Halo, tudom, elég hihetetlen, két fejezet egy nap alatt! Bár, ez a fejezet se valami hosszú, de nagyon eseménydús. (1) Two steps from hell - Strength of a thousand men, (2) Protectors of the Earth.

(1) Feketevég sötét és ősi csendjét most egy csata zaja rázta fel, a Thalmor és a Szervezet embereinek, habár közös célja és közös ellensége van, a sárkányok, képtelenek voltak félretenni az ellentéteiket és összefogni. Mindketten saját maguknak akarják az Ősi Tekercset, ami a sárkányok vezérének, Alduin-nak a legyőzésének a titkát rejti.

Potema és Cephourus a régi sérelmeiket szándékoznak lerendezni, így ők ketten ütköztek meg egymással, egy tűzkör közebén.

Cephourus támadott a kardjával, de Potema a mágiájával védekezett, egy villámdárdát lőtt a fivére irányába, de azt a pajzsával védte ki, majd nekirontott vele a nővérének, a levegőbe repítve, bele a tűzbe, ezzel rákényszerítve a boszorkányt, hogy oldja fel a tűzgyűrű varázslatot.

Cephourus gyorsan a nővére iránya felé ment, de egy tűzrobbanás eléggé lelassította. Belelépett Potema egyik tűzrúnájába, amit csapdaként állított fel, hiszen a tűzgyűrű csak álca volt. Cephourus nem törődött a robbanásokkal és a sérüléseivel, csak ment előre.

Potema egy villámgömböt idézett a két kezével, de egy tűzlabda repült felé oldalról és arra kellett használnia a még nem kellően koncentrált villámtámadást, hogy kivédje. Ilya lőtte a tűzlabdát, ezzel lehetőséget adva Cephourus-nak, hogy a pajzsával a fémfalnak nyomja Potema-t, ezzel lefegyverezve őt.

- Most használd a sötét tudományod! – Vetette oda Cephourus, kissé önelégülten, mire Potema csak a jól ismert farkas nézésével felelt. A szellemférfi felemelte és a nővérére szegezte a kardját, de egy ökölcsapás a sisakja oldalára kibillentette az egyensúlyából és kiszabadította Potema-t.

Leila volt az, aki kissé megelégelte, hogy Ilya faképnél hagyta, hogy Cephourus segítségére siessen. Cephourus körül egy tucatnyi szellempenge jelent meg, amik nyíl egyenesen a szellemférfi irányába repültek, a férfi alig bírta kivédeni a többségét, a maradék vagy a páncéljáról pattant le, vagy megvágta.

Leila lesújtott a kardjával Ilya-ra, aki a varázsbotjával eltérítette a csapást és megkongatta vele a sisakját, de a lovagnő pördült egyet és gyorsan ellentámadott, hogy levágja az elf nő fejét, de az kitért előle.

Ezalatt, Gramb és Delphine is párharcot kezdeményezett egymással, Gramb a buzogányával próbálta összezúzni a Pengét, aki sokkal gyorsabbnak bizonyult nála, így nem tudta eltalálni, sajnos, Gramb páncélja maga olyan erős volt, hogy Delphine sem tudott komoly sebet ejteni rajta.

Gramb a buzogányával, teljes erőből a földre csapott, egy kisebb rengést előidézve, ami kibillentette Delphine-t az egyensúlyából és lehetőséget adott az ork-nak, hogy elkapja a Pengét. Delphine gyorsan visszanyerte az egyensúlyát és a katanájával gyorsan egy vágást okozott Gramb kezén.

Potema felelt egy kardot, amire villámbűvölést idézett, hogy egy rövid időre, felerősítse a fegyvert és azzal szállt szembe a fivérével. Az első csapást Cephourus kivédte a pajzsával és megpróbálta ismét képen törölni vele a nővérét, de az kitért, hogy levágja a jobb, kardforgató kezét, de a kardjával kivédte ezt a támadást és meghátrálásra kényszerítette Potema-t.

