Halo, végre, az 50-ik rész! Kellemes olvasást kívánok. (1) Code Geass ost - Sins and astonishment, (2) Two steps from hell - Never back down, (3) Fate Zero ost - Point Zero (epic version)
Wynns halála után, Marshal levette a levágott kezéről a gyűrűjét és a zsebébe tette, összeszedte az eldobott gázmaszkot, visszatette a zsákjába és térdre rogyott a kimerültségtől és a sérüléseitől. Wynns robbantásai megtették a hatásukat, de Marshal kitartott és bicegve, de elindult Mzark tornya felé, amikor valaki, akit már nagyon régóta látni akart, az útjába került.
- Már azt hittem, az a vén kígyó kifogott rajtad. – Marshal csak fájdalmasan, de boldogan mosolygott a Szervezet Vezérére, aki maga is úgy tűnt, mintha a Obliviont járta volna meg, a köpenye több helyen szakadt volt és égett, a páncélja nagyja sérült volt és karcos, a ruhái közül a sötét anyagtól nem nagyon lehetett látni, hogy vérzett és a maszkján egy repedés volt, ami kettészelte az egészet.
- Tényleg… - Úgy nézett Marshalra, mintha egy megváltót nézne. Elképesztően boldog volt a nord férfi láttán. – te vagy az? – A fájdalmaival alig törődve, lassan lépdelve, közben több vérfoltot hullatva maga után, elindult felé.
- Jól vagy? – Marshal csak ekkor vette észre, hogy mennyi vért veszthetett.
- Az én… sötét lovagom… visszatért… - Hebegte erőtlenül, mielőtt összeesett.
- Hé! – Marshal gyorsan elkapta és érezni lehetett, hogy az úrnője elvesztette az eszméletét, vagy a sérülései, vagy a vérveszteség miatt. – F*szom, már megint, mibe hajszoltad magad?! – Marshal idegesen, de aggódva felkapta a megtépett sötét varázslónőt és egy folyóhoz vitte.
A Feketevéget keresztül szelő folyó egy nagy tóban végződött, ami a hegyeken keresztül szivárgott be a föld alá, így a víz teljesen tiszta és iható volt.
Marshal letette a folyó egyik partjára, majd levette a maszkját, lehúzta a sötét kendőt az arcáról és a csuklyát a fejéről, felfedve a hosszú, puha, illatos fehér haját, ami szinte világított a sötétben. Marshal egyáltalán nem lepődött meg, úgy nézett a Vezér arcára, mint aki már látta korábban.
Nem volt vesztegette az időt, leoldotta a köpenyét, eltávolította a páncélját és levette a sötét ruhát, hogy a mezítelen testét felfedje előtte, ami tele volt súlyos és friss, vérző sebhelyekkel, amik bárki mást biztosan megöltek volna.
- Ha nem lenne öngyógyító képességed, már biztos meghaltál volna. – Marshal elkezdte kitisztítani a sebet, friss, hideg vízzel, elővett a zsákjából egy kék varázsfőzetet, amit megitatott az úrnőjével. – Igyad, ez visszaadja az erőd egy részét, amivel helyrehozhatod magad. – A Vezér, ahogy lefolyt a torkán a kék folyadék, hangosan köhögni kezdett, amivel a főzet szétfröccsent mindenfelé. – Hé, _ _! – Marshal aggódva kiáltott és megütögette a csupasz hátát. – Jól vagy? – A Vezér szemei kipattantak a döbbenettől és úgy nézett Marshalra, mintha valami olyan dolgot mondott volna, ami újra életet és reményt adott volna a számára.
(1) - Kimondtad?! – A Vezér csak döbbenten hebegte. – Annyi idő után… - Csak csodálkozva nézett Marshalra. – valaki… kimondta a nevem.
