Halo, ezúttal végre, egy hosszabb fejezetet sikerült összehozni. (1) Naruto Shippuden ost - Amaterasu, (2) Fate Stay Night - This day and never again, (3) Naruto Shippuden ost - Kouen, (4) Jeff Williams - Boss battle, (5) Fate Zero ost - Dogfight, (6) Jeff Williams - Ice fight, (7) Two steps from Hell - Hearth of Courage
Marshalnak fogalma sem volt róla, hova zuhant le, de miután visszanyerte az eszméletét, gyorsan felállt, leporolta magát és szétnézve látta, hogy egy magas, dwemer építmény tetején találta magát Feketevégen.
- Hű, honnan pottyantál le? – Karsk hirtelen odarohant hozzá, átlépdelve a szétzúzott gépek maradványain, amiket ő maga tört darabokra. Újra a gyermeki, ártatlan arca volt rajta és a kardja újra világoskéken világított.
- Valahonnan fentről. – Marshal levette a sisakját és megdörzsölte a homlokát.
- Lám csak, - Wynns csak a távolból kiabált. – a Szervezet bajnoka, magasról esett. – Marshal a mágus felé nézett és gyorsan összerakta, hogy épp Karsk-al harcolt.
- Hű, nem bírtál el az idiótával? – Marshal gúnyosan kérdezte, amivel feldühítette Wynns-t.
- Olyan kellemetlenség lépett életbe vele kapcsolatban, amire nem számítottam. – Hadarta gyorsan Wynns.
- Akkor lássuk, hogy muzsikálsz. – Marshal felvette a kardját a földről és a mágusra szegezte.
- Tudod, Marshal, - Wynns gonoszul elvigyorodott, miközben fel-alá járkált Marshal körül. – mindig is vártam a napra, amikor végre… - Félbe kellett hagynia a monológját, mert Marshal leköpte, majd visszavette a sisakját.
- Sok a duma. – Levette a gyűrűjét és átadta Karsk-nak. – Karsk, menj Mzark tornyába és szerezd vissza az Ősi Tekercset. Potema majd segít.
- Jól van. – Karsk egy szó nélkül engedelmeskedett.
- Karsk, tudom, ezt még nem mondtam, de ez az, amit annyira szeretek benned. Vagy túl hülye vagy, hogy felfogd, milyen veszélyben vagy, vagy szimplán nem érdekel. – Ezek voltak a legkedvesebb dolgok, amiket Marshal valaha is mondott Karsk számára.
- Nem nagyon értem, amit most mondasz, Marshal és nem is nagyon érdekel, de megteszem, amit mondtál.
Marshalnak csak ennyi kellett, mert Karsk már vissza is fordult, lement a dwemer építmény lépcsősorán, kijutott, majd Mzark tornya felé vette az irányt.
Wynns már nagyon régóta várta a lehetőséget, hogy végezhessen Marshallal és ez a lehetőség végre elérkezett.
- Marshal, tudd, hogy én sokkal okosabb vagyok nálad, 14 éves koromban már fő mágus voltam. Mérföldekkel magasabb intelligenciával rendelkezem, mint…
(1) - WULD NAH KEST! – Marshal egy sárkány kiáltással szélvihar módjára rontott Wynns-re, akit egyetlen vágással ketté szelt. – És mire mentél a nagy eszeddel?
- Többre, mint te valaha fogsz. – Wynns a háta mögött jelent meg és a holttest, amit Marshal levágott, barna agyaggá változott.
Wynns belenyúlt az egyik erszényébe és egy maroknyi, barna agyaggolyót vett ki, amiket Marshal felé dobott, de a nord gyorsan reagált.
- FUS RO DAH! – Egy hatalmas szélviharra visszalökte az agyaggolyókat Wynns felé, aki gyorsan félreugrott előlük. A golyók berepültek a sötét épületbe és amint nekicsapódtak a falnak vagy a padlónak, felrobbantak.
Wynns feleszmélt, de Marshal már ott volt felette, készen állva, hogy lefejezze a mágust, de Wynns kezében még volt egy utolsó golyó, amit kétségbeesésében hozzávágott Marshalhoz.
Bumm
Wynns gyorsan elrohant és látta, hogy a füstfelhő mögött, ott van a tőle sokkal nagyobb és keményebb nord, aki a Varázstörő pajzsával védte ki a robbanást.
- Látom, gyorsabb vagy, mint amilyennek kinézel. – Wynns egyáltalán nem tűnt rémültnek, sőt, egy főzetet vett elő, amiben fehér folyadék volt. Kiöntötte a földre és a varázserejével tölteni kezdte.
A mágiától a folyadék megdagadt, mintha egy óriási, fehér hernyóvá változott volna, majd kezei és lábai nőttek, amikkel felállt, majd egy csöpögős lénnyé változott, ami Marshalra támadt. Lomhán és szédelegve, mint ami mindjárt hasra esik indult a nord felé, aki nehézség nélkül, öntelten belé állította a kardját, azt gondolva, hogy ez nevetséges.
A mosoly gyorsan lefagyott az arcáról, amikor nem bírta kihúzni a kardot a lény testéből, aminek meg se kottyant a vágás és egy ütést indított a nord felé, ami elől csak úgy tudott kitérni, hogy elengedte a kardját. Wynns mozgását utánozta és ugyanúgy mozgott.
