Halo, elérkezett egy újabb fejezet. Kellemes olvasást kívánok.

Egy robbanás rázta meg Alftand járatait és hallani lehetett, ahogy a távolban egy alagút beomlott és a közelben, egy fal kitört egy másik robbanástól pedig egy közeli fal tört ki.

Joross és Delphine elég messze voltak a törmelékek útjából, de elképzelni sem tudták, mi robbanhatott, de egy ismerős hangot hallottak az irányából.

- Itt vagy…?! Hahó! Nem hagyhatsz itt! – A férfi hangja fájdalmas volt, egyértelműen megsérült és kétségbeesett.

Joross, mint egy ragadozó, aki megérezte a vér szagát, a hang irányába indult és Delphine követte. Nem kellett sokat menniük a sötét alagúton, amiból a fények kihunytak a robbanás miatt, mire megtalálták a hang forrását.

Sanan volt az, de egy nagyobb vértócsában fetrengett, miközben a lába, természetellenes szögben el volt fordulva, egyértelműen eltört, a másik pedig a törmelékek alá lett szorulva. Több karmolás látszott a testén, a mágus köntöse több helyen szét volt szaggatva, a szájából folyt a vér és teljesen kétségbeesett volt.

- Van itt akárki?! – Kiabált kétségbeesve.

- Csak én. – Válaszolt Joross, mire Sanan egy pillanatra megkönnyebbült, de amint meglátta Joross előhúzott fegyvereit, sokkal idegesebb lett.

- Na jó, azért akárki nem lesz jó. – Súgta csendben Sanan.

- Beszorult a lába. - Delphine elkezdte pakolni a sziklákat, mire Joross csak állt felettük.

- Járni tudsz? - Kérdezte Joross, miután Delphine kiásta, bár amint meglátta a nagy vértócsát az összezúzott lábain, a válasz egyértelmű volt.

- Nem… vinnetek kell. - Delphine azon volt, hogy a hátára vegye a sérült elf mágust, de Joross megállította.

- Mit csinálsz?! - Joross nem válaszolt, csak tartotta a kardját és üresen nézett Sanan-ra.

- Elég cudar a sors, igaz? - Ennyit kérdezett Sanan-tól, miközben a kardja pengéjét méregette és azon gondolkodott, hova kéne szúrnia.

- Mi van? - A mágus érzékeit eltompította a fájdalom.

- Ez majdnem olyan rossz helyzet, mint amiben te hagytál engem. - Emlékeztette arra, amit a háború alatt tett vele.

- Joross… ne csináld már! - Tudta, Joross nem bocsájtott meg neki. - Az már majdnem 30 éve volt!

- Figyelmeztettelek akkor, imádkozz, hogy meghaljak. Az istenek nem hallgatták meg ezt a kérésed.

- Nem volt személyes! – Joross-nál süket fülekre talált a könyörgése. - Mit fogsz csinálni? Meg ö… - Egyetlen szúrás a szívébe és hamar meghalt. Joross minden lelkiismeret furdalás nélkül végzett vele.

- F*szfej. - Ennyivel búcsúztatta, átnézte a zsebeit és megtalált benne egy ugyanolyan kulcsot, amilyet ők is nemrég. Visszanézett Delphine-re, aki a katanája markolatára tette a kezét, készenlétben állva, hogy bármikor előhúzza.

- Te aztán egy kőszívű rohadék vagy.

- Elmagyaráznád, mi volt ez? - Delphine nem volt hajlandó elereszteni a katanája markolatát és még kevésbé merte szem elől téveszteni Joross-t.

Így haladtak tovább, Joross ment elől, Delphine csak tisztes távból követte.

- Ha szimpátiát érzel, ez iránt a mocsok iránt, felesleges. - Felelte Joross, hidegen, miközben néhány törmelék alatt kellett átbújnia. Delphine várt, amíg Joross tesz néhány lépést és csak azután követte.

- Nem, de ő a társad volt. Épelméjű akárki tartana tőled, nehogy őt is megöld, hidegvérrel.

