Halo, elérkezett a folytatás. Kellemes olvasást kívánok.

Az évezredek óta először megbolygatott csend Alftand romjai között kezdett egyre magasabb szintre lépni, miután Thrys, Gramb és Cephourus egy újabb járatba léptek. Már eltelt egy idő, mióta hallották azt a hátborzongató sziszegést, de semmi sem történt, így olyan csendben haladtak előre, amennyire csak tőlük telt, kevés sikerrel.

Egy újabb kristálygömb jelent meg az úton, miután kiértek egy nyitott, barlangrendszerbe. Gramb volt az, aki magához vette és egy látomást küldött.

Thrys óvatosan lépett ki a következő sarkon, de hirtelen, egy nyílvessző átfúrta a torkát, a nyakához kapott és reménytelenül, levegő után kapkodva érte el a halál.

- Ez a hely ismerős. – Jegyezte meg Thrys, miután véget ért a látomás. – A látomásban szerepelt. – A sötétben egy csoportnyi falmer állt lesben, nesztelenül lopakodva, hogy lecsapjanak a prédáikra. Az egyik felfeszítette az íját és eleresztette. Thrys óvatosan lépett ki a következő sarkon, de Gramb gyorsan megragadta a karját és visszarántotta. Épp időben, mert centikkel Thrys arca előtt, egy nyílvessző repült el, ami könnyen megölhette volna. – Köszi. – Ijedten a mellkasához kapott, hogy fellélegezhessen a hirtelen sokkból.

- Honnan tudtad? – Érdeklődött Cephourus.

- A kristálygömbből. – Gramb a kristálygömb szilánkjaira mutatott, ami rögtön széttört, miután megmutatta neki a látomást. – Lila volt, vagyis, egy lehetséges halált mutatott a közel jövőben.

- A kérdés, ki adta le a lövést? – Thrys elgondolkodott, de Gramb tudta a választ.

- Én falmerek-re gondolok. Cephourus, teljes mértékben hallhatatlan vagy a számukra és sebezhetetlen, amikor szellemformában vagy. Nézd meg, mennyien vannak.

Cephourus-nak nem is kellett több, már ki is bújt a testéből, ami összeesett volna, ha Gramb nem kapja el és ki is repült a folyosóra. A távolból nem tűnt többnek egy fénypontnál, ami ide-oda repked.

Thrys-nek már semmi kétsége nem volt, hogy Cephourus is egy szellem, akárcsak Potema. Nem tehetett róla, ahogy a szellemhölgyre gondolt, aki eltűnt, eszébe jutott Marshal. Néha reméli, hogy megjelenik mögötte, de tudja jól, erre semmi esély nincsen.

- Legalább egy tucatnyian állnak lesben, várva, hogy kilépjünk a folyosó mögül. – Cephourus visszatért a testébe.

- Meglepő, milyen jól céloznak, vak létükre. – Tette hozzá Gramb.

- Vakok? – Thrys meglepődött.

- Igen, - Gramb elkezdett magyarázni. – a falmerek, korábbi nevükön, hóelfek, több évszázadot töltöttek a sötét dwemer romok mélyén, amitől elvesztették a látásukat, így a többi érzékük sokkal kifinomultabb lett. – A szellemférfihoz fordult. – Cephourus, tudnál valamilyen pajzsot vonni körénk, ami megvédhet minket a nyilaiktól?

- A védőmágia nem az erősségem, de egy taszítómezőt, ami csökkenti a nyilak sebességét, menni fog. - Cephourus egy zöld erőteret idézett a testére, Thrys-re és Gramb-ra. – A lényeg, hogy gyorsak legyünk.

Kiugrottak a sarok mögül és egyenesen arra vették útjukat, amerről a lövés jött. Tucatnyi nyílvessző száguldott feléjük, néhány célt tévesztett ugyan, de a többség lepattant Cephourus taszítómezőjéről. Thrys, Cephourus és Gramb nem álltak meg, futottak tovább, előre. A falmer-ek egy újabb adag nyílvesszőt zúdítottak a betolakodókra, de az erőtér ismét megóvta őket, ezúttal, utoljára, mert a zöld mágia eltűnt.