Marshal a pajzsával próbálta fellökni, remélve, hogy hatástalanítja a varázslatát és elpusztítja, de nem így történt. A lény erősebb volt, mint amilyennek látszott és Marshal rájött, hogy ugyan mágiával keltették életre, ez a lény részben alkímia volt és a Varázstörő pajzsa nem semmisíti meg. Elgáncsolta a lényt és erőteljesen verni kezdte az öklével, de semmi hatása nem volt, olyan, mintha egy zsák homokot vert volna.
A lény ledobta magáról Marshalt, aki belátta, nyers erővel nem verheti el ezt a dögöt. Ideje volt, hogy elővegye a zsák tartalmát, amit eddig magánál tartott. Egy dwemer tőrt vett ki belőle, amin volt egy gomb, amit, ha megnyomott, kék szikrák törtek elő belőle.
Közel engedte magához a lényt, ami ütni készült, de Marshal egyetlen gyors vágással, lecsapta a karját, ami puffanva ért földet. Így folytatta a másik karjával, a lábaival és a fejével is.
Sajnos, ez sem tartott sokáig, mert a lénynek vissza nőttek a tagjai és a levágott részeiből 5 másik, ugyanilyen lény született. Wynns mániákusan, vigyorogva nézte, ahogy a 6 szörnye összeveri Marshalt, akinek egyre nehezebb dolga volt és miután körbevették, megfogták egymás kezét, majd akár egy nagy lánc, lefogták Marshalt.
- Ezzel véged! – Wynns csettintett egyet, de Marshal újabbat kiáltott.
- FEIM ZII GRON!
Bumm
A 6 fehér lény egyszerre robbant fel, miközben közrefogták Marshalt és egy hatalmas krátert hagytak a tömör sziklában.
Amint el ült a füst, Marshal a kráterben állt, sértetlenül, átlátszó testtel. Ismét a sárkány ereje mentette meg és felvette a kardját a földről. (1)
(2) - Jól van, - Wynns már kezdett nagyon dühös lenni és úgy tűnt menekülőre fogja. – ideje komolyan venni.
Marshal a nyomába eredt, követte Wynns-t, le a sötét épületbe, ahol az orráig sem látott, de erre is volt egy megoldása.
- LAAS YAH NIR! – Marshal látta Wynns életerejét a sötétben, így a mágus képtelen volt elrejtőzni előle és döbbenten vette tudomásul, hogyan láthatja a nord a sötétben, abban a sisakban.
Marshal sikeresen kikergette Wynns-t az épületből és ezúttal Feketevég egyik utcáján folytatódott a harc. Wynns idegesen helyezett el rúnákat a földre, de Marshal könnyen kikerülte őket, vagy a sietségében nem voltak elég hatásosak, de végül Wynns egy sor rúnát idézett maga és az ellenfele köré, remélve, hogy végre, befejezheti a következő trükkjét, amivel végezhet Marshallal.
- YOL TOOR SHUL!
Wynns örömét gyorsan letörte Marshal tűzlehelete, amivel felrobbantotta az összes rúnát, amibe Wynns annyi reményt ölt.
- Nyamvadt, sárkány ivadék! – Wynns szitkozódva, de befejezte a következő mutatványát.
Egy hatalmas füstfelhőt idézett, ami elrejtette őt és Marshal okosabbnak gondolta, ha nem megy bele, még Wynns elkapja.
A füst gyorsan el szállt és egy hatalmas, barna agyag sárkányt fedett fel, amire Wynns felült. Marshal elérkezettnek látta az időt, hogy újra támadjon, de a sárkány megmozdult és ugyanúgy, akár egy igazi sárkány, tüzet okádott, de Marshal a Varázstörővel kivédte ezt a csapást. Ez azonban arra elég időt adott Wynns sárkányának, hogy a gazdájával együtt felemelkedjen a magasba.
- Még repülni is tud?! – Marshal idegeskedett, ahogy látta, hogy az agyagsárkány Feketevég körül repked.
- Az igazi sárkányok inspiráltak! – Vetette oda Wynns. – És sok minden mást is tud! – A sárkány kinyitotta a száját, de ezúttal nem tűz jött belőle, hanem legalább ezer, barna agyaggolyó, ugyanolyan, amivel Wynns először próbálkozott.
A robbanó golyók egyszerűen záporoztak és Marshal kénytelen volt a pajzsát feltartva, menedéket keresni, így visszament az épületbe, ahonnan eredetileg kijöttek. A masszív építmény ellenállt a bombázásnak, de Marshal csak nehezen tudott volna ellentámadást kezdeményezni. Wynns könyörtelenül bombázta az épület bejáratát, de Marshalnak eszébe jutott, hogy van egy másik kijárat is.
Visszament a tetőre, ahol csendben, lopakodva látta, hogy Wynns teljes mértékben a földszinti bejáratra koncentrál és tökéletes célpontot nyújt egy orvtámadáshoz. Elővette a pisztolyát, de Wynns túl messze volt, hogy biztosan eltalálja és ha közelebb megy, észreveszi.
- IIZ SLEN NUS!
Jeges hullámok törtek elő Marshal felől, amik elkapták Wynns sárkányát, megfagyasztva az egyik szárnyát és zuhanni kezdett, miközben a másik szárnyával reménytelenül csapkodott. Wynns egy tűzbombával gyorsan lerobbantotta a megfagyott szárnyat és az utolsó pillanatban vissza nőtt és nagy erőfeszítések árán, de sikerült a levegőben maradnia.
Marshal két dolgot vett észre, az első, hogy Wynns teljesen kétségbeesett, amikor majdnem lezuhant. A másik, a sárkány soványabbnak és nyeszlettebbnek tűnt, mint amikor Wynns megidézte. Egyértelmű volt, hogy amikor a sárkány agyag robbanószerrel támad, vagy visszanöveszti valamelyik részét, a saját testéből kell valamennyit feláldoznia. Ha elég sok részét levágja, akkor túl kicsi lesz, hogy egyáltalán a levegőben maradjon és elbírja Wynns-t.
