Halo, egy nap alatt két rész! Remélem, ez kompenzálja, hogy ez sem lett valami hosszú. Kellemes olvasást kívánok.

- Elárulnád, - Thrys kissé kényelmetlenül érezte magát, hogy oldalra fordulva kell utaznia a lován, de a hasában lévő gyermek biztonságát tartotta a legfontosabbnak. – ki is vagy te valójában? Mármint… kit szolgálsz? – A titokzatos megmentője, Shilixan nem árult el túl sokat magáról.

- Hogy én? – Shilixan csak mellette lovagolt és játékosan nevetett. – Nem szolgálok senkit sem. – Minden hasonló kérdésre csak kitérő választ ad, vagy egyáltalán nem is válaszol. Ebben nagyon hasonlított Marshalra.

- Legalább a sisakodat levennéd, hogy az arcodat láthassam? – Shilixan nem válaszolt, csak megállította a lovát.

- Jó. – Eleresztette a nyerget és a sisakjáért nyúlt.

- Csak így? – Ez meglepte Thrys-t, de kíváncsian szemlélte Shilixan-t, ahogy felfedi az arcát.

Thrys egy pillanatra azt hitte, Marshalt látja, de Shilixan, ha hasonlított rá, mégis máshogyan nézett ki. A hamu szőke haja, kissé kócos volt, de leomlott a két vállvértjére, a szemei sárgák voltak és világítottak, a bőre tiszta fehér, enyhe, zöldes árnyalattal. Az arcberendezése megegyezett Marshalléval, ugyanaz a magabiztos mosoly, ugyanaz a szögletes, markáns áll és ugyanaz az orrformája volt.

- Nos? – Shilixan csak pózolt a lovon ülve, remélve, hogy kielégíti a sárkányszülött kíváncsiságát. – Tetszek neked?

- Hát… - Thrys nem tudta, mit válaszolhatna, csak megvakarta a tarkóját. Shilixan egyik tamriel-i fajhoz sem tartozott.

- Haladjunk tovább. – Shilixan visszatette a sisakját és a lovával elindult.

Thrys nem tudott mit mondani, csak követte.

Ahogy átkeltek egy folyón, észrevették, mi is van a következő domb túloldalán. Ivarfalva, a falu, ahol Magas Hrothgar bejárata van. Phaarthurnax azt mondta, ha visszaviszik neki a Tekercset, talán megtanulhatja a Sárkányvészt.

- Itt is vagyunk. – Shilixan megállt és leszállt a lováról. – Biztonságban eljuttattalak Ivarfalvára. – Kinyújtotta az egyik kezét, hogy lesegítse Thrys-t, aki el is fogadta, majd leugrott a lováról. – Most jön az alku rád eső része. – Shilixan hangja kedvesről, baljóslatúra váltott és még mindig nem engedte el Thrys kezét.

- Mit a… - Mielőtt válaszolhatott volna, Shilixan másik keze a szájára tapadt, de ez nem volt minden, Shilixan két oldalából, a páncélján keresztül, két másik kar jött elő, ami nagyok és karmosak voltak, a harmadik Thrys másik karját fogta le, a negyedik pedig átszúrta a karmait Thrys aranyszínű páncélján és könnyedén felemelte a lányt. Thrys látta, hogy Shilixan szemei, újra világítanak a sisakja mögül, mintha két kisebb nagy lenne a sisakjában.

Thrys hiába próbált kiszabadulni, Shilixan karjai olyan kemények voltak, mint egy-egy acél oszlop és nem engedtek. Szerencsére, nem tartott sokáig, mert Shilixan szorítása engedett, levette a kezét a szájáról és érezte, hogy valami aprócska, kijött belőle a száján keresztül. Egy icipici, halovány fénygömb, ami Shilixan tenyere felett lebegett.

- Kész is vagyunk. – Shilixan elengedte Thrys-t, aki a földre esett háttal. – Nem fájt, ugye?

- Mit… - Thrys megpróbált felállni, de hirtelen, gyengének érezte magát.

- Most egy kicsit ne mozogj, egy óráig eltart, mire rendbe jössz, de megnyugtatlak, semmi maradandó károsodást nem szenvedtél. – Shilixan hangja magabiztos és nyugtató volt.