- Mi olyan nagy dolog ebben? – Marshal, miután meggyőződött, hogy jól van, felállt és összeszedte a felszerelését. Látta, hogy az úrnő testén lévő súlyos sebek már gyógyuló félben voltak, de tudta, hogy még idő kell, hogy a varázsereje feltöltődhessen és a teste is teljesen rendbe jöjjön.
- Már nem is emlékszem… mikor volt az utolsó alkalom, hogy valaki a nevemen szólított. – A könnyei majd eleredtek. – Méghozzá… ilyen kedvesen.
- El kellett rejtened a nevedet és az arcodat is. Titokba kellett burkolóznod és nem létesíthettél kapcsolatot senkivel sem, mert felfedted volna magad. Szörnyű lehet így élni. Egyedül. Magányosan. Több ezer éven át.
- Marshal, most sajnálsz engem? Minden ember… akit valaha szerettem… akiket gyűlöltem… mindenki eltűnt az idő végtelen folyásában. Hiába próbáltam kapcsolatokat létesíteni, az évtizedek, amíg megöregedtek és meghaltak, szinte egy pillanatnak tűnik.
- Elképzelni sem tudom… mennyi szenvedést éltél át. Mennyi embert láttál meghalni.
A vezér látta, hogy a kesztyűi is el lettek távolítva, köztük a gyűrűje is ott hevert maga mellett. A kezébe vette a fehér ékköves gyűrűt, amire „Uriel" volt írva. Ahogy forgatta a gyűrűt, megostromolták az elméjét az emlékek. Majd megszakadt a szíve, ha arra gondolt, hogy….
- Nem hiszem… hogy valaha is megbocsátást nyerek. Az egyetlen dolog, ami még ide köt, ehhez a világhoz, hogy helyrehozzam azt a rettenetes hibát, amit oly régóta követtem el és megakadályozzam a fenyegetést, amit én szabadítottam erre a világra. – A homlokához szorította a gyűrűt, vett egy mély levegőt, letörölte a könnyeit és felállt.
- Megígérem neked, - Marshal a szavát adta. – hogy minden erőmmel támogatni foglak. Most, hogy visszajöttem, nyugodtan rám bízhatod a többit.
- Olyan jó, hogy visszajöttél. – A Vezér felöltötte a sötét ruháját, ami elrejtette a bőrét és az egész testét, a köpenyét, a páncélját, a haját betűrte a csuklyája alá, az arcára kötötte a fekete kendőjét, a kesztyűje is újra a kezén volt és végül a gyűrűje is a bal hüvelykujjára került. – Kérhetnék, még egy dolgot. – Mielőtt a megrepedt maszkját is felvette volna, megállt és könyörgően nézett Marshalra, aki csak egy biccentéssel jelezte, hogy mondja, mit szeretne. – Mondd ki még egyszer.
- Mit?
- A nevemet. – A Vezér kezei ökölbe szorultak és idegesen tapogatta a maszkja szélét. – Úgy, ahogy korábban. – A hangja is reszketett és könyörgő volt. – Aggódva, kedvességgel és szeretettel. Csak egyszer. – Marshal csak lefáradtan megfordult, de engedelmeskedett.
- Na jó, - A Vezér behunyta a szemét és minden idegszálával Marshal hangjára összpontosított. - _ _. Tessék. (1)
- Szánalmas. – A Vezér csak lekezelően megrázta a fejét. – Ez a nyomába sem ér, annak, ahogy korábban mondtad. Undok volt, lefáradt és türelmetlen. Nem volt benne sem kedvesség, sem aggodalom és legkevésbé, szeretet.
- Téged aztán semmivel sem lehet kielégíteni. – Marshal csak lefáradtan nyögött egyet. – Önző egy nő vagy.
- Tudom. – A Vezér csak mosolyogva vette fel a megrepedt sisakját. – Hiszen, én vagyok a Szervezet, gonosz vezére. Fenn kell tartanom a látszatot.
Hirtelen, két alak jelent meg a folyó túloldalán, de mind Marshal és a Vezér is megismerte őket.