Wynns a tető felé irányította a sárkányát, ami újra kinyitotta a száját, amiből egy kisebb méretű sárkány repült ki, egyenesen Marshal felé, aki kitért a támadás elől, de a kis sárkány irányt váltott és újra Marshal felé repült, nyíl egyenesen, mintha neki akarna menni, mert így is volt.
Marshal leugrott a tetőről, vetődve érve földet, de gyorsan felállt, felemelte a pajzsát, hogy kivédje a fentről érkező sárkány becsapódását, ami egyértelműen robbanni fog.
Bumm
Mielőtt a sárkány becsapódhatott volna, Marshal rálépett egy robbanó rúnára, amit Wynns hagyott maga után, ezzel térdre kényszerítve Marshalt. A kis sárkány még mindig felé száguldott és épphogy csak volt ideje felemelni a pajzsát, amivel kivédte a robbanást ugyan, de alighogy.
„Talán nem kellett volna Karsk-nak adnom Potema-t.", Marshal már megbánta, hogy a szellemhölgy, aki annyit segített neki, most nincs itt, de ez már késő bánat volt.
Wynns, a nagy sárkány hátán újra Marshal felé repült, teljesen sarokba szorítva a nord-ot.
- Látom beleléptél az egyik csapdarúnámba és az előző robbanás eléggé megviselt. – Wynns önelégülten magyarázta. – A lábad is megsérült, - A sárkány kinyitotta a száját és egy újabb kis sárkány repült ki belőle, Marshal felé. – most védd ki!
Marshal feltudott állni ugyan, de már csak bicegve tudott járni. összeszedte minden erejét, felemelte a Varázstörőt és várta, hogy becsapódjon a következő kis sárkány.
Bumm
Marshal kibírta ezt a robbantást, de már nem maradt ereje egy újabbra, ami Wynns-nek is feltűnt. Mielőtt a sárkánya egy újabb kis sárkányt lőhetett volna rá, Marshal egy újabb dwemer szerkezetet vett elő a zsákjából. Egy fémháromszöget, amin eltekert egy kapcsolót, ami aztán pittyegni kezdett és egyenesen a sárkány szája felé dobta. Amint az agyagsárkány kinyitotta a száját, amiből a következő kis sárkány készült kirepülni, a pittyegő háromszög épp akkor ért oda és egy hatalmasat robbant.
Bumm
A háromszög és a kis sárkány egyszerre robbant fel, ezzel darabokra szakítva a nagy sárkány fejét.
A sárkány nem zuhant le, mert továbbra is csapkodott a szárnyaival, de már túlságosan lefogyott, hogy visszanövessze a fejét, alig volt több, mint egy csontváz, bőrrel fedve. A termete is kezdett összemenni, egészen addig, amíg akkora nem sokkal lett nagyobb, mint azok, amiket eddig kilőtt a szájából. (2)
(3) Wynns érezte, hogy a büszkesége most súlyos csorbát szenvedett. Mindig is gyűlölte Marshalt, aki állandóan szekírozta és piszkálta a Szervezetben, akárcsak gyerekkorában a többi gyerek és a testvérei is. Gyűlölte mindet, nem akarta, hogy ilyen emberek, mint Marshal létezzenek, akik gúnyt űznek a hozzá hasonló, zseniális mágusokból és tudósokból.
Ökölbe szorította a kezeit és egy újabb üvegcsét vett elő, amiben egy baljóslatú, sötétszürke füst lebegett. Kicsit félt kinyitni, hiszen ez a sötét mágiához tartozik és minden mágust óva intenek ettől a tudománytól. Sértőnek érezte a gondolatot, hogy egy olyan ember ellen kell bevetnie, aki még csak varázsolni sem tud.
- Ezzel véged! – Lehajította az üvegcsét a földre, ami széttört, kiszabadítva a sötétszürke füstöt, ami egyre csak terjedni kezdett. Wynns maga olyan magasra repült a kisebb sárkányával, amennyire csak a mennyezet engedte.
Marshal figyelmét nem kerülte el, hogy a füst egyre nagyobb méretet kezdett ölteni és felé veszi az irányt. Egyértelműen, nem természetes füst volt, hanem valami baljóslatú, sötét mágia. Bicegve próbált menekülni előle, de az gyorsabb volt. Újra bemenekült az épületbe, de a füst oda is követte.
Wynns látta, hogy a füstje beüldözte Marshalt a masszív, már eléggé megrongálódott dwemer épületbe és nem jött ki onnan egy jó ideje. A környék egy jó részét belepte a füst, néhány élőlényt is elért, gyíkokat, csúszómászókat és néhány falmer-t is.
- Itt az idő. – Wynns csettintett egyet, mire a környék élőlényei, hirtelen elpárologtak, akárcsak a füst, minden előzetes nélkül. A bogarak, az állatok és a környék falmer-jei, mind füstté válva, elpárologtak. – Végre, Marshal halott. – Elővett egy másik üveget, amibe visszahívta a füstöt.
