross-t. – Köszönjük, hogy életben hagytad!
A Szervezet nem volt hajlandó megadni magát és azonnal előkészítették a fegyvereiket és varázslataikat. A Thalmor emberei ugyanígy tettek. Vártak. Az alkalmas pillanatra vártak, amikor az ég megrázkódott és valaki felordított.
- MEGÁLLNI! NEM ENGEDÉLYEZÜNK VÉRONTÁST EZEN A SZENT HELYEN! - Arngeir volt az, a Szürke Szakállúak vezetője és a másik három szerzetes. Akkora erőt képviseltek egyesülve, hogy mindkét fél abbahagyta a harcot.
A Szervezet leeresztette a fegyvereit, a Thalmor, egy kicsit hezitálva, de amint megbizonyosodtak, hogy a sötét rend nem fog támadni, követték a példájukat.
- Mondjátok el, a jelenlétetek okát! - Arngeir szigorúan kérdezte, mindkét felet.
- Tudjuk, hogyan győzhetjük le Alduint, de a segítségetekre van szükségünk. - A Marshal felemelt kezekkel lépett előre, jelezve, hogy nem szándékozik kárt tenni senkiben. - Ti miért? - Kérdezte a Thalmor katonákat, akik csak mereven bámulták őket.
- Fegyvert le! – Joross rendre parancsolta az embereit. – Ugyanazért, amiért ti is. Egy bizonyos Kiáltásért, amivel legyőzhetjük Alduin-t.
- A Sárkányvészért? – Érdeklődött Marshal. – Azt csak a sárkányszülött tanulhatja meg.
- Tudjuk, - Felelte Joross. – ezért is hoztuk el. – Marshalnak egy kicsit kihagyott a szíve, amikor meglátta az 5-ik Thalmor-t. Thrys-t, egy új, aranyszínű páncélban. A mellette lévő hegyomlás, üveg páncélban nagyon szigorúan védelmezte, ahogy a nagybátyja is.
- Thrys? – Marshal nem tudta, mit mondhatna és Thrys is alig mert Marshal szemébe nézni.
- Ha ismeritek azt a Kiáltást, akkor tanítsátok meg a sárkányszülöttnek! – Követelte Joross, mire Arngeir csak kellemetlenül nézett a két sárkányszülöttre.
- Az egyetlen, akivel hajlandók vagyunk szóba állni, azok a sárkányszülöttek. – Felelte, szigorúan. - Marshal és Thrys, lépjétek át Magas-Hrothgar kapuit.
Marshal és Thrys egy darabig egymást bámulták, majd némán megegyeztek, hogy nincs mit tenniük, mint engedelmeskedni Arngeir-nek. Marshal elindult levette a gyűrűjét és visszaadta Potema-nak, de Thrys vállát megragadta Joross.
- Kizárt, hogy egyedül beengedjelek vele!
- Téged nem látunk szívesen Magas-Hrothgar-ban. – Felelte Arngeir fenyegetően és nem tűrt ellenvetést. – Csak a két sárkányszülött lépheti át a kapuinkat és senki más.
- Ne aggódj, Joross bácsi. – Thrys nyugtatta a nagybátyját. – Minden rendben lesz.
Ezzel otthagyta a kíséretét és követte Marshalt.
- Sárkányszülöttek. - Arngeir, kissé neheztelve, amiért ekkora konfliktust hoztak erre a békés helyre. - Mi az oka, hogy ily sok karddal jelentetek meg. Ez egy szent hely és mi, a Szürke szakállúak, nem fogjuk támogatni egyik oldalt sem.
- Nem ezért jöttünk. - Felelt Marshal, továbbra is közömbös hangon. - Meg kell tanulnunk egy kiáltást, ami legyőzheti Alduin-t. A Sárkányvészt.
Thrys
Magas Hrothgar temploma ugyanolyan volt, mint amikor legutóbb itt jártam. A templom több ezer éves, szürke kő falai védelmet biztosítottak a kinti fagy és kialakult, politikai patthelyzettől. Kizárt mindent, ami odakint zajlik, értem már, miért ilyen szent ez a hely.
- Meg kell tanulnunk a kiáltást, ami legyőzheti Alduint. - Marshal törte meg a csendet, csak ő és én jöhettünk be, még a gyűrűjét sem hozta be. Potema sem volt vele, csak ő és én voltunk. – A Sárkányvészt.