Joross nem szeretett volna a múltról beszélni, de tudta, ha Delphine folyamatosan attól tart, hogy hátba szúrja, nem fogja élve elhagyni Alftand-ot.

- A háború alatt elárult, akárcsak a Szervezet a Thalmor-t. Ellopta az egyik gyűrűt a Szervezettől és hozzám jött, a Rihad-i koncentrációs táboromba, hogy elrejtse. - Delphine, amint meghallotta az intézmény nevét, borzalmas dolgok jutottak az eszébe.

- A Rihad-i koncentrációs táborban rengeteg ragada foglyot mészároltak le, embertelen módon! Ott dolgoztál?! - Joross-nak eszébe jutott, talán nem volt a legjobb ötlet felfedni egy Penge előtt.

- Egy évig én voltam ott a parancsnok. - Delphine megállt és bosszúszomjasan meredt az elfre.

- Tudod te, hány barátom halt meg abban a táborban?! - Joross nem keresett mentséget. - Azt beszélték, egy földalatti, zárt csarnokba gyűjtöttétek össze, legalább 500 embert és mérgező gázzal öltétek meg őket. Hogy halálra dolgoztatjátok a szerencsétleneket, hogy fegyvereket készítsenek és javítsanak azért, hogy a saját hazájuk ellen fordítsátok őket. Hogy kivégeztetek olyan embereket, akiknek az volt a bűnük, hogy tanultak voltak.

- Cerommo kitüntetett a hatékonyságomért. - Joross nem szívesen beszélt erről az időszakról. Delphine előhúzta a katanáját és az elf torkának szegezte.

- Mármint, a brutalitásodért?

- Most nagyon nem alkalmas, hogy egymás torkának essünk! Mennyünk vissza a kapuhoz és szerezzük meg az Ősi Tekercset.

Delphine végül leeresztette a katanáját és elindult. Talált egy újabb kristálygömböt, ami lilán világított.

Joross az utolsó erejével felemelte a fáklyát, hogy meggyújtsa a maga alatt lévő dwemer olajat, hogy magával vigye az elvetemült ellenségét.

- Mit láttál? – Kérdezte Joross.

- Csak… - Delphine nem volt benne biztos, hogy fel kéne fednie. – menjünk tovább.

Több meglepetés nem érte őket és szerencsésen visszatértek a nagy terembe, ahol a lezárt kapu még mindig zárva volt, de a többiek is sikerrel jártak és remélhetőleg, megszerezték a kulcsaikat.

- Mi vagyunk az utolsók? – Viccelődött Joross.

- Csak nemrég értünk vissza mi is. – Válaszolt Gramb, felmutatva a kulcsát.

- Remélem, semmi kétség sem volt velem kapcsolatban. – Wynns öntelten vette elő a kulcsot.

- A kedves kígyó úr nagy segítség volt. – Karsk-ra természetesen senki sem figyelt, amikor átadta a kulcsát.

- Megpróbálom nem megérteni, ez mit is jelent. – Ilya is magabiztos volt. – Mi történt Ser Laren-el és Sanan-al? – Kereste a két társát.

- Sanan meghalt. – Vágta rá Joross, hezitálás nélkül, mire Ilya gyanakodva vette szemügyre az igazságosztót.

- Mit tettél? – Kérdezte, szemrehányón.

- Még így is kegyes halált kapott. – Ilya egy darabig nézte a dühös Joross-t, aki semmi megbánást nem mutat a mágus halála miatt.

- És Ser Laren-el mi lett? – Thrys, hogy elejét vegye a nagybátyja és a nagynénje párharcának, megszólalt.

- Mellék szereplő volt. – Válaszolta Karsk, mint aki fel sem fogta, mi is történt valójában.

- Gondolom… - Joross értette. – nem jön már?

- Nem valószínű. – Karsk csak letörve megrázta a fejét. - Kár érte, ismerte apámat.