Gramb vitte be az első támadást, megragadott két falmer-t a fejüknél, majd összecsapta őket a tenyerében, amitől, akárcsak két tojás, összeroppantak. Thrys a kardjait vette elő és szembe szállt két eltorzult lénnyel, az egyiknek átszúrta a páncélozatlan mellkasát, a másiknak a fejét vágta le egy gyors pördülés kíséretében.

Cephourus lassabb tempót diktált és a pajzsát feltartva, a kardját előre szegezve ment előre. A nagy, fekete pajzsáról több nyílvessző is lepattant, mire a vele szemben álló falmer inkább egy baltát vett elő közelharci fegyverként.

A szellemférfi nem riadt vissza, amikor a vak lény szemből, vadul nekirontott, mert a kardjával kivédte a támadást és a pajzsával előre támadott, a falnak szorítva a lényt, majd a kardjával mélyen beleszúrt a torkába, ezzel kivégezve azt. A második sem okozott különösebb nehézséget, amikor a lándzsájával támadta hátba. Cephourus gyorsan reagált, félreütötte a dárdát, előre rohamozott, hogy a lény gyomrába mártsa a kardját.

Több tucatnyi vérszomjas lénnyel végeztek, de hiába, a számuk nem csökkent, egyre többen és többen jöttek.

Gramb, miután 9-10 falmer-el végzett, belátta, hogy használnia kell a titkos fegyverét, amibe Cephourus is egyetértett vele.

Gramb becsukta a szemét, majd önmaga körül lila aura kezdett megjelenni, ami a bal középső ujján lévő gyűrűből indult, de végül ellepte az egész testét. Kinyitott a szemét, ami lilán kezdett világítani és érezni lehetett, hogy valamilyen természetfeletti erő birtokosa lett.

- Egy hercegnő védelme, - Gramb elővette a hatalmas, halálfejes buzogányát. – elég becsületes dolog, ha engem kérdeztek.

- Mi van? – Thrys nem nagyon értette, de amint Gramb támadásba lendült, nem is érdekelte.

Gramb a buzogányával és az újdonsült erejével hatalmas rendet vágott a falmer-ek hada között. Kettőt felkent a falra, egyet nehézség nélkül derékba tört, egynek szétloccsantotta a fejét és az ellene irányuló támadások, szinte hasztalanok voltak. Egy falmer fentről ugrott rá és azon volt, hogy a tőrével elvágja a torkát, de Gramb elkapta, a kezét letépte és az abban még mindig markolt tőrt döfte a koponyájába.

A falmer-ek egyértelműen megrémültek Gramb-től, ezért gyorsan visszavonulót fújtak, majd olyan gyorsan felmásztak a falakon és tűntek el a lyukakon keresztül, amilyen gyorsan jöttek.

- Ezzel meg is vagyunk. – Gramb körül kialudt a lila aura és a szemei is visszaváltoztak.

- Ez mi volt?! – Thrys teljesen izgalomba jött, miután látta, hogy az ork milyen könnyűszerrel végzett egy horda falmer-rel.

- Az én és Cephourus becsületének az ereje. – Feltartotta a gyűrűjét, ami még mindig lilán világított.

- Marshal… - Thrys még mindig kellemetlenül érezte magát a férfi nevének említésétől. - mielőtt meghalt volna, hasonló erőt használt.

- Igen, miután a gyűrűink aktiválódnak, mindannyiunknak különleges erőt adnak.

- Hogyan? Marshallé vörös volt és sokkal gonoszabb erőt éreztem ő belőle, amikor használta.

- Ő más erőt kapott, mint én. Amikor ő használja a gyűrűje erejét, egy eszeveszett dühöngő őrültté változik, aki elpusztít mindent a környezetében, amit lát.

- Ez… - Thrys rájött, ezért akarta Marshal, hogy menjen a közeléből. – rettenetes!

- Igen, roppant veszélyes, ha valami rosszul sül el.

Sikerült túljutniuk az első akadályon, de a kulcsot még mindig nem találták meg, egyedül Cephourus talált egy újabb kristálygömböt, ami sárgán világított és amit a kezébe vett, hogy egy újabb látomást küldjön az ő fejébe is.

Amint eltávolították a régóta leomlott sziklát, egy kis ládában megtalálták a kulcsot, ami a nagykapu nyitásához kell.