- Honnan hallottatok erről?! - Arngeir megdöbbent és megrémült. - Ki beszélt róla?!
- Számít ez? - Marshal csak kitárta a karjait.
- Igen! Nagyon is számít! Tudnunk kell, kinek az oldalán álltok! - Össze néztünk egy pillanatra, de Marshal újra megszólalt.
- Te magad mondtad, a saját nyelveddel, hogy a Szürke Szakállúak nem állnak egyik oldalon sem! Azt mondtad, függetlenek vagytok! És ha nem csal az emlékezetem, azt is mondtad, a sárkányszülött mentesül minden szabály alól, ami a közönséges halandókat érinti. Jogosan teszem fel a kérdést, hogy mi a f*szt számít?!
- A Pengék és a Thalmor segítettek. - Gondoltam, az egyszerűbb megoldást választom, amire Marshal, a sisakját még mindig nem vette le, de éreztem, a jó öreg, „Hülyeséget csináltál" nézését. Valamiért hiányzott.
- Szóval, a Pengék?! - Arngeir égtelen haragra gerjedt. - Hát persze! Tökéletesen értenek ahhoz, hogy olyan dolgokba üssék bele a dolgukat, amikhez még csak nem is értenek! A felelőtlen arroganciájuknak egyszerűen nincsenek határai! A történelem során, mindig próbálták lecsalogatni a sárkányszülöttet a bölcsesség útjáról! Hát semmit sem tanultatok tőlünk?! Ti csupán a Pengék játékszerei lennétek, hogy a saját céljaikra használjanak? - Marshal egy darabig hallgatott, majd megszólalt.
- A Szervezet szolgája vagyok! Tudom, mikor akar valaki kihasználni és öreg barátom, elárulom, a Pengék többet segítettek, mint sem gondolnád. Nélkülük, fele eddig sem jutottunk volna el és mindketten halottak lennénk!
- És te? - Arngeir felém fordult. - Te kinek a szolgája vagy? A Pengéké, a Szervezeté vagy a Thalmor-é?
- Én a családom mellett állok! - Válaszoltam, határozottan. - Ehhez le kell győzni Alduint! És hajlandó vagyok bármit megtenni érte! Te talán nem?! Miért van szükség sárkányszülöttre, ha nem képes legyőzni Alduint?! A hamis reményért?! A nagy semmiért?! Minden eddigi erőfeszítésünk hasztalan volt?! Addig nincs jogod feladni, amíg nem próbáltál meg mindent! - Néma csend lett úrrá a templomban, Marshal is meglepődött ezen a kirohanásomon, akárcsak én. Arngeir vett egy mély levegőt és újra megszólalt.
- Amit én akarok, az lényegtelen. A Kiáltás, amit kerestek már használva volt egyszer és nem sikerült. És ti azt keresitek, ami nem sikerült. Arra még nem gondoltatok, hogy Alduin-nak nem az a sorsa, hogy legyőzzék? Azok, akik megütköztek vele, oly sok évezrede, nem tudták legyőzni. Ha a világnak el kell pusztulnia, hát legyen és szülessen újjá.
- Mit tudsz te, vénember a világról?! - Marshal felháborodott. - Te, aki egész nap itt ülsz fent egy hegyen, a s*ggedbe dugod a fejed és nem törődsz azzal, ami körülötted forog! Neked nincs semmid, amit meg akarnál védeni! – Csalódottan lehajtotta a fejét. - Igaz, ebben közösek vagyunk. Nekem sincs semmim. - Marshal rám nézett és finoman a vállamra tette a kezét. - Én elb*sztam az életem. De Thrys nem. Neki szerető családja van, akiket meg kell védenie, előtte még ott az egész élete, hogy helyesen csinálja mindazt, amit én elrontottam, hogy jobb ember legyen belőle. – Ökölbe szorította a kezét és újra Arngeir-re nézett. - Küzdeni fogunk Alduin ellen, amíg csak bírunk és ha vesztünk és meghalunk, az nem egy ostoba sors vagy prófécia miatt lesz, hanem azért, mert nem voltunk elég jók! Neked most van esélyed, hogy egy „talán"-t összehozzunk! Ha segítesz, talán legyőzhetjük Alduint! Nos, nem gondolod, hogy megér egy próbát? - Marshal hangja a végére reszketővé vált, mintha, teljesen komolyan gondolná, ezt az oldalát még sosem láttam, a védelmező, az a férfi, akibe beleszerettem.