- Delphine, te még élsz? – Szólt oda nekik Marshal. Delphine volt az, aki kézen fogva, Potema üres testét húzta maga után.
- Marshal és… - Delphine alaposan szemügyre vette a Vezért és a sérült öltözetét. – maga az? Hol volt ez idáig?
- Delphine, - Marshal válasz helyett, csak utasítást adott a Pengének. – neked és a Vezérnek el kell hagynotok Alftand-ot. – A Vezér vállára tette a kezét, hogy támogatást adjon neki. – Elteleportál titeket, vissza a rejtekhelyre. Várjatok ott, amíg én visszaszerzem az Ősi tekercset.
- De… - Delphine alig értette mi folyik itt és miért Marshal az, aki utasításokat ad a Vezérnek.
- Indulunk, Delphine. – A Vezér is támogatta Marshal tervét. Összeillesztette a két tenyerét, majd az egyik kezét kinyújtotta, ami körül világos lila mágia jelent meg és egy hatalmas, energia kör jelent meg előtte. – Befelé. – Parancsolta, mire a Penge, hezitálva ugyan, de belépett, Potema üres teste is követte. Mielőtt ő maga is belépett volna a körbe, visszafordult a sötét lovaghoz. – Marshal. – A férfi visszanézett rá a sisakja mögül. – Köszönöm.
- Ha nem jönnék vissza, - Marshal egy utolsó dolgot mondott neki. – az emlék még él. – A Vezér pontosan tudta, miről is van szó, így, nagyon hosszú idő után, igazán boldogan lépett be ő is a körbe, követve Delphine-t.
Marshal Mzark tornya felé vette újra az irányt.
(2) Gramb félelmetes ellenfélnek bizonyult Joross, Thrys és Karsk számára. Joross sérült volt, így ő nem sokáig tudta állni a sarat, Karsk, akinek a kardja fel tudta venni a versenyt a buzogányával, a harci tudása és ereje messze elmaradt az ork mögött.
Thrys volt az egyetlen, akinek esélye volt a rettenetes ellenfél ellen.
- SU GRAH DUN! – Thrys a kiáltás után elképesztő sebességgel volt képes mozogni.
Thrys, akár egy őrült, a kardjaival ott ütötte és verte Gramb-ot, ahol csak tudta és a pengéi szikráztak, ahányszor az élük csak találkozott az ork páncéljával. Gramb alig volt képes reagálni Thrys hirtelen sebességétől, így néhány lépést hátrálnia kellett, de amint összeszedte magát, elkapta Thrys jobb karját és egy akkora jobb egyenest vitt be az arcába, hogy a lány repült néhány métert a hóban.
Amint földet ért nem fecsérelte az időt az arcát égető fájdalommal, aminek egyértelműen megmaradt a nyoma, felállt és újra az orkra támadott. Gramb sem volt tétlen és megindult Thrys felé, hogy bevégezze, de Thrys meglepte, amikor a csapása elől elhajolt és ököllel állba verte az orkot, de az meg se kottyant neki és ezúttal mellkason verte Thrys-t, amitől a földre zuhant háttal.
Gramb újra támadott, de Thrys is újra felállt és védekezni kezdett a buzogány ellen, de az ork nyers ereje olyan hatalmas volt, hogy Thrys épp csak eltéríteni tudta a kardjaival és meghátrálásra kényszerült, hiszen minden támadása hatástalannak bizonyult az ellenfele ellen.
Az egyik kardja megadta magát és Gramb a buzogányával letörte annak a pengéjét, mire Thrys eldobta a hasztalan markolatot és az utolsó kardjával már meg sem próbált harcolni a buzogánnyal, inkább megpróbált folyamatosan kitérni a csapások elől. Ez a módszer hatékonyabbnak bizonyult, hiszen Gramb hihetetlen ereje mellett, a sebessége elég lassú volt.