- Egy utolsó kérdés, - Joross a lényegre tért. – hol a Szervezet Vezére? – Egyértelmű volt, hogy a Szervezet Vezére már nem várt rájuk, hanem eltűnt. Egyedül, Potema üres teste maradt itt.

- Nem tudjuk. – Válaszolt Leila, de egyik Thalmor sem volt elégedett a válasszal.

- Ugye tudjátok, hogy ennél jobb választ akarunk hallani! – Joross nem volt jó kedvében.

- Tényleg! – Gramb közbeszólt. – A Vezér elég ritkán avat be minket a tervébe! Általában csak parancsolgatni szokott, de vagy nem indokolja meg, vagy valami zagyvasággal válaszol. – Mielőtt Ilya rákérdezhetett volna, Gramb gyorsan meg is válaszolta. – Most az előbbi volt és nem mondott semmit sem.

- Talán, - Thrys a kapura nézett. – menjünk tovább.

- Nincs más hátra, mint előre. – Joross jól ismerte ezt a helyzetet, előre nyomulni, vagy meghalni. Akárcsak a háborúban.

A kapuba beillesztették mind az 5 kulcsot, majd az elfordításuk után, lassan kinyílt. Egy hosszú folyosó volt mögötte, aminek a végén egy mély lépcsősor vezetett, jó mélyre. Nem tudni, mennyi ideig haladtak lefelé az ismeretlenbe, de végre, lejutottak az aljáig, ahol nem volt semmi, csak egy kő oltára, körülötte pedig tömör sziklafalak. Nem ez volt a legkülönösebb, mert a kőoltáron ült valaki.

Egy férfi, fekete, ében vértet viselt, de megviselt volt, sérült, rozoga, az egyik vállvértje hiányzott, a mellvértje horpadt volt, karcos, több helyen foltozott és újra kovácsolt volt, mint aki részt vett egy háborúban, s sisakja sem volt jobb állapotban, de elég volt, hogy eltakarja az arcát. A bal oldalán egy ében kard lógott, a jobb oldalán egy különös, dwemer szerkezet, maga mellett egy nagy zsák volt, aminek a tartalma ismeretlen, a bal karjára egy ismerős, dwemer címerpajzs volt illesztve és a jobb gyűrűs ujján, a Szervezet embereihez hasonló gyűrű volt.

- Ki vagy te? – Joross és a többiek lassan megközelítették, de nem válaszolt. – Hé, válaszolj! – Megrázta a vállát, mire az idegen, gyorsan felkapta a fejét, mint aki most ébredt fel.

- Mi…?! Itt vagytok?! – Zavartan nézett szét a csoporton. – Végre, megjöttetek. – Gyorsan felállt. – Igyekeznünk kell. – Elővett a zsebéből egy kicsi, dwemer fémgolyót, amit az oltáron lévő foglalatba tett és egy különleges szerkezet, óramű pontossággal dolgozni kezdett tőle, majd a padló egy része süllyedni kezdett, egészen, amíg egy lefelé vezető, titkos lejáratot nyitott meg. – Erre. – Lement a lépcsőn, miután felmarkolta a zsákot, ami fémesen megcsörrent.

- Szerintem, kövessük. – Karsk volt az első, aki utána ment, de a többiek, ha vonakodva, de követték.

Egy sötét járat felé vezette őket, de annak a végén, mintha egy másik világba csöppentek volna.

A sötét és hatalmas barlangot, mindenféle, világoskéken világító óriásgombák erdeje világította meg, a távolban több dwemer építményt lehetett látni, de ugyanúgy, ahogy Alftand, üres volt és romos. A barlang mennyezete több kilométer magasan volt és még tovább el is lehetett látni.

Számos dwemer erődítmény és épületen túl, egy nagyon magas, sárga, henger formájú tornyot lehetett látni, ami felér, egyenesen a barlangrendszer tetejéig.

- Az ott Mzark tornya. – Válaszolt az idegen. – Ott van az Ősi Tekercs.

- Válaszolnál végre, ki vagy te?! – Követelte Ilya.

Az idegen levette a sisakját, megmutatva az ismerős arcát.