- Nem. Addig nem fogok nektek segíteni, amíg vissza nem tértek a bölcsesség útjára. - Marshal beszéde nem hatotta meg Arngeirt és elhajtott minket.
- Thrys, - Marshal, eddig csak egyszer mondta ki ezeket a szavakat, valamivel azután, hogy megmenekültünk Helgenből. Már rájöttem, hogy ezt nagyon ritkán lehet hallani tőle. - én sajnálom.
- Te megpróbáltad.
Legyőzve és csalódottan kullogtunk ki a templomból. Az utolsó pillanatban, kiderült, hogy Marshal beszéde nem hatotta meg Arngeirt, de a másik három Szürkeszakállút, nagyon is megérintette. Az egyikük odament a mesterhez és a fülébe súgott.
- Sárkányszülöttek, várjatok! - Utánunk kiáltott. - Kicsinyes és öntelt voltam. Hagytam, hogy az érzelmeim elködösítsék a józan ítélőképességem. Einarth mester emlékeztetett a kötelességemre. A döntés, hogy megtanítsuk nektek ezt a kiáltást, nem az enyém.
- Akkor, megtanítod nekünk a kiáltást? – Kérdezte Marshal.
- Nem. Mert nem ismerem. A Sárkányvész ereje is ismeretlenek számunkra. Egyáltalán nem bánjuk ezt a veszteséget.
- Pedig kéne. - Szólt közbe Marshal.
- A Sárkányvésznek nincs helye a Hang útján! - Erősködött Arngeir.
- Nektek elment az eszetek?! - Ismét felháborodott. - Az egyetlen kiáltás, amivel esélye lehetne a sárkányszülöttnek Alduin ellen elveszett és ti nem bánjátok?! Ezt a kiáltást kellene a legjobban őriznetek!
- Nem akartuk, hogy rossz kezekbe kerüljön. – Arngeir teljesen magabiztosan állította.
- Kinek a kezébe?! – Marshal már a fejét fogta a szerzetesek ostobaságán. - Rajtatok kívül senki nem tudja használni a Hangot csak a sárkányszülött! Ez egy rettenetesen nagy ostobaság volt a részetekről!
- Mi olyan rossz a Sárkányvészben? - Kérdeztem, egy kicsit nyugodtabb és türelmesebb stílusban.
- Azok teremtették ezt a kiáltást, akik rettenetesen szenvedtek Alduin és a Sárkány Kultusz kegyetlen uralma alatt. Egész életükben gyűlölték a sárkányokat és a gyűlöletük és a haragjuk beleivódott ebbe a kiáltásba. Amikor megtanultok egy új kiáltást, a részetekké válik. Egy bizonyos szinten, ti magatok is kiáltássá váltok. Annak érdekében, hogy megtanulhassátok és használhassátok ezt a kiáltást, magatokba kell engednetek ezt a gonoszságot.
- Te vén bolond. - Marshal a sisakja homlokát dörzsölte. - A harag és a gyűlölet nélkül nem végezhetsz az ellenséggel. Pontosan ezekre van szükség, hogy legyőzzük Alduint! Ha a ti, szánalmas korlátaitokkal vérteznénk fel magunkat, akkor biztos nem győznénk őt le! Soha.
- Ha a Kiáltás elveszett, hogyan tanulhatnánk meg? - Tértem át a lényegre.
- Csak a mesterünk, Paarthurnax az egyetlen, aki talán ismeri.
- Vele eddig még nem találkoztunk. - Vetettem fel.
- Nem. Te nem találkoztál vele. - Felém fordult, majd Marshalra nézett. - Te viszont igen. Valamit tett veled, amitől te magad is sárkányvisszhang lettél. Őszintén, te jobban meglepsz, mint bármi más az életben, Marshal.
- Nem láttál eleget az életből. Erre már régóta kíváncsi vagyok, mitől lett ilyen erőm?
- Paarthurnaxot kell megkérdezned. A hegy tetején él, elszigetelve mindentől.