Thrys egy kicsit fellélegzett, de a megkönnyebbülése csak addig tartott, amíg Gramb taktikát váltott, a buzogányával teljes erővel a földbe csapott, amitől Thrys lába alatt megremegett a talaj, ezzel elvesztette az egyensúlyát. Gramb kihasználva a helyzetet, nekiment Thrys-nek, fellökte, amitől ismét a hátára esett, de rátaposott mindkét kezére, amik, ha nem lett volna rajtuk páncélkesztyű, biztosan eltörtek volna. Az ork felemelte a hatalmas buzogányát, hogy lesújtson a lány fejére.
- FEIM! – Thrys-nek egy másodperc töredéke volt kimondani az első hatalomszót, hogy a teste légiessé váljon.
Mivel anyagtalanná vált a teste, könnyen áthaladt Gramb testén, egyenesen a háta mögé és amint visszaváltozott, térdhajlaton rúgta, amitől megrogyott ugyan, de továbbra sem esett össze és képes volt megfordulni. Thrys pont erre számított, amikor ismét állba verte az orkot és a kardjával képes volt egy szúrást ejteni a mellkasán, amitől morgott egyet, elkapta a kardját a pengénél, a földre dobta a buzogányt, rácsapott a kezével a kardra, amitől az összetört és Thrys teljesen fegyvertelenül maradt.
A lány nem rémült meg, miután eldobta a markolatot, az ökleit emelte fel, jelezve, hogy bár fegyvertelenül maradt, korántsem védtelen és távolról sem rémült meg az ellenfelétől. Gramb nem vette kézbe a buzogányát, otthagyta a földön és ő is pusztakézzel folytatta a harcot.
Thrys támadott, de hiába, Gramb elkapta az öklét és másodszor is képen törölte, de Thrys ezúttal nem repült el, de térdre rogyott és próbálta összeszedni az erejét, de Gramb csak belerúgott volna, viszont Thrys oldalra vetődött és teljes erővel nekiment az orknak, hogy a földre küldje.
A terv csak részben működött, hiszen Thrys képes volt eltolni Gramb-ot a hóban, de földre nem tudta küldeni, itt még nem adta fel és újra állba verte, de ez megint nem jelentett semmit sem, hiszen Gramb visszaütött, de Thrys kitért előle, elkapta a karját, átlendítette az orkot a válla fölött, ezzel arccal a földbe csapnia.
Gramb a földön fekve elkapta Thrys egyik lábát és akkorát rántott rajta, hogy elesett, majd felállt, továbbra is fogva Thrys-t a bokájánál, átlendítve a feje felett, hozzávágta a földhöz, majd a másik irányba, előre és hátra is, végül forgatni kezdte, amitől a már kábult Thrys már szédülni kezdett, de eleresztette és nekicsapódott egy sziklának, Joross és Karsk között. (2)
- Elboldogulsz vele? – Kérdezte Karsk reménykedve.
- Blghr… - Thrys feje kongott a sok csapástól, csillagokat látott és kiköpött egy halom havat. Alig bírt újra lábra állni.
- Kell segítség? – Karsk reménykedett egy nemleges válaszban, de Joross összetörte ezt a reményt.
- Thrys, így nem tudod legyőzni! – Az igazságosztó már túl sérült volt, hogy harcolni tudjon, de kitalált valamit. – Karsk, van egy ötletem, de együtt kell dolgoznotok.
- Ugye nem számtani feladat? – Kérdezte Karsk, teljesen érdektelen stílusban. – Csak mert azzal inkább Potema-t zaklasd.
- Megnyugodhatsz, nem kell számolnod.
Joross beavatta a két fiatalt a tervébe, akik egy bólintással biztosították, hogy megértették.
(3) Thrys újra kiállt Gramb ellen, az egyik öklét a másik kezébe ütötte, jelezve, hogy egyáltalán nem fél újra felvenni ellene a kesztyű, de menet közben felvette a kötelet, amivel Karsk megmentette Joross-t.