A látomás véget ért és a kristálygömb szilánkokra tört.

- Te mit láttál? – Kérdezte Gramb, miután Cephourus észbe kapott.

- A kulcs… egy szikla alatt lesz. – A szemével máris keresni kezdte azt a sziklát, amit a látomásban látott.

- Melyik alatt? – Csatlakozott Thrys.

- Azt hiszem… - Cephourus járt egyet, de hirtelen megállt és rámutatott egy sziklára. – az lesz az!

Amint eltávolították a régóta leomlott sziklát, egy kis ládában megtalálták a kulcsot, ami a nagykapu nyitásához kell.

- Meg is van. – Gramb eltette a kulcsot. – Indulhatunk vissza.

A dwemer gépek, amik hosszú évezredeken át szoborként álltak, még mindig működőképesek voltak és még mindig, hűségesen követték a teremtőik által kiadott parancsot, hogy végezzenek mindenkivel, aki engedély nélkül bemerészel lépni a városba.

Így volt ez Delphine-el és Joross-al is.

Egy tucatnyi dwemer őrgömb gurult fel-alá, teljesen körbe véve az igazságosztót és a Pengét. Mindketten előhúzták a fegyvereiket és felkészültek az összecsapásra.

Két esküdt ellenség, egy Thalmor igazságosztó és egy Penge most vált-válnak vetve készül egy halálos összecsapásra, mindezt a saját túlélésükért.

A gömbök még mindig csak köröztek körülöttük, akár egy falka ragadozó a prédájuk körül. Az egyikből kiemelkedett egy emberszerű fémszobor, ami rendesen tudott mozogni, de az alsó teste ugyanúgy gömb maradt, a karjára egy különleges, fém íj volt szerelve, ami egy kisebb méretű nyíl kilövésére volt tervezve.

A gép kilőtte a nyilat a karjáról, de Delphine a katanájával egyetlen vágással félbevágta azt. Joross-t lenyűgözte ugyan a mutatvány, de nem hagyta magát megzavarni és a kardjával félreütötte a felé repülő nyilat.

Nem volt mit tenni, mint támadni, Joross a kardjával az egyik gép feje felé csapott, amit kivédett a fém karjára szerelt íjjal, de a másik kardjával átszúrta a gép derekán lévő gyengepontot, amiről azt feltételezte, hogy a szíve.

A gép ezután szétesett és képtelen volt folytatni a harcot.

Delphine több nyílvesszőt vágott szét, ugyan nem keresztbe, csak simán szétvágta őket és a katanájával több gépet megcsonkított, amik vagy harcképtelenné váltak, vagy szétestek.

Joross sem maradt le, rengeteg dwemer gömb lelte a vesztét a kardjai által, a sok sárga fémalkatrész és a narancsszínű olaj csak úgy záporozott mindenfelé, amerre csak megsuhintotta a kardját.

Rövid időn belül, az összes dwemer gömb darabokban hevert a padlón, Joross és Delphine lihegve és kissé megviselten, de győzelmet aratott felettük. Sajnos, ez a győzelem rövid életű volt, mert félelmetes dübörgést éreztek a távolból, amik egyre csak közeledtek.

A folyosó végében meg is látták, mi az, ami a dübörgést okozza.

- Egy kib*szott centúrió! – Joross újra megmarkolta a kardjait és felkészült a következő összecsapásra.

A dwemer centúrió az egyik legerősebb gép, amit a dwemerek építettek. Legalább 5m magas fémmonstrum, vastag páncéllal és erős fegyverekkel felszerelve. Az egyik ezek közül, amelyiket jelenleg Joross ellen használta, egy tűzforró gőz fújó, ami elég forró volt, hogy akár élve megfőzzön benne egy embert.

Az elf megpróbált félreugrani előle, de a hatalmas gépszörny nem fogyott ki a gőzből és akkora hővel kezdte elárasztani az egész folyosót, hogy mindenki elkezdte érezni a hatását. A hő alábbhagyott amikor egy hosszú, de vékony pengéjű katana bele lett hajítva a centúrió bal karjába, amitől aztán szivárogni kezdett a gőz.