- Jól van, gyerünk Thrys, még egy kis hegymászás vár ránk! - Úgy utasított, mint régen, annak idején, egy kicsit nosztalgikus érzés volt, néhány másodpercig, aztán eszembe jutott, mennyire utálom.
- Nem tudtok felmenni, mert nem álltok készen. - Marshal megállt.
- Ez most valami filozófiai felkészültség vagy… - Kimentünk a templom hátsó udvarára, elvezettek minket az egyetlen felvezető úton, ahol akkora szélvihar fújt, hogy könnyen meg is ölhetett volna minket. Akár egy kapu, úgy zárta le a felfelé vezető utat. - Oh, értem.
- Ez az egyetlen út, ami Paarthurnax-hoz vezet. Megmutatom, hogyan juthattok át.
- Még egy kérdés! - Jelentkeztem. - Ha Marshal már járt odafent, de nem emlékszik rá, hogy jutott fel legutóbb?
- A mesterünk parancsára, felvezettük.
- Hülye kérdés volt. - Súgta nekem Marshal. - Akkor, a varázslatos kiáltás? - Arngeir koncentrálni kezdett, majd elmondta a szavakat.
- LOK! VAH! KOOR! - A hóban, lángoló szimbólumok jelentek meg, pont úgy, amikor a többi szót tanították meg nekem. A tudás, a kiáltás ereje az elmémbe költözött és tudtam, mire is kell használni. - Ez az Égtisztítás kiáltás. Az utolsó kiáltás, amit adni tudunk nektek. Használjátok bölcsen. Ez az erő eloszlatja a ködöt és a vihart bárhonnan, de csak egy rövid időre. Az út, Paarthurnax-hoz veszélyes és nagyon csúnyán megjárja, aki alábecsüli. Maradjatok mozgásban, tartsátok szem előtt a célotokat amíg el nem éritek a csúcsot.
Együtt felmásztunk a kapuhoz vezető kőlépcsőkön és megálltunk, közvetlen a vihar előtt. Éreztem az erejét. Éreztem, ha belenyúlnék, talán a karomat is letépné. Marshal, a páncélkesztyűs kezével, megfogta az enyémet és a félelmem, azonnal elillant. A sisakjától nem láttam az arcát, de engem nézett.
- Ne félj. Együtt csináljuk végig. - Elmosolyodtam és egyszerre néztünk a viharba.
- LOK - Én kezdtem.
- VAH - Marshal folytatta.
- KOOR! - Együtt fejeztük be.
Nincs mesélő
Hihetetlen volt, kettőjük egyesült kiáltása eloszlatta a vihart és olyan csend lett, mintha az út mindig is olyan békés lenne. A két sárkányszülött, kéz a kézben indult előre. Marshal fekete páncélja, teljesen beleolvadt a sötét, havas sziklák rengetegébe, amíg Thrys arany vértjén meg-meg csillant ezernyi hópehely fénye.
Nem féltek, ott voltak egymásnak, régen mindig Marshal védte meg Thrys-t, de azóta változtak a dolgok. Ő is, épp úgy vigyázott Marshalra. Úgy érezték, nincs olyan akadály, amin ne törhetnének át együtt.
Igyekezniük kellett. A szél kezdett ismét feltámadni és egyre erősödni, ami csak egyet jelenthetett.
- Újra vissza fog térni! - Kiáltotta az elf.
- Látom! Te hátulra, én előre! - Thrys egy bólintással jelezte, hogy megértette.
- LOK VAH KOOR! - Ismét egyszerre kiáltottak, Marshal az előttük lévő utat tisztította meg, Thrys a mögöttük lévő vihart csitította el.
Egyre feljebb jutottak, egyre magasabbra értek és egyre veszedelmesebb lett az út. Egy éles kanyar következett, ami egy keskeny kis párkányszerű sziklán kellett átmászni. Elengedték egymás kezét és egyesével átmásztak. A vihar ismét feltámadt.
- LOK VAH KOOR! - Ezúttal Marshal kiáltott hátra, Thrys előre.
Egy régi, megfagyott fahidat fedtek fel a köd és a vihar alól. Lehetőségük nyílt megnézni, milyen magasan is vannak. Amerre csak elnéztek, felhőket láttak. Mindent beterítettek a szürke, viharos fellegek, itt-ott lehetett látni egy-egy hegynek a csúcsát, de hogy alattuk mi lehet, azt nem lehetett látni.