- TIID KLO UI! – Thrys egy újabb Kiáltást használt, amivel lelassította az időt, így ő sokkal gyorsabban tudott haladni.
Rohant az ork felé, aki az öklével csapott felé, de hiába, olyan lassú volt, akár egy megfagyott teknősbéka. Thrys képes volt a kötelet az egyik lábára kötni, kitérnie egy újabb támadás elől, rákötnie a mellkasára, a nyakára, de amikor az egyik karjára próbálta rákötni, lejárt a Kiáltás ideje, Gramb megragadta a nyakánál és egy sziklafalhoz szorította.
- FUS RO DAH! – Thrys újra kiáltott, de Gramb kikerülte és a másik kezével is szorítani kezdte a nyakát.
- Lássuk, hogy fogsz-e tudni kiáltani, miután letéptem a fejed. – Még erősen gyomron verte, amitől Thrys majdnem felköhögte a belsőségeit, majd újra két kézzel kezdte szorítani a nyakát, mintha tényleg a fejét akarná letépni.
Thrys-nek már nem maradt ereje védekezni, érezte, ahogy az élet távozni kezd a testéből, ahogy az ork vasmarokkal szorítja a nyakát, nem tudott másra gondolni, hogy mennyire sajnálja, amit Marshallal tett. Mindig próbált helyesen cselekedni, az általa legjobbnak vélt döntéseket hozta és ezek idevezették.
Hirtelen, Gramb szorítása engedett, az ork hátra lett rántva, a földön kezdett csúszni, nyílegyenesen a szakadék széle felé. Joross terve bevált, mert amíg Thrys képes volt rákötni a kötél egyik végét Gramb-ra, addig Karsk a másik végét a szakadék peremén álló gépsárkányra kötötte, amit Thrys korábbi Kiáltása éppen lelökött a mélybe, magával rántva Gramb-ot.
Gramb erős volt, sőt, erősebb embert Thrys még az életében nem látott, de egy robotsárkány súlya már elég volt, hogy a mélybe rántsa Gramb-ot. Legalábbis, ebben reménykedett, miután köhögve, de újra megtöltötte a tüdőjét jeges levegővel, hiszen Gramb képes volt a szakadék szélén felállni és két kezével megfogni és visszahúzni a kötelet. Thrys majdnem megdermedt a látottakon és képtelen volt elfogadni a tényt, hogyan lehet valaki ennyire erős.
„Mi kell ahhoz, hogy ezt a bestiát megállítsuk?!"
Azután meglátta, hogy Gramb nem képes elmozdulni a szakadék széléről, mert minden erejével tartania kell a gépsárkányt és mivel a buzogánya még mindig nem volt kéznél, inkább a páncélkesztyűje ujjának az egyik hegyes végét használta, hogy elvágja a kötelet.
Thrys gyorsan kapcsolt és újra kiáltott.
- FUS RO DAH!
A pillanatban, hogy Gramb elvágta a kötelet és megfordult, az erős szélroham telibe találta, ellökte a szilárd földtől és erőteljesen hátra lökte. Le, egyenesen a mély szakadékba. A testét hamar elnyelte a hóvihar függönye, de még egy utolsó, vérszomjas és fagyasztó üvöltést hallatott magából, ami beleégett Thrys, Joross és Karsk elméjébe.
Vége volt. (3)
A harcnak vége, Gramb, a Szervezet 6-ik katonája és egyben az árulója meghalt.
Thrys megkönnyebbülve rogyott le a földre és Joross is megnyugodva kifújta a levegőt.
- Le kell jutnunk a hegyről… - Joross megpróbált felállni, de a testében lévő fájdalom túl nagy volt.
- Igen… - Thrys már alig volt eszméleténél, az utolsó Kiáltása minden csepp erejét kivette.
- Potema, nem akarnál segíteni? – Karsk elkezdte piszkálni Marshal gyűrűjét, ami arra kényszerítette a szellemhölgyet, hogy kijöjjön.