- Jó újra látni, Thrys. – Marshal volt az, de alig lehetett ráismerni, az eddig mindig csupasz arcát most rendezetlen szakáll takarta, az arca megfáradtnak tűnt, a szeme karikás a kialvatlanságtól, a haja legalább a háta közepéig ért és egy nagy lófarokba volt kötve

- Marshal? – Thrys alig hitt a szemének, a szíve erőteljesen dobogni kezdett és megközelítette a férfit, akiről azt hitte, meghalt. – Hogyan? Ez… lehetetlen. Te… meghaltál.

- Ez… - A hangja kimerült volt és gyenge, de annyi ereje még volt, hogy Thrys ölelését viszonozni tudja. – egy kib*szottul hosszú történet.

- Akkor add elő a rövid változatot. – Szólt közbe Joross.

- Egy háborúból egy másikba jöttem. Megnyertem egyet a múltban, de most visszajöttem, hogy még egyet megnyerjek. – Ebből senki nem értett egy szót sem.

- Mi van?!

- Visszajöttem én is. – Egy ismerős szellemhölgy bukkant elő Marshal mellett.

- Potema! – Karsk ugrott is, hogy átölelje, de átesett rajta és bukfencezve egy gödörbe esett.

- Hé, Karsk. – Marshal odaköszönt neki.

- Legalább a testemre vigyáztatok. – Potema újra megszállta az üres testet, ami eddig nem csinált sokat, csak vegetált. – Jó újra a…. – Hirtelen érezte, hogy tele van a szája és kiköpött egy halom dió és mogyoróhéjat a földre. – Mit kerestek ezek a számban?!

- Bocsi, - Karsk felállt és leporolta magát. – nem találtam szemetest.

- Téged könnyű összekeverni egy szemétládával. – Gúnyolódott Cephourus.

- Oh, drága öcsém, téged is jó látni. – Akárhol is volt eddig Potema, nem hiányzott neki a testvére és fordítva is igaz.

- Szóval, Marshal, - Leila vette át a szót. – azt mondod, az Ősi Tekercs abban a toronyban van?

- Mzark tornyában. Igen. – Marshal egy dwemer építmény felé vette az irányt, a többiek követték. – Pihennünk kell, mielőtt odamegyünk. – Miután megbizonyosodott, hogy nem leselkedik semmilyen veszély, letette a fémekkel teli zsákját egy kő ágy mellé, amire leült.

- Okos gondolat, - Válaszolt Gramb, mire nem messze Marshaltól, ő is elfoglalt egy kő ágyat. – mindannyian kimerültünk.

- Igen, már én sem vagyok fiatal. – Delphine is megkönnyebbült, amikor végre lepihenhetett.

- A zsenialitásomra ráfér egy kis pihenés. – Wynns is csatlakozott.

- Nekem inkább a testemre. – Karsk is kiválasztott egy ágyat.

- Szerintem, csak az időt vesztegetjük. – Leila nem szívesen, de csatlakozott a Szervezet férfi tagjaihoz.

- Mi megleszünk alvás nélkül is. – Potema és Cephourus csak elhagyták a testüket, miután letették őket egy ágyra.

- Igen, majd mi figyelünk. – Átrepültek a falakon, hogy szemmel tartsák a környéket.

- Okosabban tesszük, - Joross is kénytelen volt beismerni, ő sem bírja már sokáig. – ha mi is kipihenjük magunkat. – Ő és Ilya az épület másik végét foglalták el.

- Főleg, hogy csak hárman maradtunk, - A Szervezet emberei felé nézett. – ők pedig heten.

- Hol van Thrys?

Joross aggódva nézett szét és meglátta, hogy az unokahúga a Szervezet részén van, de nem fáradt, hogy visszarángassa.

- Szóval, - Thrys Marshal mellé ült. – hogy menekültél meg?

- Miből gondolod, hogy megmenekültem? – Marshal csak nevetett egyet.