- Csodálatos. - Thrys-t megbabonázta a látvány.
- Az. - Marshalt szintúgy. - Gyerünk tovább.
Hosszú órákig baktattak fel a hegyen, az erejük fogytán volt és a kiáltásaik is gyengültek. Egy szűk, kapuvá kialakított átjáróhoz értek.
- Az ott már a vége kell legyen! - Marshal ereje is fogyóban volt, Thrys a bal karját átlendítette a nyakán mert már a járáshoz sem maradt elég ereje. Marshal félig cipelte, de nem bánta. Szívesen vitte.
- Remélem.
Marshal összeszedve az utolsó csepp erejét, még egy utolsó kiáltásra futotta tőle.
- LOK VAH KOOR!
Az átjáró elől eloszlott a vihar. Az út szabad volt és amint átértek a kapun, Marshal összeesett a kimerültségtől és magával sodorta Thrys-t is. Marshal a hátára esett, Thrys hassal rá. A nord hangosan lihegett, jelezve, hogy elérte az ereje határát. Az elf sisakja leesett, szabadon, szerteszét fújva a szél által a narancsszínű haját. Az arcát a nord sötét mellvértjén pihentette.
Behunyta a szemét, nem érdekelte sem a hideg, sem a világvége, teljesen kimerült, csak pihenni akart és Marshallal együtt lenni. A férfi, a jobb, szabad kezével végig simított a lány vörös haján, amin több hópehely is megpihent. A bal karját nem bírta megemelni, a Varázstörő olyan súlyosnak bizonyult, hogy nem tudta szabadon mozgatni a kezét tőle.
Thrys levette Marshal sisakját, a férfi sötétszőke haja egy kicsit nedves volt a verejtéktől és több tincse is rá ragadt a homlokára. Az elf végig simított a kesztyűs kezével az arcán és szenvedélyesen megcsókolta.
Egyikük sem akart másra gondolni, csak egymásra, csak ez az egy pillanat létezett kettőjük számára. Nem voltak itt senkik, nem sárkány szülöttek voltak, Marshal nem a Szervezet katonája és Thrys nem a Domínium hercegnője. Két szerelmes szív, akik ellentétes oldalon állnak, de most egy visszanem térő lehetőséget kaptak, hogy gondtalanul egymáséi lehessenek, ha csak egy rövidke időre is.
Nem csináltak semmit, csak egymás szemét bámulták, Thrys, Marshal szomorú, de gyönyörű kék szemeit, Marshal Thrys bájos, büszke, világító narancs szemeiben veszett el.
Nem tudni mennyi ideig feküdtek a hóban, szerencsére, mindkettőjük páncélja eléggé ki volt bélelve ahhoz, hogy ellenálljon a hidegnek, így nem fáztak meg.
- Ideje mennünk. - Thrys volt az, aki előbb kimondta. Igaza volt, már kezdett sötétedni, ahogy a nap lenyugodott, úgy illant el ez a rövid, csodálatos pillanat.
- Igen. Feladatunk van.
Thrys leszállt Marshalról, felsegítve őt, leporolták magukról a havat, visszavették a sisakjaikat és tovább mentek.
Együtt, megfáradtan, de felértek a hegyre. Nem találtak senkit, csak néhány romot.
- Akkor… gondolod eltévedtünk? - Kérdezte Thrys.
- Hogy tévedtünk volna el? Ha a semmi miatt másztunk fel ilyen magasra, én nagyon dühös leszek.
- Hogy a semmiért?! - Thrys ezt úgy értelmezte, ami az imént történt a hóban, Marshalnak nem számított.
- Tudod, hogy értem.
Hirtelen, szárnyak csapkodását hallották és egy ismerős teremtmény üvöltését. Egy sárkány volt. Egyik sárkányszülött sem látott még ilyen példányt, a pikkelyei fakó szürkék, a szemei pedig szinte fehérek, de mégis élettelik voltak. A sárkányok halhatatlanok ugyan, de ez a példány, különösen öregnek tűnt. Több szarva is le volt törve és több foga is hiányzott.