- Na, mit akarsz, Karsk?! – Potema dühösen jött elő a gyűrűből.
- Ő egész végig itt volt?! – Joross kissé felháborodott volt, amiért Potema csak a harc után jött elő.
- Igen, egész jó küzdelem volt. – Potema csak gonoszul elvigyorodott.
- Nem gondoltál rá, hogy segíts?
- Minek? Egész jól megoldottátok.
- Most tudnál segíteni? – Karsk inkább a jelenre összpontosított. – Joross és Thrys eléggé… el… fele… lett… agya… bugyálva.
- Megnézem, mit tehetek.
Potema, belátva, hogy Thrys és Joross nélkül Karsk-al elég nehéz dolguk lenne lejutni a hegyről és gyógyítani kezdte a varázserejével Thrys-t és Joross-t.
- Szerencsére, - Joross belenyúlt a zsebébe és elővette Gramb és Leila a gyűrűjét. – ezeket sikerült megszereznem tőle.
- Nem beszélve erről! – Thrys Gramb buzogányát vette magához, amit a saját kardjai helyett használt.
- Eredményes nap, - Joross épp Leila kardját szíjazta a hátára, amikor belegondolt, hogy mi is törtét Alftand-ban. – a Szervezet 3 tagja halott, megszereztük a gyűrűiket, az a mocsok Sanan is fűbe harapott és megszereztük az Ősi Tekercset. A veszteségek ellenére, eredményesek voltunk. Elenwen elégedett lesz.
Mire eléggé rendbejöttek, hogy tudjanak mozogni, felálltak, Karsk-tól elvették az Ősi Tekercset és elindultak lefelé a hegyről, de Thrys-re hirtelen egy szörnyű fájdalom tört rá, olyan komoly, hogy nem bírt tovább menni.
- Thrys?! – Joross egyből letérdelt mellé és aggódni kezdett érte. – Mi van veled?!
- A… hasam…! – Thrys a hasát fájlalta nagyon, azóta érezte ezt a fájdalmat, hogy Gramb gyomron verte, de most kezdett el, hirtelen fájni.
- Potema, nem gyógyítottad meg?! – Joross dühösen kérdezte szellemet.
- De meggyógyítottam! Nincs rajta semmilyen sérülés!
- Hát valami baja biztos van!
- Nem itt kéne ellátnunk. – Potema szétnézett a hóval borított hegyoldalon. – Mármint, én nem érzek hideget, de ti már jóideje itt vagytok, kimerültetek és nem hiszem, hogy egy jó kis fagyhalál kellemes élmény lenne számotokra.
- Jól van, felfogtam! Szélvédett helyre kell vinnünk. – Joross felemelte Thrys-t a hátára és így haladt lefelé. – Meg ne halj nekem, kölyök. – Súgta neki.
- Mi lenne, ha inkább felfelé mennénk, Alftand felé? – Ajánlotta Karsk, aki azt a feladatot kapta, hogy vigye Gramb buzogányát és Leila kardját.
- Én nem viszem őt oda vissza! – Joross számára Alftand egy örökre tiltott hely marad, ahova soha az életben nem akar visszatérni. Amit Alftand-ban átélt, örökre megváltoztatta.
– Ott jó lesz! – Ahogy leértek a hegyről, egy rozoga, elfagyott kunyhó maradványát pillantották meg a hóviharban, ami kellő védelmet nyújtott a szél ellen. - Így. – Joross letette a haldokló Thrys-t, aki fájdalmasan összegömbölyödve feküdt a padlón. – Potema, mi lett Thrys-el?
- Fogalmam sincs! – Potema kissé felháborodva vette tudomásul az elf vádló stílusát. – Bár ezt az ostoba libát számításba véve, akármi lehet!
- Hé, - Joross legszívesebben megragadta volna a szellemhölgyet, de a keze csak áthatolt a testén. – az unokahúgomról beszélsz!