Mielőtt a nővére után indulhatott volna, forró vágást érzett a hátán, majd érezte, mintha egy penge vágna a húsába, átszakítva a bőrét és a csontjait, nem állva meg a testével, ami kettészakadt és a földre esett. Egy ismerős, vörös sugár volt az, Leila kardjából, ami kettévágta Cephourus emberi testét.

Potema kapott az alkalmon és a lovagnő segítségére sietett, ugyanis, Leila, amíg megfordult, hogy végezzen Cephourus-al, addig Ilya varázsláncokkal verte béklyóba, rántott rajta egyet és hozzávágta egy sziklafalhoz, ezzel Leila elejtette a kardját és a földre került. Ilya felkészült, hogy végezzen vele, de egy villámdárda megzavarta a varázslatát és már Potema-val nézett farkasszemet.

Potema a kardjával rontott neki Ilya-nak, akinek alig maradt ideje védekezni, ezért inkább hátra ugrott és egy újabb tűzlabdát lőtt Potema felé. Potema egy erőtérrel elhárította a csapást és újra megindult a Thalmor varázslónő felé, aki átlátva a Farkaskirálynő előző támadásán, a varázsbotjából egy magma követ lőtt felé. Potema tudta jól, hogy az ellenfele azt fogja feltételezni, hogy ugyanúgy támad, mint legutóbb, ezért mielőtt Ilya kilőtte volna a magmát, a földre vetette magát, bukfencezett és a villámdárdájával átszúrta Ilya szívét.

A varázslónő rémülten és erőtlenül próbálta meggyógyítani magát, de hiába, mert Potema a fejét is levágta.

Gramb nem adta ilyen olcsón magát, hiszen Delphine, egy vágáson kívül semmilyen sérülést nem tudott okozni neki, de az ork egyre hátrébb szorítja és összezúz mindent, ami csak közéjük került. Delphine-nek nem is kellett sokat várnia, amíg megérkezett a segítség, Leila és Potema személyében.

A lovagnő, a szellemhölgy és a Penge közrefogták az ork-ot, aki csak elmosolyodott a sisakja alatt és a lila aurája újra visszatért, Delphine-t megbénította, amit érzett, de Potema számára ez egy ismerős erő volt, így ő képes volt ellenállni neki, Leila pedig fizikálisan volt elég kemény, hogy kibírja.

Leila támadott elsőnek, de Gramb ereje a 10-szeresére nőtt ettől a lila aurától és egyetlen ütéssel messzire repítette Leilát, egészen a Mzark tornyába vezető lépcsőre.

- Nem jó előjel. – Potema kissé megrémült, hogy Gramb milyen könnyen átrepítette Leilát vagy 20 méteren át, de Gramb továbbra is csak feléjük ment.

- Valami ötlet? – Delphine lassan összeszedte magát, de még mindig le volt gyengülve Gramb új erejétől.

- Csak egy, de nem biztos, hogy működni fog. – Potema teste lefeküdt a földre és újra nem csinált semmit.

A szelleme bele szállt Gramb gyűrűjébe, ami elkezdett vörösen szikrázni, majd egy fehér villanás történt, amitől a lila aura megszűnt Gramb körül, ezzel a hatalmas ereje is. Potema teste kinyitotta a szemét és gyorsan felállt.

- Szerencsére, Cephourus a testében volt, amikor Leila levágta. – Magyarázta Potema. – Így nem tudott különösebb ellenállást kifejteni.

- Akkor, Gramb már nem is olyan erős? – Delphine magabiztosan szegezte rá a katanáját.

- Nem, - Az ork csak ököllel gyomron verte Delphine-t, aki egy 5 métert repült hátra és legurult egy dombról. – de a saját erőm még megvan.

- Na, erre… - Gramb megragadta Potema-t a torkánál, aki gyorsan elhagyta a testét, amint nem bírt lélegezni. Potema teste ernyedten lógott a markában, élt, de semmilyen ellenállást nem fejtett ki. (1)

Gramb csak félredobta és elindult Mzark tornya felé.

(2) Ezalatt, Wynns egy dwemer építménybe csalogatta Karsk-ot, aki kedvesen és mit sem sejtve követte a sötét létesítménybe.