- Hát… hogy itt vagy. – Thrys csak megvonta a vállát. Örült, hogy újra látja Marshalt, de valami megváltozott benne és nem csak a szakálla, a haja és a páncélja, de olyan, mintha valaki más lenne. Nem az az ember, akit megismert.

- Félek, nem hinnéd el. – Marshal csak végigsimított az arcán. – Én magam is alig hiszem el, amiket láttam.

- Azok után, amiket átéltem veled, én bármit elhiszek.

- Ha kijutunk innen, majd elmondom. – Ígérte Marshal.

- Ezúttal, szavadon foglak. – Biztosította Thrys, aki megcsókolta a férfit.

Marshal visszacsókolt és szerencséjükre, volt egy rozoga, molyette függöny, amit el tudtak húzni, hogy senki se láthassa őket. Mindketten elkezdték kicsatolni és eltávolítani a páncéljaikat, amiket a függönyön túlra tettek ki, majd előbb Thrys vette le a sötétszürke, bélelt aláöltözetét, felfedve a meztelen felsőtestét, a dús kebleit, amin Marshal tekintete elidőzött.

Marshal is eltávolította a szakadt és több helyen varrott, fekete aláöltözetét, amivel az izmos felsőtestét fedte fel, majd magához ölelte Thrys-t és bekapta az egyik hegyes fülét, az egyik kezével simogatni kezdte a tarkóját, a másikkal a hátáról átvándorolt a vállán át, egészen az egyik mellére, amit finoman nyomkodni kezdett.

A füléről átment a nyaka és a válla közötti részig, de Thrys egy kicsit kuncogott, mert egyszerre volt nagyon kellemes és bizsergető érzés és hagyta, hogy Marshal hanyat fektesse a hideg kő ágyon. Nem zavarta sem a hideg, sem a keménység, csak azzal foglalkozott, hogy Marshal itt van és imádkozott, hogy ne csak egy álom legyen.

Marshal Thrys két keble közé tette az arcát és a két kezével maga felé húzta mindkettőt, majd mindkét bimbóra csókot lehelt. Thrys erősen átölelte Marshal nyakát és ó is megcsókolta a feje búbját, de a férfi tovább csókolgatta a mellkasát és lejjebb haladt, le a hasáig, át a köldökén, egészen a nadrágja kezdetéig.

A nord férfi elkezdte lehúzni a nadrágját, majd eltávolította azt, felfedve, hogy Thrys kéjbarlangjánál a szőrzet ugyanolyan vörös, mint a haja. Thrys arca teljesen elvörösödött, akár egy gránátalma és a szíve reszketett attól, ami most fog következni, de készen állt, hogy odaadja az ártatlanságát a férfinak, akit szeret.

Marshal, aki már sokat tapasztalt, a nyaka köré vette a lány lábait, finoman csókolgatni kezdte Thrys p*nciját, majd gyengéden bedugta a nyelvét, amitől a lány felszisszent, de semmi jelét nem adta, hogy nem akarja. Marshal nyelve vándorolt, ide-oda, amitől Thrys-ből kéjes nyögések buktak elő. A lány összeszorította a lábujjait és erősen szorította Marshal nyaka körül a lábait, de a férfi kibírta és folytatta, amit eddig csinált. Thrys a kezeivel nagyon keményen rámarkolt a kő ágy szélére, hogy a fél keze elfehéredett az erőlködéstől.

Marshal, amint érezte, hogy egy ismerős folyadék kezdett szivárogni a lányból, tudta, eljött az ő ideje is. Lerakta Thrys lábait a nyakából, letolta a saját nadrágját is és behelyezte a férfiasságát Thrys nőiességébe. Marshal kezdetben lassan, hogy Thrys is élvezhesse, mozgatni kezdte a farkát a lányban, majd egyre gyorsabban és erősebben döfködni kezdte, miközben az egyik kezével a fenekére markolt rá, a másikkal az egyik mellére és egyre erőteljesebb és vadabb stílusban, amíg Marshal megkönnyebbülten felnyögött.