Delphine így mentette meg Jorosst, de nem volt idő megköszönni. Az óriási gép nem állt le, a buzogánnyá alakított jobb karjával lesújtani készült az áldozataira, de elvétette. Szerencsére, az ereje a sebességének a rovására ment, így könnyen ki tudtak térni előle. Joross visszavonulót fújt, amíg Delphine inkább előre nyomult, fegyvertelenül.

A Penge felmászott a fémmonstrum bal lábára, így képes volt megzavarni, de gyorsan elkezdett védekezni és arra készült, hogy összezúzza Delphine-t, de ő átugrott a gép másik lábára, majd ahogy a centúrió visszahúzta a hatalmas balját, megkapaszkodott benne és vele együtt emelte fel a gép a karját.

Hogy összezúzza, a gép a sárga fém karját a falhoz vágta, de Delphine gyorsabb volt, kihúzta a katanáját a gép karjából és épp időben ugrott le onnan. Sajnos a földet érést elvétette és az oldalára esett. A centúrió arra készült, hogy agyon tapossa, fel is emelte a jobb fémlábát, de ekkor Joross támadta hátba. Az egyik kardját átszúrta a gép bal térdén, amitől elvesztette az egyensúlyát és hátra esett. Joross félreugrott az eső gép alól és Delphine segítségére sietett.

Hihetetlen, de a Penge és a Thalmor Igazságosztó egyáltalán nem tartott egymástól és egy szó nélkül együtt működtek.

A centúrió még mindig nem érte el a véget, a bal lába ugyan sérült volt, de képes volt felállni.

Joross hirtelen a szeme sarkából egy sárga fényt látott, ami egy újabb kristálygömb volt, amit gyorsan magához vett, hátha hasznos információt tudhat meg.

Miután a gépmonstrum figyelme el lett terelve, Delphine felmászott a hátára, egy kis keresgélés után megtalálta és átszúrta a dinamómagot, ami az energiát szolgáltatja, ezzel kivégezve a gépet.

- Valami érdekes? – Delphine kissé aggódva kérdezte, hiszen a centúrió ismét felállt és felkészült az újabb támadásra.

- A hátán van a gyenge pontja. – Magyarázta Joross. – Elterelem a figyelmét, te mássz fel és szúrd át a dinamómagot.

- Az meg mi?! – Delphine az utolsó szóról nem tudta, mi az.

- Az a szíve, meg fel fogod ismerni.

Joross elfutott, magára vonva a centúrió figyelmét, amit Delphine ki is használt. Óvatosan lopakodva, egy hangot sem adva ki, Delphine a centúrió mögé osont. Miután a gépmonstrum figyelme el lett terelve, Delphine felmászott a hátára, egy kis keresgélés után megtalálta és átszúrta a dinamómagot, ami az energiát szolgáltatja, ezzel kivégezve a gépet.

A centúrió megállt, térdre rogyott és összeesett, de Delphine-nek még időben sikerült leugrania róla és vetődve földet érnie.

- Ez egész jól ment. – Joross a kezét nyújtotta, hogy felsegítse a Pengét.

- Igen. – Delphine erre a rövidke időre el is felejtette, kinek az oldalán is harcolt és elfogadta a Thalmor segítségét. – Amúgy, - A zsebébe nyúlt és egy kulcsot halászott elő belőle. – ezt találtam.

- Akkor, irány visszafelé.

Egy mélység, aminek nem is lehet lelátni az aljáig, joggal nevezik feneketlennek. Leila és Ilya csak néhány platformot láttak, amit alulról sárga, dwemer fém rudak mozgattak, akárcsak egy hatalmas póklábak.

Egy halálos akadály helyezkedett el előttük, aminek a mélyét nem lehetett látni. Aki itt leesik, az soha többet nem kerül elő. Több platformról kell a másikra ugrani, miközben halálos csapdákat kell elkerülni.

- Egyértelműen, van valami nyitja, - Ilya megvizsgálta a legközelebbi platformot, ami túl messze volt, hogy átugorjanak. – hogy átjussunk, hiszen… - Ilya öntelt magyarázatát egy kattanás szakította félbe, ami abból eredt, hogy Leila meghúzott egy rejtett kart a kapu szélén. A póklábszerű fémrudak és fogaskerekek mozgásba lendültek, gőz csapódott ki a szerkezet közepéből és a platformok is elindultak. – Ezt én is meg tudtam volna csinálni.