A két sárkányszülött nem számított egy sárkánytámadásra, ki voltak merülve és az erejük fogytán volt. Felemelték a fegyvereiket, készen állva egy véres és akár végzetes összecsapásra. A sárkány leszállt eléjük, a hegy tetején lévő tisztáson.
- Drem Yol Lok. - Béke Tűz Ég. - Üdvözöllek, wunduniik. - Köszönt a sárkány, de a két sárkányszülött még nem eresztette le a fegyvereit. - Paarthurnax vagyok. Kik vagytok? Mi szél hozott az én strunmah-mra, a hegyemre? - Úgy tűnt, egy kissé bajos a kiejtése, de barátságosnak bizonyult.
- Te vagy a Szürke Szakállúak mestere? - Marshal is meglepődött, hogy egy sárkány, aki nem csak nem ellenséges, de még a remeték mestere is.
- Ők mesternek látnak engem. - Felelte a sárkány. - Wuth. Onik. Öreg és bölcs. Így igaz, öreg vagyok.
- De te egy sárkány vagy. - Thrys össze volt zavarodva. - A sárkányok most térnek csak vissza az életbe, de a Szürke Szakállúak már évezredek óta itt élnek.
- Az vagyok, aminek az atyám, Akatosh teremtett. Akárcsak te, Dovahkiin és te, - Marshalra nézett. Dovah Nirrah. Veled már találkoztam. Visszatértél. Tudtam, hogy vissza fogsz.
- Minek neveztél? - Marshal kérdezte.
- Dovah Nirrah. Sárkányvisszhang. Olyan halandó, akinek a születése után, a reist-jét, a szívét kicserélték egy Dovah-éval. Amikor legutóbb itt jártatok, figyeltelek benneteket és megéreztem benned egy Dovah Reist-et.
- Mi van?!
- Azért hívtalak fel akkor, hogy feloldjam a szívedben rejlő sárkányerőt és ezáltal megkaphasd annak a dov-nak az erejét, akié a szív eredetileg volt.
- Na most megismétlem, mi van?!
- Ez csupán egy Zoor, egy legenda, de hallottam, hogy egy gonosz varázsló, Atmorán, újszülötteken kísérletezett, hogy létrehozhasson egy Dovahkiin-t, az akaviri Viimuz-ok számára. Elbukott, legalábbis, mindenki ezt hitte. Te vagy a bizonyíték, hogy a kísérlet sikeres volt.
- Mi volt a célja ennek a kísérletnek és miért nem emlékszem semmire amikor itt jártam.
- Nem tudom miért teremtettek meg téged, Dovah Nirrah, de a szíved erejének a feloldása okozhatta. Amikor feloldódott benned a szíved ereje, elájultál, de levittelek a hegyről, arra a helyre, amit mondtál nekem még előtte.
- Értem. Ki volt az a varázsló… aki megteremtett?
- Fogalmam sincs. Nem hagytam el ezt a helyet, már nagyon hosszú ideje. Igazság szerint, örülök, hogy kaptam egy kis társaságot.
- Ha szereted a társaságot, - Thrys egy kicsit kevésbé nyomasztó témát vetett fel. - miért élsz egyedül a hegyen?
- Evenaar Bahlok. Sokan éheznek, jobb megtagadni időnként tőlük, mintsem megetetni őket. Dreh ni nahkip. A kisebb támogatások a fegyelmezés ellen, in qahnaar… a nagyobb segítség megtagadása.
- Aha. - Thrys egy szót sem értett ebből az egészből, de nem akart ostobának tűnni.
- Mondjátok el, miért jöttetek ide, volaan? Miért zavartátok meg a meditációm? - Marshal a lényegre tért.
- Meg kell tanulnunk a Sárkányvész kiáltást. Meg tudod tanítani nekünk? - Az öreg sárkány meghökkent a kiáltás nevétől, ami azt jelentette, tudta miről van szó.