- Hű, most bújócska-fogócskázunk? – Karsk, ha nem lett volna az újdonsült varázskardja, ami világított neki.

- Igen, - Wynns a sötétben csak vigyorgott, miután megidézett egy árnyék bestiát, ami csendben Karsk felé lopakodott. – ha elkapsz, nyersz. Ha vesztesz… - Wynns csak baljóslatúan kuncogott.

- Akkor? – Karsk értetlenül kérdezte, mire leeresztette a kardját, ami hozzáért Wynns árnyszörnyéhez és elégett. – Hoppá, bocsi. Na, mi lesz akkor, ha vesztek?

- Mindjárt megtudod. – Wynns újabb szörnyeket idézett, amik ismét Karsk felé vették az irányt.

Karsk a kardjával világított, véletlenül levágott egy újabb szörnyet, amiért nem volt rest ismét bocsánatot kérni. Megbotlott, amitől egy újabb lény veszett oda, érezte, hogy valaki megkopogtatja a vállát, amitől ijedten hátrafordult és véletlenül leszúrt még egyet, hallott valami oldalról. Az összes szörny meghalt és a tetemük kéken kezdett lángolni, megvilágítva az egész termet, megmutatva, hol van Wynns.

- Megtaláltalak! – Karsk szórakozva kiáltott rá.

- Mi a… Te azt hiszed, hogy ez egy játék?! – Wynns már tiszta ideg volt, hogy ez a féleszű legyőzte az idézett szörnyeit.

- De… azt mondtad, hogy ez egy játék.

- Képletesen értettem, te idióta! Éppen megpróbállak ölni! – Karsk-nak csak most esett le.

- Úgy érted… - Döbbent arcot vágott. – az előbb… meg is halhattam volna?!

- Vág az eszed. – Wynns csak elhagyta a termet, de Karsk először nem tudta, hogy kövesse-e, de emlékezett rá, hogy Marshal mondta neki, hogy kövesse, így megtette.

Egy lépcsőn kellett felmászni, hogy kövesse a mágust, de amikor felért a tetőre, narancs fény világította meg a helységet és az egész hely tele volt dwemer ócskavassal.

- Íme a következő játék. - Wynns egy kis zsákot vett elő.

- Ez igazi játék, vagy már megint meg akarsz ölni?

- Találd ki. – Wynns elővette a zsák tartalmát, amiben egy maroknyi, enyhén világító lélekkő volt. Szétszórta őket és mind egy dwemer ócska gépben foglalt helyet. A gépekből fehér fény szűrődött ki, majd akár az élőhalottak, mozogni kezdtek, Wynns parancsára.

- Szerintem, az utóbbi! – Karsk rémülten vette tudomásul. – Ez mérgessé tesz. – Csak pislogott egy darabig. – Nem szeretsz engem, amikor mérges vagyok, én pedig nem szeretlek téged, amiért meg akarsz ölni. – Karsk behunyta a szemét és erősen koncentrálni kezdett, teljes erejével markolta a kardját, aminek a kék fénye halványodni kezdett. A gépszörnyek már teljesen körbevették és az egyik egy pengével készült végezni vele, de ő az utolsó pillanatban elkapta és pusztán a fizikai erejével széttörte. Kinyitotta a szemét, de nem a jól megszokott, gyermeki és ártatlan nézése volt, hanem sötét, vad és gyilkos tekintet volt, akár egy démonnak, aki bármit képes lenne elpusztítani a közelében. – AZ ÉN NEVEM, KARSKONAIL B. DODGER, HARMADIK EZEN A NÉVEN ÉS GYŰLÖLÖM A VEKKEREKET!

- Mármint, a dwemer-eket? – Javította ki Wynns.

- AZOKAT IS!

Karsk varázskardja hirtelen sötét vörös aurát árasztott magából az eddigi világoskék helyett és Wynns is érezte, hogy a kard, Karsk-hoz hasonlóan, gyökeres változáson ment keresztül. Nem volt ideje ezen gondolkodni, mert Karsk akkora erővel sújtott le az első gépre, hogy az darabokra tört.