Ilya meg sem várta, hogy Leila válaszoljon, csak átugrott az első platformra, ami szembejött, de egy fémhenger előjött, amiről három, borotvaéles penge nyílt szét és forogni kezdett. Ilya villámgyorsan reagált és gyorsan levetette magát a platformról és annak a szélén kapaszkodott meg. A platform irányt váltott és felfelé kezdett emelkedni. Egy újabb fémrúd jött elő, egy pengével, amit, ha nem védett volna ki a varázsbotjával, biztos megölte volna. Egy kézzel kapaszkodott, a másikkal a pengét tartotta távol magától és így lógott a mély szakadék felett, amikor egy biztonságos rész fölé ért és eleresztette a fémet, majd vetődve földet ért.

- Megpróbáljam én is? – Ugyanoda került, ahonnan elindult, Leila elé.

- Csak nyugodtan. – Felállt és leporolta magát.

Leila előrelépett, ő előhúzta a kardját és ő is átugrott a következő platformra. Már nyílt is a hárompengés forgó, de Leila egyetlen, erős vágással, akár egy növényt, kivágta és csak narancsszínű olaj spriccelt belőle. A platform emelkedni kezdett, de a megpróbáltatásoknak még nem volt vége. A falakból egy fémcső jött elő, amiből egy nyílvesszőt lőttek ki, de Leila kitért előle, majd még egy és még egy elől.

A platform veszélyesen közeledett a plafonhoz és Leila inkább levetette magát, de megkapaszkodott a szélen, egy kézzel, míg a másik kezében a kardját tartotta. A falakból újabb nyílvesszők indultak, de egy varázspajzs, ami hirtelen beborította Leilát, megvédte. Ilya idézte a pajzsot, ezzel megmentve Leila életét.

A platform ereszkedni kezdett, Leila feltette rá a kardját, megkapaszkodott a másik kezével és képes volt felhúzni magát, eltette a kardját, majd elrugaszkodni onnan, a túloldalra. Ott talált egy gombot, amit megnyomott és a csapdák kikapcsoltak, de a platformok továbbra is mozgásban maradtak.

Ilya-nak könnyebb dolga volt az átjutással, hogy nem kellett kerülgetnie a csapdákat és hamar Leila mellett találta magát.

- Össze kellett fognunk. – Állapította meg a nord nő.

- Jól van, felfogtam! – Ilya nem volt hajlandó bármit is elfogadni a Szervezet emberétől, legkevésbé kritikát. – Meg is van! – A haragja el is párolgott, amint megtalálta egy vitrinben a kulcsot.

Össze és megverve fetrengve a vérben és a mocsokban egy ócska nyomornegyedben ráébresztette Sky-t, hogy talán nem volt jó ötlet nekimenni egy felfegyverzett tömegnek, még ha csak rongyos kodusok voltak, ő maga pedig egy jól képzett harcos, a túlerő az túlerő.

Az egyik szeme teljesen belilult, folyt a vér az orrából, felszakadt az ajka, az arca több helyen feldagadt, az oldala annyira fájt, mintha egy késsel szurkálnák, ezenkívül, egy tucatnyi seb volt rajta. Nem mellékesen, még ki is rabolták, eltűntek a fegyverei, a sisakja, az erszénye, még a csizmái is. Óriási szerencséje, hogy nem ölték meg és nem erőszakolták meg. Valószínűleg, Hadvar nem engedte nekik.

- Élsz még? – Ákos sem halt meg, bár neki is jól beverték a képét.

- M… - Sky próbált beszélni, de túlságosan is sérült volt, hogy bármi értelmeset nyögjön ki.

- Jól elintéztek. – Egy nedves ronggyal törölgetni kezdte a vért az arcáról. – Szerencsések vagyunk, hogy Hadvar megtiltotta, hogy megöljenek minket.

- A levél… - Sky elég erőt talált magában, hogy beszélni tudjon valamennyit. – hol…

- Elvették. Most már nem tudjuk bebizonyítani Ralof ártatlanságát.

- Még nem… - Sky felült, bár olyan volt, mintha egy ló jól mellkason rúgta volna. – Brunwulf még… az öreg… segíthet. – Minden erejére szüksége volt, hogy fel tudjon állni, bár úgy érezte, mintha szöges láncokkal lennének az egész testén és egyre szorosabbak, minden erőfeszítésénél, de kitartott.