Thrys is elképesztően élvezte ezt a ráadást, miután Marshal kihúzta a nyelvét a lába közül, de amint érezte, hogy a férfi lassítani kezd, tudta, hogy közel a vége. Marshal még döfött néhányat, majd abba maradt és kihúzta a férfiasságát belőle. Oldalra feküdt és lihegni kezdett.

- Ez… - Thrys még eléggé erőtlennek érezte magát, de egyáltalán nem volt rosszul. Azt akarta, hogy ez a pillanat örökké tartson és sose érjen véget. – csodálatos volt. Már értem, te miért csinálod olyan sokat. – Átölelte Marshalt, aki már félálomban volt.

- Igen. De ne várd, hogy minden férfi ilyen tapasztalt. Sokat kellett csinálnom, hogy tökélyre fejlesszem a technikám.

- Kikkel? – Érdeklődött Thrys.

- Nem tudom. Sokkal. A felére nem is emlékszem, mert részeg voltam.

- Ez nem túl romantikus. – Thrys csak nevetett egyet. – Volt, akit tényleg szerettél? – Erre már nem kapott választ, mert Marshal már aludt.

Ő sem maradt fenn sokáig és Marshallon fekve és ölelgetve elnyomta az álom.

Egyvalaki, a szellemeken kívül nem nagyon tudott aludni.

Karsk szemére nem jött álom, hogy ezen segítsen, inkább kiment a dwemer épületből, hogy fel-alá járkáljon Feketevég romjai között, de tudta, nem lenne jó ötlet messzire mennie, ha nem akar eltévedni.

- Meg se lepődnék, ha alvajáró is lennél. – Egy ismerős női hang szólította meg.

- Te viszont alva lebegő vagy? – Érdeklődött Karsk Potema-tól.

- Nem, de mivel szellemként nincs szükségünk alvásra, én és Cephourus őrködünk, amíg a többiek kipihenik magukat. – Potema jól látta, hogy a mindig vidám és izgága Karsk most maga alatt van. – Mi a baj, elfogyott az édesség?

- Nem, - Karsk csap belerúgott a földbe. – csak az van, hogy én vagyok Marshal legjobb barátja, mégis, amióta visszajött, Thrys-el játszik. – Potema-nak sok erő kellett, hogy ne nevesse el ott helyben magát.

- Ez már hiányzott! Karsk, meg kell értened, hogy… - Nem tudta, hogy magyarázhatná el azt, ami egy férfi és egy nő között szokott történni az ágyban. – Marshal szereti Thrys-t és…

- Én is szeretem Marshalt! Ő legjobb barátom!

- Jól van, - Potema belátta, felesleges bármivel is próbálkoznia. – én visszamegyek.

Karsk csak nézte, ahogy az aprócska szellemhölgy egy csillagként elrepül a magasba. Tovább ment és gondolkodott, amikor talált egy különös jelzést és tudta, hogy el van ásva oda valami. A kezével ásni kezdett, amíg egy hosszú, fémdobozt nem talált.

Sikerült kivennie a föld alól és látta, hogy egy nagyon erősen lezárt, dwemer katonai láda volt, a legfejlettebb zárral, ami csak létezhet és a dwemer-ek jól ismert címerével. Szerencséjére, a Szervezet vezérével töltött idő alatt, talált egy kulcsot, aminek a feje pont olyan volt, mint a ládán látható.

Karsk csak bámulta a kulcsot és a ládát, de nem tudta mit csináljon. Pislogott, izzadt a gondolkodástól, amíg megpróbálta a kulcs fejét beledugni a zárba. Nem sikerült. Letette a kulcsot, hogy fel-alá járkálva gondolkodni tudjon.

„Egyszer már láttam, hogyan működik egy kulcs. Biztosan van valami trükkje."

Újra a kezébe vette a kulcsot, majd ütögetni kezdte vele a ládát. Nem történt semmi és a láda továbbra is zárva volt. Megdörzsölte az állát, leült és mélyen meditálni kezdett a megoldáson.