- Drem. Türelem. Vannak formalitások, amiket be kell tartani, ha két dov találkozik. - A hatalmas testével oldalra fordult, a feje az egyik ősi rom felé fordult. - A hosszú hagyomány kimondja, az idősebb szól először. Halljátok a Thu'um-om! Érezzétek a csontjaitokban, ha igazi Dovahkiin és Dovah Nirrah vagytok! - Mély levegőt vett. - YOOL TOOR SHUL! - A hatalmas szájából hatalmas mennyiségű tűz ömlött ki, amitől még a hó is lángra kapott, de nem olvadt el mert ennek a hegynek a tetején lévő hó, sosem olvad el. - Most mutassátok meg ti is. Üdvözöljetek, de ne halandóként, hanem Dovah-ként. - Marshal és Thrys összenéztek, tudták mit kell tenni.
- YOOL TOOR SHUL! - Egyszerre kiáltottak, egyenesen Paarthurnax-ra.
- AAARRRRGGGHHH… Igen! Sossedov los mul! A sárkányvér erősen fut mindkettőtökben! Hosszú ideje már, hogy nem élvezhettem egy fajtársam hangját.
- Akkor, - Marshal ismételte a kérdést. - meg tudod tanítani nekünk a Sárkányvészt vagy sem? Más dolgunk is lenne.
- Áh, erre azért számítottam. Prodah. Nem jönnétek ide, hogy tinvaakot folytassatok egy öreg Dovah-val. Nem. Ti a fegyvereteket akarjátok, Alduin ellen.
- Igen, elég egyértelmű, hogy miért jöttünk. - Marshal kezdett kifogyni a türelméből. - Meg tanítod nekünk vagy sem?
- Krosis. Sajnálatosan, ismeretlen az én számomra. A te fajtád, - Marshalra nézett. - joorre-ai, halandói teremtették a dov… sárkányok ellen. Az elménk, a lelkünk, még csak fel sem képes fogni az ereje lényegét. - Marshalt megette az ideg, amiért ekkora utat tettek meg a semmiért, de mielőtt kiadhatta volna magából, Thrys a vállára tette a kezét és ő szólalt meg.
- Azt tudod, hogyan tanulhatnánk meg?
- Drem. A megfelelő időben. Először, lenne hozzátok egy kérdésem. Miért akarjátok megtanulni ezt a Thu'um-ot?
- Hogy megállítsuk Alduint. - Marshal megforgatta a szemeit a sisakja alatt.
- Igen, én is ezért. - Felelte Thrys.
- Igen, Alduin megállítása… Zeymah. Az idősebb testvér. Tehetségesebb és erősebb, de magabiztosabb és meggondolatlan, akárcsak az legtöbb elsőszülött. De miért? Miért kell megállítanotok Alduint? - A két sárkányszülött össze nézett és Thrys szólalt meg előbb.
- Én szeretem ezt a világot és nem akarom, hogy véget érjen.
- Pruzah. Éppoly jó indok, mint bármely más. Sokan vannak, akik hasonlóképpen éreznek, habár nem mindenki. Vannak, akik szerint mindennek véget kell érnie, hogy valami új kezdődhessen. Mi van, ha ennek a világnak a pusztulásával, egy új világ teremtődik? Lein vokiin? Megfosztanátok a soron következő világot a születésétől? - Thrys erre nem tudott mit mondani, de Marshalnak egy tökéletes válaszra volt lehetősége.
- Ez olyan, mint amikor kihánysz egy emeletes házból. Aggódjon, aki alul van. - Thrys egy kicsit felnevetett és a sárkányt is szórakoztatta. Marshalt ismerve, ez már megtörtént vele.
- Paaz. Egy elfogadható válasz. Ro fus… talán a törekvéseitek, hogy megállítsátok Alduint, csupán sürgeti a világ végét? Még mi, akik egyidősek vagyunk magával az idővel sem képesek előre látni az idő végét, ahogy a legbölcsebbek sem tudnak kiszámítani akármit. Wuldsetiid los tahrodiis. Azok, akik sürgetik a véget, elképzelhető, hogy lassítják. Ellenben, az sincs kizárva, hogy akik késleltetni akarják, csupán sürgetik. - Hirtelen észbe kapott. - De eltértünk a témától. Krosis! Bocsánat, válaszolok a kérdésetekre. Tudjátok, miért élek itt? - Nem válaszolt a kérdéseikre. - A Monahven csúcsán, amit ti csak Világ Torkának neveztek?