- Mi vettél ki belőlem?! – Thrys elég erőt nyert ahhoz, hogy újra meg legyen a hangja.

- Hogy ez? – Shilixan a jobb felső kezében lévő fénygömbre mutatott. – Valami, ami nem vitte volna sokra, ha veled marad. Nálam jó kezekben lesz.

- De… - Thrys próbált térdre állni, de a teste túl gyenge volt azután… amit Shilixan tett.

- Pihenj, - Shilixan két alsó keze visszament a testébe és újra, teljesen normálisan nézett ki. – még le kell győznöd Alduin-t. – A bal kezével felrajzolt egy lila kört a levegőbe, ezzel megidézett egy térkaput. – Ne feledd, - Még utoljára visszanézett az elgyötört lányra. – a dovahkiin erőd egyszerre lehet áldás és átok. Kíváncsi vagyok, mi lesz a tiéd.

Thrys még egyszer látta, hogy Shilixan sisakja alól kilóg a hosszú, villás, kígyónyelve, mielőtt átment volna a térkapun, ami aztán be is záródott.

Thrys nem bírt megmozdulni, csak feküdt és egy darabig gondolkodott, vajon miféle lény lehetett Shilixan, mit vett el tőle és mit értett azon, hogy az ereje áldás és átok is lehet egyszerre?

Az egy óra lassan telt el, hiszen Thrys, amíg feküdt, teljesen tehetetlennek érezte magát.

Végül visszatért az ereje, felállt és vissza szállt a lovára, hogy azt oldalra irányítva felvágtasson a több ezer lépcsőfokon, ahol még mindig dermesztő hideg volt, könyörtelenül fújt a szél, de Thrys nem hagyta magát eltántorítani. Nem törődött azzal sem, hogy veszélynek teszi ki magát és a hasában lévő meg sem született gyermeket, csak vágtatott tovább, amíg fel nem ért az ősi kolostorba.

Leszállt a lováról, de mielőtt még akárcsak rá tehette volna a lábát az első lépcsőfokra, az egész teste megbénult, pontosabban ledermedt és nem bírt megmozdulni. Aljas kuncogást hallott a távolból, a szeme sarkából egy ismerős, nagy, fekete lovat látott és a tulajdonosai is előjöttek.

Egy sérült, rozoga, fekete páncélos férfi és egy aprócska, áttetsző szellemhölgy volt az.

Marshal és Potema, akik valahogyan megelőzték.

- Tudtam, hogy előbb-utóbb ide fogsz jönni, - Magyarázta Marshal, miután látta Thrys döbbent arcát. – csak arra nem számítottam, hogy teljesen egyedül.

- Marshal mondta, hogy az észjárásod nem túl bonyolult, - Gúnyolódott Potema is. – de te… új szintre emeled az együgyűséget.

- Most nyilván azt akarod tudni, mit keresünk itt, hogy kerültünk ide ilyen gyorsan és mit akarunk tőled. – Hihetetlen, de ahogy Marshal beszélt, kísértetiesen emlékeztette Shilixan-re. - Egyszerű, Ark még mindig felismert és továbbra is gyorsabb sok más lónál. Még így is sietnem kellett, hogy eléd vágjak. Hogy miért vagyunk itt? Ugyanazért, amiért te is. Meg kell tanulnom a Sárkányvész Kiáltást, hogy legyőzzük Alduin-t. – Marshal lecsatolta Thrys hátáról az Ősi Tekercset és magára csatolta.

- Mi legyen vele? – Potema szívesen végzett volna vele.

- Két dolgot szeretnék kérdezni tőle, - Marshal ijesztő stílusba váltott. – a válaszától függ az élete és a gyereke élete. – Thrys minden erejével azon volt, hogy megüsse Marshalt, de a varázslat nem engedett.

- Egy pillanat. – Thrys szája körül a varázslat engedett, de a teste többi része még mindig merev volt. – Most már tud beszélni.

- Nagyon jó. – Marshal felemelte a pajzsát, arra az esetre, ha Thrys kiáltani szeretne. – Nos, az első kérdésem, miért Joross-t választottad és nem engem? – Thrys belátta, hogy a hallgatással nem fog semmire sem menni, így kénytelen volt megmondani az igazat.