Az elméje legmélyére kellett utaznia, hogy kutakodhasson az emlékeiben, hogy rájöhessen, hogy működik egy kulcs. A legelső emléke, 6 éves korában volt, ahogy az anyja pelenkázta, látta, ahogy az apja megverte az anyját, majd a családi átokról beszél, emlékezett, amikor a húga azt a sötét kaput helyezte a fejében lévő várba, ahogy a nagyanyja elkészíti a híres hajpitéjét, de egyszerűen semmire sem emlékezett, amiből megtudhatná hogyan kell egy kulcsot használni.

Hirtelen, bevillant, amikor az anyja egyszer bezárta egy szekrénybe, amin keresztül végig nézte, ahogy az apja ismét megveri és megerőszakolja az anyját, ő benne hagyta a kulcsot a szekrényben.

„BELE KELL TENNI A ZÁRBA!", Karsk számára ez hatalmas megvilágosodás volt.

Így is tett, a kulcs beleillett a zárba és újra megpróbálta kinyitni, de a láda még mindig nem engedett. Egyértelmű volt, hogy még mindig tenni kellett valamit, mert a kulcs a zárba helyezése csak az első lépés kellett, hogy legyen ennek a bonyolult műveletnek.

Karsk-nak egy porcikája sem vágyott rá, hogy újra az emlékeiben kutasson, de ha ki akarta nyitni azt a ládát, meg kellett tudnia, a következő lépést, ami a láda kinyitásához szükséges. Emlékezett, ahogy a többi gyerek állandóan piszkálta és zaklatta, vagy egyszerűen csak becsapták, a nagyanyjával való kártyajátékokra, ahol arról mesélt, hogyan kell becsapni az embereket, a kedvenc házi kavicsára, a születésnapjára, amikor megtudta, hogy az apja elhagyta, egész nap a tornácon várta, hogy hazajöjjön, de ez sosem történt meg. Az anyja kinyitotta a házuk ajtaját, hogy behozza, amikor bementek, betette a kulcsot a zárba és elforgatta.

Karsk szemei újra kipattantak, „El kell forgatni!", egy újabb nyomott talált. Elforgatta a kulcsot a zárban, hallotta, ahogy kattan egyet és most nem tudta, mit is kéne csinálnia.

A láda kinyílt és egy sárga varázsfény világított belőle, majd megjelent, egy sárga, áttetsző alak, aki emberformát öltött.

- Te a dobozban laksz? – Érdeklődött Karsk, aki remélte, hogy egy új barátra tehet szert.

- Akárki is vagy, - Az alak nem úgy tűnt, mintha Karsk-ot nézné, egyszerűen csak beszélt. – azzal, hogy kinyitottad ezt a ládát, lehetőséged van a kezedbe venni Akavir egyik leghatalmasabb ereklyéjét, a Sárkánykirály kardját. Jól gondold meg, hiszen azzal, hogy megérinted a fegyvert, a tiéd lesz és csak neked fog engedelmeskedni. Figyelmeztetlek, ez a fegyver egy élőlény, ami a tulajdonosa lelki erejéből és mentális beállítottságából nyeri az erejét, az, akinek sötét gondolatai vannak és a szíve gonosz, szörnyű pusztítást idézhet elő ezzel a karddal. Azonban, ha a használójának tiszta a szíve és az elméje is letisztult, bármilyen gonosszal képes felvenni a harcot és nem tehet kárt olyanban, aki szintén jóságos.

Ezzel az alak eltűnt és Karsk kíváncsian nézett bele a dobozba, ahol egy különleges, másfél kezes fattyú kardot látott, a pengéje tiszta fehér volt, ragyogó, a markolata egy szürke sárkányt mintázott, aminek a szájából jött ki a penge, mintha tüzet okádna, lejjebb sárkánybőr fedte a markolatot, a kardgomb helyén volt a sárkány farka, ami egy kisebb késként végződött. Amint megérintette, a penge körül tiszta, kék aura jelent meg, ami fáklyaként világított, miután felemelte.

- Szép. – Karsk csak ennyit mondott, ahogy megbabonázva bámulta az új fegyverét.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.