A sárkánya leszállt a földre, miközben eltette a halálos füstöt tartalmazó kámeát. Erre a füstre volt a legbüszkébb, hiszen aki belélegzi, annak megpecsételődött a sorsa, ugyanis a parancsára, belülről pusztítja el az áldozat testét, sejtről sejtre, amíg nem marad belőle semmi, azt a hatást keltve, hogy maga is füstté párolgott. A sötét mágia egy félelmetes képviselője. (3)
Bumm
Wynns érezte, hogy valami átszúrta a mellkasát és az épületből egy nagyon is élő Marshal lépett ki, a füstölgő csövű pisztolyát szegezve rá. Wynns úgy nézett ki, mint aki szellemet látott és nem értette, hogy élhette túl akárki is a füstjét, de hirtelen látta, hogy Marshal levette a sisakját és helyette egy dwemer gázmaszkot viselt, az védte meg a füsttől.
- Mi van? Úgy nézel, mint aki szellemet lát. – Viccelődött Marshal, miután levette a maszkot és a földre dobta.
- Honnan…
- Tudtam, hogy az a füst halálos? Eredetileg, arra gondoltam, hogy mérgező, szerencsére, kaptam elegendő felszerelést, ami segíthet az eljövendő háború megnyeréséhez. Nem gondoltam volna, hogy a saját társaim ellen kell felhasználnom. – Felhúzta a pisztolyt és ezúttal fejbe lőtte Wynns-t.
Marshal fellélegzett, odament, hogy levegye a halott társa gyűrűjét, de a test, hirtelen barna agyaggá vált, akárcsak a sárkány, amin repült és egy kéz nyúlt ragadta meg Marshal egyik csizmáját.
- Még nincs vége! – Wynns újra elővette a halálos füstöt tartalmazó üvegcsét, amit készült kinyitni, de Marshal, tudva, hogy a gázmaszkja túl messze van, hogy használni tudja, gyorsan a kardját vette elő és lecsapta vele Wynns jobb karját, amiben az üvegcsét is tartotta.
Ezúttal, vérezve hullott a végtag, még a kezében tartva az üvegcsét
- TIID KLO UL
Marshal újra kiáltott, ami lelassította az időt, de így is el kellett hajítania a kardját, hogy időben elkapja Wynns levágott kezét, mielőtt a földre esett volna, benne az kámeával.
Fellélegezve tette el az üvegcsét és felvette a kardját a földről és az idő újra normálisan ment.
- Ez… lehetetlen… - Wynns a karját fájlalva próbált elhúzódni Marshaltól. – Hogyan…
- Sárkányszülött vagyok, úgy. – Válaszolt Marshal és egyetlen gyors vágással lecsapta Wynns fejét, ami rémülten bámult vissza rá és leköpte, utoljára.
- Kib*szottul… utállak. – Ezek voltak az utolsó szavai, mire a feje kilehelte a lelkét.
- Tudom. – Marshal, a biztonság kedvéért még szét is taposta a fejet, hogy biztosan ne maradjon életben.
Joross-nak sikerült kijutnia a felvonó kamrába és végre, egy teljes napnyi sötétség után, végre láthatta az eget. Bár ez az öröm elég keserédes volt, hiszen a hó könyörtelenül fújt, alig látott valamit az orráig és mindent csupa hó borított, de végre, kijutott Alftand-ból és érezte az Ősi Tekercset, amit a hátára csatolt, hogy még mindig megvan.
Mielőtt Thrys keresésére indulhatott volna, érezte, hogy valaki erősen rátapos a hátára, amitől újra, arccal a hóban találta magát.
- Reméltem, hogy meghaltál. – Bár nem látta, tudta, ki a támadója.
- Ne légy oly meglepett. – Felelte Leila, teljes mértékben sakkban tartva a Thalmor-t a lábával. Megragadta az Ősi Tekercset és azon volt, hogy elővegye a kardját, amivel egyszerre szándékozott kioltani Joross életét és elvágni a Tekercset tartó szíjat. – Ez már a Szervezet tulajdonát képezi.
Joross minden erejével próbált kiszabadulni, de a lovagnő egyáltalán nem engedett. Érezte, hogy hamarosan véget fog érni az élete, Thrys-re gondolt, az egyetlen gondolat, ami megnyugvást adott számára, hogy az ígéretét betartva, amit a nővérének tett, az unokahúgát biztonságba helyezte.
(4) Hirtelen, Leila lába engedett és látta, ahogy a lovagnő arccal előre esik a hóba, valamivel előtte. Joross megkönnyebbülve nézett fel a megmentőjére, aki Gramb volt. A fekete páncélos ork a legjobb pillanatban érkezett, hogy megmentse, de nem állt le vele beszélni. Egyenese Leila felé vette az irányt, hogy a még földön fekvő lovagnővel végezzen.
Leila gyorsan felállt, tudva, hogy az áruló társa volt a támadó, felkészült az ellentámadásra. Gramb, tudva, hogy a mérete és az ereje a sebessége rovására ment, nem vesztegette az időt és olyan gyorsan rontott Leilára, hogy ő ne is tudjon fegyvert rántani vagy védekezni.
Félig sikerült is, hiszen Leila valóban nem lett volna képes felemelni a vörös pallosát, ezért pusztakézzel vette fel a harcot a nála jóval nagyobb orkkal. Leila felemelte a páncélkesztyűs ökleit és készen állt a harcra. Gramb ezt felfogta és inkább letarolni akarta az ellenfelét a méretével és az erejével.
Leila egy szempillantás alatt kitért az ork elől és az öklével akkora erővel ütött a páncéltalan nyakára, hogy egyből földre került.
Gramb dühösen morogva ütött egyet a hóba és gyorsan felállt. Ezúttal lassabban közeledett Leila felé, aki még mindig nem vette fel a kardját és még mindig az ökleivel kívánt harcolni. Gramb egy szó nélkül felfogta, ő sem nyúlt az övén lógó halálfejes buzogányért és ő is felemelte az ökleit, eleget téve Leila kihívásának.