Nem állt le, fogta a kardját és egyetlen, tudatos suhintással szétvágta a következő gépet, az egyik hátulról támadott, de Karsk villámgyors volt, lehajolt, majd a kardjával levágta a lábát, amitől a földre esett és a könyörület legkisebb szikrája nélkül, a csizmájával széttörte a páncélját, benne lévő lélekkövet.

Egy újabb robot támadt, de Karsk, akár egy tőrt, úgy dobta el a másfélkezes kardját, átszúrva a gépben lévő lélekkövet, amitől darabokra esett. Két másik gép két oldalról és Karsk, habár fegyvertelen volt, de korántsem védtelen. Egy szempillantás alatt, akkora rúgást intézett hátrafelé, hogy a gép darabokra hullott, a másiknak pedig egy nagyon erős ütés kíséretében, kitépte a mellkasában lévő lélekkövet, ami csöpögött a sárga olajtól, majd összetörte és a gép, a mellkasát szorongatva esett össze.

Újabb két másik gép támadott, egy buzogánnyal, a másik karddal. A kardos támadott előszőr, de Karsk elkapta a robot karját és a másik kezével akkorát ütött rá, hogy letörte, de a buzogányos megjelent és támadott, de Karsk hirtelen rúgással kirúgta a fegyvert a gép karjából, a kezével együtt, egyenesen a karját vesztett gépnek, ami összetört. A másik gép egy rejtett tőrrel helyettesítette a keze hiányát, de Karsk elkapta a pengét és könnyedén széttörte.

Egy újabb gép támadta meg, de továbbra sem volt szüksége a kardjára, mert Karsk teljes erejével nekirontott, a földre küldte és addig verte, amíg nem lett több néhány törött fémnél. Egy újabb mechanikus lény támadta hátba, egy tőrrel, Karsk hirtelen észbe kapott és a reflexei nem hagyták cserben, az utolsó pillanatban újra elkapta ennek a gépnek a karját, letörje és darabokra törje.

Újra két gép támadott rá, de Karsk mesterien forgatta a nemrég zsákmányolt fegyverét és úgy forgatta a tőrt az ujjai között, mintha egy fürge kígyó tekeregne az ujjai között, olyan gyors volt, hogy a gépek alig bírtak reagálni a támadásaira és azt se tudták, merre nézzenek és Karsk darabról darabra szétszedte őket és egy harmadiknak egyenesen a mellkasába dobta, ami aztán átszúrta a lélekkövet, ami az energiát szolgáltatta.

Újra két gép támadt, az egyik dárdával, a másik karddal és pajzzsal. Karsk végre kihúzta a kardját abból a gépből, amelyikbe bele dobta és másodpercek alatt, apró darabokra vágta a két gépet.

Vége volt. Az egész épületet beáztatta a sárga dwemer olaj és az összes gép apró darabokban hevert Karsk lábai előtt és Wynns is rémülten vette tudomásul, hogy Marshal féleszű barátja mire volt képes.

- Ki… mi vagy te? – Wynns egyszerre volt rémült és kíváncsi.

- ODAÉGETT KALÁCS, AMIRŐL NEM TUDOD LEKAPARNI AZ ÉGETT RÉSZT! – Karsk csak ennyit mondott és elindult a mágus felé.

- Nehogy azt hidd, ennyivel megúszod.

Hirtelen dübörgést hallottak maguk felett és a mennyezet beomlott. (2)

– Jól van. Döntöttem. – Thrys becsukta a szemét, vett egy mély levegőt és meghozta élete talán legnehezebb döntését.

- Téged választalak… - Kinyitotta a szemét és odament ahhoz a férfihoz, akit választott. – Joross bácsi. – Átadta a Tekercset a nagybátyjának, aki gyorsan felcsatolta a hátára egy szíjjal. – Sajnálom, Marshal.

- Jól döntöttél, lányom. – Joross megkönnyebbülten fújta ki a levegőt.