- Én sok mindenen gondolkodtam életem során. - Marshalt is elkapta az elmélkedés. - Milyen lehet, ha egy csinos lánynak a hátán és a mellkasán is van egy-egy pár cs*cse. Hátmell, ahogy én hívom. Egyesülne a hagyományos szeretkezés heve és a kutyapozíció semlegessége. De elárulom, ezen még az életben nem gondolkodtam el.
- Ez a legszentebb hely, egész Égkoszorúban. Zok revak strunmah. A világ nagy hegye. Itt, az ősi nyelvhasználók, az első halandók, akik elsajátították a hangot és itt volt az utolsó csatájuk Alduinnal és ahol le is győzték őt.
- Aha. - Marshal már egy kicsit belefáradt ebbe a sok szövegelésbe, de Thryst kifejezetten érdekelte.
- A Sárkányvésszel?
- Igen és nem. Viik nuz ni kron. Alduint korántsem győzték le, teljes egészében. Ha legyőzték volna, nem állnátok itt, az ő legyőzését keresve. Az akkori nordok a Sárkányvészt használták, hogy meggyengíthessék Alduint, de nem volt elég. Ok mulaag unslaad. A Kel-t, az Ősi Tekercset használták, hogy átküldjék a jelenlegi időbe.
- Egy Ősi Tekerccsel?! - Thrys emlékezett rá, mi is az. - Marshal, a Szervezet nem azokat keresi?
- Igen.
- De… mik azok, pontosan?
- Hm, - Paarthurnax egy kicsit elgondolkodott. - hogyan magyarázzam el a ti nyelveteken? A dov-nak vannak olyan szavaik, amiknek nincs jelentősége a ti nyelveteken. Egy ereklye, az időn kívülről. Nem létezik, de mégis létezik. Rah wahlaan. Ezek… öhm… a teremtés töredékei. A Kelle… az Ősi Tekercsek, ahogy ti nevezitek, gyakran használták a történelem módosítására és próféciák teremtésére. Igen, a ti próféciátok is egy Ősi tekercsből jött. De ez csupán az erőjüknek egy kis része. Zofaas suleyk.
- Akkor, ha jól értem, - Foglalta össze Marshal. - az ősi nordok, egyszerűen csak lepasszolták Alduint valaki másnak, azzal, hogy előre küldték az időben?
- Nem szándékosan. Sokan remélték, hogy eltűnt, örökre. Meyye. Én jobban tudtam. Tiid bo amativ. Az idő megállás nélkül folyik. Tudtam, hogy egy napon visszatér. Ezért élek itt. Több ezer, halandó éve várok. Tudtam hol fog visszatérni, de azt nem, hogy mikor.
- Ez… hogy segít rajtunk? – Kérdezte Marshal.
- Tiid krent. Az idő meghasadt itt, amikor a nordok Alduin-t előre küldték az időben. Ha el tudnátok hozni nekem azt a Kelt, az Ősi tekercset, a Tiid-Ahraan-hoz, az Idő Hasadékhoz. Az Ősi Tekercset arra használták, hogy egy sebet ejtsenek az időn, talán nektek is menne… visszanézni az ősi csatát. A hasadék másik oldalát. Megtanulhatnátok a Sárkányvészt, azoktól, akik teremtették.
- Szóval, - Marshal értette mit kell tennie. - egy Ősi Tekercsre van szükség, hogy megtanulhassuk ezt a kiáltást?
- Nem akármilyen Kel fog kelleni. Pontosan ugyanarra az Ősi Tekercsre van szükség. Hiszem, hogy van egyfajta kapcsolat közötte és Tiid-Ahraan között, ami megengedi, hogy lásd, a Sárkányvész első használatát. Utána érezni, ismerni fogjátok az erejét. Látni fogjátok őket… wuth fadonne… a barátaimat, Hakont, Gormlaith-t és Felldirt.
- Ők…?
- Az első halandók akiknek megtanítottam a Thu'um-ot, az első Nyelvhasználók. Az Alduin elleni lázadás vezérei. Hatalmasok és rettenthetetlenek voltak a maguk idejében. Még Alduint is ki merték hívni… sahrot hunne. A nordok közül sok hős született utánuk, de nagyobb nem.
A két sárkányszülött tudta mit kell tenniük és elindultak, lefelé a hegyről.
- A Szervezetnek két Ősi Tekercse is van, talán az egyik lesz az. - Marshal optimista volt.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.