Gramb ütött először, de Leila keményen ellenállt és hárította az ork ütéseit, egészen addig, amíg meg nem látta a lehetőséget, hogy ököllel állba verje az ellenfelét, amitől egy kicsit elkábult, majd még háromszor fejbe, pontosabban, sisakon verte, amitől komoly baja nem lett, de eléggé összezavarodott, hogy Leila egy erős rúgást intézzen a mellkasára.
Habár ez a kézitusa nem okozott komoly sérülést Gramb számára, eléggé feldühítette, hogy minden áron visszavágjon a nord nőnek.
Leila, ez idő alatt, végre felvette a Vérskalpot, a földön heverő vörös pengéjű pallosát és vágott egyet a levegőbe, Gramb felé. A kardból vörös energia nyaláb indult, egyenesen az ork felé, aki elszánta magát, hogy végre, elővegye a halálfejes buzogányát és használja a varázserejét, hogy semlegesítse Leila támadását.
Gramb nem hezitált újra Leilára támadni, ezúttal a buzogányával, de Leila is a kardjával védekezett, sikereresen félre ütötte, vagy kivédte a buzogány minden egyes lendítését és idővel képes is volt átvenni a harc irányítását is.
Joross, aki ezalatt feleszmélt, látta, hogy Gramb eléggé tehetetlen a lovagnő ellen, épp csak lefoglalni tudta, ezért elővette a saját kardjait, hogy becsatlakozzon a küzdelembe.
Megpróbálta orvul hátba támadni, de Leila villámgyors reflexei nem hagyták cserben és egy másodperc töredéke alatt kitért Joross kardja elől, de még így is, centikkel vétette el a nyakát. Joross is becsatlakozott a harcba és ketten már képesek voltak tartani magukat Leila ellen, egészen addig, amíg Leila el nem vágta a szíjat, ami az Ősi Tekercset tartotta Joross hátán és félrerúgta azt, le egy szakadék felé.
- NE! – Joross gondolkodás nélkül otthagyta a harcot és a Tekercs után vetette magát. Eldobta a kardjait és szó szerint hasast ugrott a hóba, mielőtt a Tekercs leesne a szakadék széléről.
Sikerült, épphogy csak megragadnia a szíj egyik végét a kisujjával, miközben a fél teste lelógott a szakadék széléről, aminek nem látta az alját, csak heves hófúvás végtelenségét. Óvatosan, akár egy hernyó, visszakúszott a szirtre, lassan húzva maga után a tekercset is. Miután biztonságba helyezte magát és megbizonyosodott, hogy a Tekercsnek nem esett baja, megkönnyebbült.
- Óvatosan! – Vetette oda, dühösen az orknak, aki még mindig a Leilával való harccal volt lefoglalva. – Ha ez a sz*r elveszik, mindkettőnknek annyi! – Otthagyva a hóba a Tekercset, felvette a kardjait és visszament segíteni a társának. (4)
Karsk-nak, Potema segítségével sikerült a kijárat nyomára bukkanni és ő maga is örült, hogy újra szabad levegőt és természetes fényt láthat.
- Mit gondolsz, a többiek kijutottak? – Érdeklődött Karsk, a gyűrűt maga elé tartva.
- Valaki biztosan járt erre. – Felelte Potema, előbújva a gyűrűből. – Ezek a nyomok nem olyan régiek. – Visszabújt a gyűrűbe. – Igyekezzünk, nem tudni, kinél van a Tekercs!
Karsk-nak nem kellett kétszer mondani, gyorsan szaladni kezdett.
(5) Gramb-nak sikerül földre küldenie Leilát és azon volt, hogy összezúzza a csontjait a buzogányával, de a lovagnő forogni és távolodni kezdett, de az ork követte és nem hagyta, hogy az ellenfele felálljon. Egy hirtelen pillanatban, Leila irányt váltott és Gramb felé fordult, aki teljesen meglepődött ezen és nem volt ideje reagálni, mert Leila félrerúgta a buzogányt és lehetősége volt egy hátra bukfenccel felállni. Amint talpon volt, fogta a kardját, pördült egyet és egy újabb energia nyalábot lőtt, de nem az ellenfelére, hanem a fejük fölé.
- Egyre gondolunk? – Joross, aki időközben becsatlakozott volna a harchoz, aggódva nézett a háta mögé, ahova Leila a sugarat lőtte, ahol egy még nagyobb, hóval borított hegy volt található. – B*szd meg…
Hatalmas mennyiségű fehér hó, jég és szikla áradat zúdult a hegy tetőjéről és készenállt eltörölni mindent az útjából.
Joross még dühösen Leilára támadt, de az kivédte a kardja támadását, az oldalába került, felemelte a jobb karját, hogy a hóna alá üthessen az elfnek, ahol nincs páncélozva. Joross eszméletlen fájdalmat érzett és még egy rúgás is betalált a gyomrába.
- Kapd el! – Joross a földre esett háttal, de Gramb újra támadásba lendült a buzogányával.
Elég lett volna egyetlen ütés és a buzogány, Gramb erejével könnyedén kitörhette volna Leila nyakát, aki könnyedén kikerülte a gyors és erős támadásokat.
Joross leküzdve a fájdalmat, ismét támadott, de Leila kivédte mind az ő, mind Gramb támadásait, Joross-t elgáncsolta, Gramb-ot visszaverte, de egy utolsó ökölcsapással sikerült megkongatnia Leila sisakját.