- Sky, szerintem, most pihenned kellene, félholtra vertek és látszik, hogy rettenetes fájdalmaid vannak.

- Ez… - Sky térdre rogyott és alig bírta ki, hogy ne ordítson a fájdalomtól. – semmiség.

- Nem győztél meg. Most pontosan az ellenkezőjét csinálod, amit kellene.

- Tovább… tovább… - Sky nem hallgatott Ákosra, csak próbált tovább menni, amíg egy pillanatra el nem hagyta az ereje és ha nem kapta volna el a társa, biztos orra esett volna.

- Legalább, hadd segítsek. – Ákos átlendítette a sérült nő karját a vállára és együtt mentek tovább.

Kijutottak a szürke-negyedből, Ákos félig meddig vonszolta Sky-t, aki próbált minél jobban a saját lábán megállni, eredménytelenül. Sikerült elérniük Hótaposó Brunwulf házához, ahova Ákos bekopogott, de nem kellett sokat várni.

- Mi történt veletek?! – Az öreg Brunwulf végignézett a két fiatalon és amint Sky-ra nézett, akiről nem tudta megállapítani, él vagy halott, megijedt. – Sky megint kocsmaverekedésbe kezdett.

- Hát… - Ákos már próbálta volna mondani a sajátját, amikor Sky, egy köhögés kíséretében, félbeszakította.

- Segítened kell… - Ez elég volt, hogy biztosak legyenek benne, hogy Sky még nem halott.

- Drága lányom, miért kell mindig az erőszakos utat választanod? – Brunwulf már azon volt, hogy bevigye Sky-t, hogy lefektesse egy ágyra, amikor próbált tovább beszélni.

- Ralof bajban van… Meg kell… - Ennyit tudott mondani, mielőtt elvesztette volna az eszméletét.

Hadvar egyáltalán nem volt büszke arra, amit ezen a napon tett. Nem csak elintézte, hogy egy feldühödött tömeg kishíján megölje az egyik, gyerekkori barátját, de elintézte, hogy egy másik barátját a vérpadra küldjék egy harmadik barátja árulásáért.

- Talán meg kellett volna ölniük. – Javasolta Sam, miután már elhagyták a nyomornegyedet. Senki sem gyanakodott rájuk, hiszen még mindig Viharköpenyes páncélt viseltek.

- Nem tudtam volna rávenni magam, hogy a szemem láttára végezzenek Sky-al. Mindig is vad és erőszakos volt, nem riadt vissza semmitől. Még gyerekként is, jobban szeretett harapni, mintsem beszélni. Egyszer megevett egy fél zsák cukrot, amitől annyira bezsongott, hogy összerágta a szomszéd kerítését, a szájával elkapott egy tyúkot és megharapta a gazdájukat, amikor el akarta venni tőle. A végén szájkosarat kellett rá tenni, hátul összekötözni a kezeit és mint egy kutyát, kikötözni egy fához, amíg le nem nyugodott. – Hadvar felnevetett ezen a gyerekkori emléken, amiről úgy érezte, mintha egy másik életben történt volna. – De rég is volt.

- Egész véletlenül, nem egy vérfarkas volt a szülőanyja? – Sammy csak nevetve hallgatta a történetet.

- A kerítést helyrehozták, de a fickó elvesztette az egyik ujját, mire sikerült lerángatnunk róla.

- Értem, hogy a barátod volt, - Sam próbált józanul a jelenben maradni. – de ő már ellenség, aki biztosan megölt volna, ha lett volna rá lehetősége.

- Tudom, csak nem érdemelt volna meg egy ilyen halált.

- Keveseknek adatik meg, hogy megválaszthatják, hogyan haljanak meg. Remélem, nem fogod megbánni a kegyelmet, ami felé mutattál. – Sam nem volt meggyőződve, hogy a helyes dolgot tették, de elfogadta Hadvar döntését.

- Megvagyunk mindennel? – Érdeklődött Sammy.

- Igen. – Válaszolt Hadvar.

– Ralof-ot most már biztosan kivégzik és a kémünk is biztonságban lesz. Szedjük össze Gared-et és menjünk haza. – Összegezte Sam.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.