Marshal csendben állt és a sisakja mögül nézett, ökölbe szorította a kezeit és hallani lehetett, hogy egyre hangosabban veszi a levegőt. A gyűrűjéből vörös aura kezdett el terjedni a testén, ami a jobb kezét kezdte elborítani, majd folytatta az egész testével.

- Marshal… - Thrys egy kicsit hátrált az egyre dühösebb nord-tól. – Mit csi…

- ÁÁÁRRRRRRRRRGGGGGGGGHHHHHHH! – Marshal egész testét beborította a vörös aura, az izmai óriásira nőttek és az egész teste is sokkal nagyobb lett, a sisakja rostélya mögül látni lehetett, hogy a két szeme vörösen kezdett el világítani. Ugyanaz történt vele, mielőtt még eltűnt volna. Egy velőtrázó üvöltést hallatott magából, ami az egész kupolát megrázta.

- Fuss! Én feltartom! – Joross félrelökte az unokahúgát és egyedül szállt szembe a józan eszét vesztett, berserker Marshallal.

Marshal elővette a kardját és felkészült, hogy levágja Joross-t, de ő kitért előle, viszont a következő csapását, amit a pajzsával hajtott végre, már nem tudta és átrepítette a kupola másik végébe.

Thrys nem akart harcolni Marshallal, ezért inkább úgy tett, ahogy a nagybátyja mondta, felment a kupola tetejére vezető lépcsősoron, ahol egy kamrát talált, benne egy karral. Bement, meghúzta a kart, mire a kamra ajtaja bezáródott és érezte, ahogy az alatta lévő platform emelkedik és egyre csak feljebb ment, végül megállt és újra kinyílt az ajtó.

Thrys szemét szinte vakította a fehér hó, hiszen egy hegy tetején találta magát egy elképesztő hóvihar közepén. A szél orkán erősséggel fújt és ő még azt sem tudta, hogy hol a fenében lehet. Két dologban biztos volt, az egyik, hogy kijutott Alftand-ból, a másik, ez a felvonó nagyon lenyűgözte, „Ezek a dwemer-ek aztán értenek a tutományhoz.".

A bámulatában és a süvítő szél miatt, nem hallhatta a fémes csikorgásokat, amik az ég felől jöttek és nem láthatta, a hatalmas árnyat, ami a borus, viharfelhők fölött rejtőzködtek.

Mit sem sejtve, kisétált a felvonó kamrából, a hó legalább a térdéig ért és úgy haladt előre. Elgondolkodott, vajon jól döntött-e odalent.

Sajnos, nem volt ideje ezen gondolkodni, mert a hóviharból megjelent a dwemer fémsárkány, ami egy szempillantás alatt elkapta és el szállt vele a magasba, a viharfelhők rejtekébe.

Joross-nak sem volt sokkal könnyebb dolga Mzark tornyának a kupolájában, a berserker formát öltött Marshallal, aki mint egy megállíthatatlan természeti erő, közeledett felé. Joross tudta jól, esélye sincs Marshal ellen, ebben a formájában, így inkább menekülőre fogta, de Marshal számára a menekülése úgy hatott rá, mint egy ragadozóra az áldozat vére és az Igazságosztó nyomába eredt.

Joross nem talált semmilyen másik kijáratot, így sarokba szorult Marshallal szemben. Elővette a kardjait és felkészült, hogy halálig küzdjön a Szervezet bajnokával. Marshal nehéz, döngő léptekkel Joross felé lépett, amikor az egész épület megremegett és Marshal lába alatt megnyílt a padló és lezuhant a mélybe.

Joross megkönnyebbülten lélegzett fel, elindult felfelé, Thrys után, de nem vette észre, hogy valaki követte és meglátta az Ősi Tekercset a hátán.

Marshal zuhant, le a mélybe, a sziklák és törmelékek között, hiába volt sokkal erősebb ebben a formában, nem tehetett semmit sem, hiszen tehetetlenül zuhant, amíg földet nem ért.

A berserker formájának köszönhetően, túlélte a zuhanást, de ő maga elvesztette az eszméletét, elájult és a berserker formája kikapcsolt.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.