A lavina egyre közelebb ért és nem volt mit tenni, mint menekülni. A hó kezdte ellepni a bokájukat és sziklák kezdtek hullani a magasból. Ez nem vetette vissza sem Gramb-ot, sem Joross-t, hogy egyesített erővel támadják Leilát.
Gramb felemelt egy hatalmas sziklát és a lovagnő felé hajította, de az használta a kardját és harmadszor is lőtt egy vörös sugarat vele, ami ketté hasította a hatalmas követ. Ez azonban csak álca volt, amíg Joross alulról támadásba nem lendült. Leila minden támadást kivédett és Joross meghátrálásra kényszerült.
Mielőtt teljesen ellepte volna a hó, Leila felmászott egy nagyobb sziklára, amit rohamosan vitt lefelé a hegyről a lavina, de Gramb is ugyanezt tette és a két fekete páncélos teljes sebességgel rontott egymás felé.
Amint elég közel értek egymáshoz, Gramb megpróbálta elkapni Leilát, de a lovagnő lebukott és a két lába között ért földet, hogy aztán a hátával felemelje az orkot és a fejét egyenesen a sziklába törje, majd egy erős rúgással az oldalába, lelökje a hóba és visszafelé kezdjen rohanni, átugorva egy másik sziklára.
A lavina kezdett leállni, elérve egy kisebb szirthez, Gramb és Joross is kezdett kimászni a hóból, de Leila nem hagyta annyiban. Újra használta a kardja energia nyalábját és egyenesen Gramb és Joross elé lőtt. Sajnos, figyelmetlen volt és egy kisebb szikla egyenesen a bokájának csapódott, amitől az kiment és a földre esett.
- Ajjaj! - Joross és Gramb megértették, mi volt Leila terve, a vörös sugár, amit kilőtt megrepesztette a több évszázados, szirtté fagyott jeget, amitől az kezdett leomlani, velük együtt. – Futás! (5)
(6) Joross és Gramb rohantak, akár az őrültek, átugrálva a leomló jégtömbökre, vissza a hegy felé, de egyre meredekebb és meredekebb lett a visszafelé vezető út és végül el is fogyott, nem volt tovább, csak egy szakadék, köztük és a hegy között.
Gramb nem hezitált és gondolkodás nélkül elrugaszkodott a leomló jégről, elővette a buzogányát és belevágta néhány tüskéjét a sziklába, ami elég erős volt, hogy megtartsa a teljes súlyát, akár páncélostól. A bal kezén lévő páncélkesztyű ujjvégek elég hosszúak és hegyesek voltak, hogy belemélyessze őket a sziklába és felhúzza magát, amíg a jobb kezével a buzogányt használta csákánynak, amivel felmászott a szirt tetejére.
Joross-nak nem volt ilyen lehetősége, csak két kardja volt, de aligha rendelkezik kellő fizikai erővel, hogy beleszúrja őket a tömör sziklába és fel is másszon, sajnos, nem tehetett semmit sem, csak tehetetlenül várta, amíg a mélybe zuhan.
- Jorossin Igazságosztó! – A segítség, akár egy isteni jelenség a sötét viharfelhőkön át, most megcsillantotta orcáját, ugyanis, a sors nem mondott le Joross-ról. Odaküldte Karsk-ot, egy kötéllel a kezében, amit egy erős sziklához kötözött.
- Gyorsan! Dobd! – Joross-t nem érdekelte, kitől jön a segítség, csak integetni kezdett a karjaival, hogy a féleszű a megfelelő irányba dobja.
- Itt van! – Karsk eldobta a kötelet, pontosan, Joross felé, de alig vitt bele valamicske erőt, így a kötél közvetlenül Karsk csizmája előtt ért földet, de végül, a vége lezuhant a szikláról. (6)
- Most ugye hülyéskedsz? – Joross csak legörnyedt ettől a pocsék dobástól.
Nem volt mit tenni, hátrált néhány lépést, nekifutott és elrugaszkodott a szikláról és épp csak sikerült elkapnia a kötél végét és elkezdett felfelé mászni. Nem volt könnyű, a Leilától kapott ütés az oldalában, mintha egy késsel döfködnék, ezenkívül, kimerült és már alig volt ereje, de kitartott. Egyre csak mászott, feljebb és feljebb, amíg fel nem ért a szirt tetejére, ahol aztán Karsk felsegítette.
- A… - Lihegte Joross, kivörösödött arccal. – leg… rosszabb… dobás… amit… valaha… láttam!
- Hé, ajándék kötélnek ne nézd a rostját. – Vágott vissza Karsk.
Gramb is sikeresen feljutott, előbb, mint Joross és Leila nyomába eredt.
Leila, akinek kiment a bokája, csak bicegve tudott járni, de kész volt felvenni a harcot az orkkal, aki a buzogányával támadott rá, de Leila kivédte a támadását és képen verte, amitől hátra tántorodott, de a lábában lévő fájdalom megakadályozta, hogy folytassa a támadást, így Gramb egy ököllel képen verte a nőt, aki hátra esett a hóban és kissé nehézkesen, de talpra állt.
Leila támadott, Gramb felé, aki az első, majd a második csapást kivédte, de a harmadikat már nem tudta, de Leila a sérülése miatt elvétette a csapát és csak a sisakját sikerült leütni az orkról.