- Lehet ő neked akárkid, jobb, ha tudod, hogy én még sohasem láttam őt kezet mosni! Folyton összefogdos mindent, az orrát túrja és aztán a szájába teszi!
- Tudom, nem egy úrihölgy, de ez nem elég, hogy ledöntse a lábáról! Lehet, elkapott valami fertőzést, megmérgezték… vagy… megátkozták!
- Az nagyon valószínű! – Potema csak megforgatta a szemeit. – Nyilvánvalóan, megevett egy halom mérget, ivott hozzá baktériumokat, miközben részt vett egy sötét mágikus szexrituáléban, aminek az átka lebeg most felette!
- Szerintem, - Karsk elgondolkodott és próbált visszaemlékezni. – ez nem történt meg. Ebből valamire biztosan emlékeznék.
- Valami van vele! – Joross ügyet sem vetett a féleszű társuk megjegyzésére.
- Jó, - Potema csak dühösen dobálta a karjait. – megnézem, nincs-e valami méreg a testében!
- Meglehet, hogy Gramb használt valami mérget a küzdelem alatt. – Találgatott Joross.
- Nem hiszem, akkor te is beteg lennél. – Cáfolt rá Potema és a varázserejével átvilágította Thrys testét méreg után kutatva, de valami egészen mást talált. - Azt hiszem… tudom, mi a baja.
- Akkor mondjad! – Joross türelmetlenül várta a választ és reménykedett benne, hogy nem súlyos.
- Az a helyzet, hogy Thrys… - Kezdte Potema, de Karsk közbe szólt.
- Haldoklik?!
- Nem, hanem… - Karsk ismét közbe szólt.
- Nincs esélye életben maradni?!
- Karsk, - Joross a vállára tette az egyik kezét. – ha még egyszer közbe szólsz, Potema-nak két sérültet kell ellátnia. Szóval, - Visszafordult Potema-hoz. – szellem hölgyemény?
- Thrys terhes. – Adta meg a választ Potema, mire Joross teljesen megdöbbent.
- Ugye ez nem fertőző? – Karsk egyáltalán nem Thrys egészségéért aggódott, hanem a sajátjáért.
- Mi?! – Joross kissé összezavarodott Karsk tudatlanságán. - Tudod te, honnan jönnek a kisbabák?
- Persze, az utcákon teremnek, miután a rossz szülők kiteszik őket és akinek kellenek, elviheti őket. De most hogyan jönnek ide? – Joross próbált mondani valamit, de egyszerűen nem volt mit.
- Egy baba van a hasában, Karsk. – Végül Potema mondta el neki az igazat, mire Karsk szemei teljesen kikerekedtek, elszörnyedt és tett néhány lépést hátrafelé.
- Thrys… - Alig jutott szavakhoz. – megevett egy kisbabát?
- Mi?!
- Dehogy!
- Tudtam én, hogy okkal utálom! Egy őrült, gyerekevő kannibál!
- Karsk, - Joross alig bírta türtőztetni magát, hogy ne verje agyon. – szerintem, fogd be és menj ki, mielőtt olyat tennék, amit mindannyian megbánunk.
- Jól van. – Karsk egy szó nélkül engedelmeskedett, egyetlen porcikája sem kívánt egy légtérben maradni Thrys-el. – Szia Marshal.
Ez az utolsó két szava jeges rémületként mart bele Joross elméjébe. Alig mert megfordulni, amikor látta, hogy a fekete páncélos nord férfi áll a kunyhó ajtajába és Karsk épp odaadja neki a gyűrűt, amiben Potema lakozik.
- Szia, Karsk. – Marshal mosolyogva húzta fel a gyűrűt és a kardja hegyét Joross torka felé tartotta. – Most, mondj egy jó okot, miért ne öljelek meg mindkettőtöket, vegyem vissza, ami a Szervezeté és hagyjalak itt a farkasoknak?
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.
Na, ez aztán egy eseménydús fejezet volt.