Gramb új ötlettel állt elő, a buzogányával akkora erővel csapott a földre, valamivel Leila elé, hogy egy kicsit megremegett a föld, ami kibillentette Leilát az egyensúlyából, ez lehetőséget adott az orknak, hogy az egyik lábát elkapja, amit felemelt, húzni kezdett, egészen addig, amíg a levegőben nem kezdte el pörgetni Leilát, elengedte és nekicsapódott a sziklafalnak.
Leila még eszméleténél maradt, de csak annyit látott, hogy az ork felé tornyosul letépi a sisakját és ököllel képen veri, amitől elvesztette az eszméletét.
- Végezz vele! – Kiabálta Joross. Gramb felemelte a belilult szemű, eszméletlen Leilát, méghozzá fél kézzel és bámulni kezdte.
Nem mozdult, de még lélegzett. Egy rövid időre elmerengett a régi időkön, amikor még társak voltak és egy fesztivál, amin részt vettek. Gramb soha nem fogja elfelejteni, mit mondott neki Leila azon a napon és mit látott tőle. Talán pont ezért az emlékért történt, hogy csak levette a gyűrűt a jobb középső ujjáról, majd az eszméletlen testét félredobta, ami elkezdett legurulni a hegy másik oldalán.
- Mit csinálsz?! – Joross nem értette, miért kegyelmezett meg. – Végezni kell vele!
- Nem. – Gramb újra nyugodt volt ugyan, de fenyegetően felemelte a buzogányát. – Nem jelent ránk veszélyt.
- Jól van, amúgy is a gyűrűje a lényeg. – Joross, mivel Gramb volt az, aki legyőzte Leilát és egyértelműen, ő az erősebb is, nem volt sok joga vitatkozni. – De ti, velünk jöttök! – Karsk és Potema felé nézett. Karsk megpróbálta eldugni a gyűrűt a háta mögé, de hiába.
- Nem megyünk veled sehová! – Potema dühösen előjött a gyűrűből. – Harc nélkül biztosan nem!
- Azért, ebbe lehetne némi beleszólásom?! – Karsk idegesen kérdezte.
- Neked nincs jogod beleszólni! – Potema gyorsan leteremtette.
- Az adott körülményeket számításba véve, nagyon is illene, hogy legyen beleszólásom! – Karsk még próbálkozott, de hiába.
- Sajnálattal hallom. – Joross nem akarta bántani Karsk-ot, elvégre, ő mentette meg. – Gramb, hozd a gyűrűt és a Tekercset. – Utasította Joross, de Gramb nem válaszolt és nem mozdult. – Hallottad?! A gyűrűt és a Tekercset! – Még mindig semmi reakció, csak egy ismerős, baljós sziszegést lehetett hallani Gramb felől. - Gramb? - Gramb csak állt, akár egy szobor, de úgy lesett, akár egy ragadozó a prédáira, még Joross-t is megijesztette, főleg, miután zsebre tette Leila gyűrűjét. – Szóval, így állunk?!
Joross gyorsan elővette a kardjait és felkészült az összecsapásra, miután Gramb ismét felemelte a buzogányát és megindult felé.
- Karsk, meg kell védened a Tekercset és Potema-t! – Kiabálta Joross Karsk-nak.
- De mit csináljak?! – Karsk kicsit összezavarodott.
- Fuss! – Ez volt Joross vég szava, mert Gramb képen törölte egy öklössel és elejtette mindkét kardját.
Karsk azonnal a hátára kapta a Tekercset és továbbra is magánál tartva Potema-t, rohanni kezdett, de Gramb üldözőbe vette. Mielőtt elkaphatta volna, Joross, mivel nem volt ideje felvenni a kardjait, a hátára ugrott és megpróbálta megfojtani.
- Siess! Én feltartom!
Gramb egy darabig rángatózott, de végül elkapta Joross egyik karját és lehajította a hóba. Joross minden erejével megpróbált felállni, de mire sikerült, Gramb ott termett fölötte, megemelte a hatalmas buzogányát és lesújtott. Joross nem tudott kitérni a csapás elől, így a mellvértje átszakadt, több bordája is eltört, majd egy sziklához csapódott, háttal és már nem bírta folytatni a harcot.
- Őszintén… - Joros szája szélén folyt a vér és még felnézett az orkra, aki biztosan nem szándékozik megadni a kegyelmet, amit Leila felé tanúsított. – egy szinten… számoltam vele… hogy ezt teszed… de… nem értem… miért? Mit nyersz ezzel? – Csak ennyit akart tudni. – A Szervezetet elárultad… a Thalmor is vadászni fog rád… a Birodalomban sem látnak szívesen. Ki… a f*sznak dolgozol?
- Sosem fogod megtudni. – Gramb csak ennyit válaszolt.
Joross felkészült a végső csapásra, de hirtelen, a levegőben észrevett valamit, ami Gramb figyelmét sem kerülte el. Megfordult és látta, a lángokban álló, több helyen füstölgő és omladozó dwemer gépsárkányt, ahogy egyre csak csökken a magassága és egyenesen feléjük tart.
(7) Thrys-nek alig volt ideje még csak megijedni is, amikor a gépsárkány elkapta őt az egyik lábával, akár egy ragadozó madár a prédáját. Az egyik karja beszorult a gépsárkány ujjai és a saját teste közé, de a másik szabadon volt és elővette vele az egyik kardját. Hiába csapkodta, a gép tömör páncélját nem tudta átvágni. Gondolkodnia kellett, mert ki tudja, mennyi idő, amíg ez a fém monstrum ledobja vagy összenyomja. Látott néhány vezetéket, amik a sárkány ujjaiból jöttek ki, amiket aztán elvágott, mire a sárkány szorítása enyhülni kezdett, végül elengedte.
A másik kezével, ami kiszabadult, megkapaszkodott az egyik ujjába, eltette a kardját és a másik kezével is megkapaszkodott és mászni kezdett, felfelé a sárkány testén.
A sárkány testén lévő automatizált védelem nem engedte, hogy ilyen könnyű dolga legyen és forgó pengék jöttek ki a sárkány testéből, amik a továbbjutását akadályozták meg.
Thrys újabb vezetékeket látott, amihez elég volt újra elővennie az egyik kardját és elvágnia, hogy a csapdák kikapcsoljanak és folytathassa a mászást, fel, egészen a sárkány hátára. A gépsárkány elkezdett rángatózni, megpróbálva lerázni az utasát, de Thrys erősen kapaszkodott, miközben tovább mászott, de amikor a sárkány fejjel lefelé repült, kénytelen volt felhagyni vele, mert minden erejével kapaszkodnia kellett.
Újra megfordult és Thrys folytathatta a mászást, arra a helyre, ahova az összes vezeték összefutott. Remélte, hogyha tönkreteszi azt a forgó, világító izét, ahonnan a vezetékek jönnek, talán a sárkány is megáll.
Thrys eljutott a dinamó magig, amit a kardjával át is szúrt.
A terve bevált, a sárkány megállt és kikapcsolt.
Több kilométer a magasban.
- Hoppá… - Thrys csak azután gondolta, hogy ez talán rossz ötlet volt, miután a sárkány zuhanni kezdett a mélybe. (7)
A gépsárkány már nem mozgott, hanem zuhant, lángolva, egyenesen a hegyoldal felé, ahol Joross, Gramb és Karsk is volt. Thrys erőteljesen kapaszkodott a szárnyába, de amint néhány méterre volt a földtől elengedte és bukfencezve érkezett meg a hóba. A sárkány egy hangos csattanással csapódott a földbe, de tovább csúszott a meredek szakadék széle felé, pontosabban, Karsk felé, aki a szakadék szélén állt.
Nem volt lehetőség a kitérésre, mert a sárkány olyan széles volt és olyan sebességgel haladt még felé, hogy biztosan elsöpör mindent az útjában, de az utolsó pillanatban megállt, alig néhány centire a szakadék szélén.
- Hű… - Karsk-ban egy kicsit megállt az ütő és a mellkasához tette az egyik kezét, hogy megnyugtassa a vadul kalapáló szívét, ami majd kiugrott a helyéről. – ez egy kicsit közelebb volt, mint szerettem volna.
- Karsk… - Potema előbújt a gyűrűből, de kissé elvörösödött az arca szégyenében és alig bírt az ostoba társára nézni. – elképzelhető… hogy egy isten személyiség töredékén alapuló, fekete mágiával feltámasztott szellem összepisilje magát? Csak mert… szerintem nekem sikerült.
Thrys-nek még kongott a feje a zuhanástól, óriási szerencséje volt, hogy a vastag hóréteg felfogta a zuhanását, de még így sem volt könnyű földet érése. Kicsit kóvályogva felállt és elindult Karsk felé.
- J… jól vagy, Karsk?
- Oh, csak te vagy az? – Karsk nem tudta véka alá rejteni a csalódottságát, amikor meglátta a vörös hajú elf lányt.
- Én is örülök neked.
- Marshal nagyon megharagudott rád. – Karsk csípőre tett kézzel, szidalmazó stílusba tért át. – Elárultad.
- Igen, el! – Thrys ökölbe szorította a kezeit, de oldalra nézve, meglátta a sérült Joross-t és inkább a nagybátyja megsegítésére sietett. – Joross bácsi, jól vagy?
- Túlélem. – Elfogadta az unokahúga segítő kezét és egy nyögés kíséretében talpra állt. – A háborúban volt rosszabb is. A lényeg, - Karsk felé, pontosabban, a hátán lévő Ősi Tekercsre nézett. – megvan, amiért jöttünk.
- Miért néztek így rám? – Karsk kissé zavartan nézett a két elfre.
- Karsk, - Thrys próbált barátságos maradni vele. Nem akarta bántani. – szükségünk van arra a Tekercsre. Kérlek, add ide.
- Marshalnak is kell. – Felelt végül.
- A világ sorsa függ tőle, hogy megtanuljam belőle a Sárkányvészt, Karsk. – Thrys elővette az egyik kardját. – Add ide, vagy elveszem. – Karsk megszorította a tekercset tartó szíjat.
- Marshalnak és a Szervezet úrnőjének igaza volt, - Karsk elővette a varázskardját, amit körbevont a kék aura. – Thrys, a családod gonosz és elvesztek másoktól mindent. – Feltartotta a másfél kezes varázskardját és felkészült a harcra.
- Karsk, Marshal, a Szervezet vezére és az összes embere, hazug gyilkosokból áll! Egy ilyen embert tartasz a legjobb barátodnak?!
- Mintha a te barátaid tökéletesek lennének! Oh, várjunk csak, neked nincsenek is barátaid!
Mielőtt a harc elkezdődhetett volna, egy hatalmas, sötét figura emelkedett ki a fehér hó alól és fekete lángok lepték el, kezében a jól ismert buzogány, ami el is árulta a kilétét. Gramb még élt és nagyon is eltökélt szándéka volt megszerezni az Ősi Tekercset.
- Öhm… - Karsk rémülten nyüszített egyet az ork láttán. – fegyverszünet? – Súgta oda a két elfnek.
- Legyen! – Thrys és Joross egyszerre válaszoltak és elővették a fegyvereiket.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.