- Ő a családom. Ő nevelt fel és sokat tett értem.

- Értem. – Marshal arcáról nem sokat lehetett leolvasni, hiszen sisak volt rajta, de a hangján egyfajta csalódottság volt felfedezhető, talán még bánat is. – Azt hittem, azok után, amiket átéltünk és amiket érted tettem, rám is családtagként tekintesz. Úgy tűnik, tévedtem.

- Nem akartalak elárulni, csak… - Thrys be se fejezhette, Marshal már a szavába vágott.

- K*rvára lesz*rom, hogy mit akartál! Elárultál! Cserben hagytál! Számítottam rád és mást választottál!

- Mit akarsz tőlem, mit mondjak? – Thrys egyértelműen tele volt megbánással, nem sok kellett, hogy elsírja magát, ami Marshal figyelmét is felkeltette. Marshal rosszul érezte magát, nem akart ő ártani Thrys-nek, de borzasztóan haragudott rá.

- Semmit. – Végül eleresztette. – A második kérdésem, meg akarod még állítani Alduin-t?

- Hogyan? – Thrys legszívesebben zavartan megrázta a fejét, de a varázslat még mindig nem engedett.

- Szerintem, mindketten megtanulhatjuk a Sárkányvészt. Velem tartasz, egy utolsó kalandra? – A szokásos, megnyugtató mosolya ült az arcára a sisakja mögül.

- Legyen. Úgy, mint régen. – Thrys szíve is megkönnyebbült. Marshal biccentett Potema-nak, hogy eressze le a varázst és Thrys kellemesen érezte, hogy újra tud mozogni.

- Még egyszer, utoljára. – Marshal megfogta a kezét és együtt felmentek a kolostorba.

Magas Hrothgar kapui újra kinyíltak a két sárkányszülött előtt, a tömör, szürke kőfalak már ismerősek voltak a számukra, ahogy a 4 szerzetes is, akik a nagy csarnokban, mintha megérezték volna a jelenlétüket, vártak rájuk.

- Megtaláltátok, amit kerestetek? – Arngeir kérdezte, bár egyértelműen tudta a választ. Marshal felemelte az Ősi Tekercset, aminek a megszerzéséért meghaltak páran. – Phaarturnax már nagyon vár titeket.

- Akkor gyerünk. – Marshal és Thrys már rutinosan kimentek a hátsó udvarra és elindultak felfelé a hegyen.

Az Égderítés Kiáltás utat nyitott a számukra és újra fel kellett menniük a hegyen.

- Mondd csak, - Marshal, ahogy végignézett Thrys sérült aranyszínű páncélján, meglátta a jól ismert halálfejes buzogányt, ami az egykori társa tulajdonát képezte. – Gramb-al mi történt?

- Hm, - Thrys most büszkén elmosolyodott, a kezébe vette és a vállára támasztotta a másfélkezes buzogányt. – megöltem. – Marshal szemei döbbenten nyíltak tágra.

- Megölted Gramb-ot?! Hogy?

- Több van bennem, mintsem gondolnád. - Thrys-nek most először sikerült megdöbbentenie Marshalt.

- Kizárt, hogy egyedül sikerült volna. – Marshal eléggé szkeptikus volt. – Lehet, hogy csak a hatodik volt közöttünk, de nem olyan ellenfél, akit egy az egy elleni küzdelemben le lehet győzni.

- Valóban nem. Joross bácsi és Karsk segítsége nélkül biztosan megölt volna. – Marshal ezen még jobban megdöbbent.

- Karsk-ot mondtál?

- Igen.

- Az én Karsk-om, a fogyatékos, aki állandóan a nyomomban van, segített megölni Gramb-ot, a Szervezet hatodik emberét? – Thrys csak mosolyogva bólintott. – Hogyan?!

- Elvontam a figyelmét és ráraktam egy kötelet, aminek Karsk a másik végét rákötötte annak a gép sárkányra és egy Kiáltással lelöktem a hegy oldaláról. – Marshal csak csendben hallgatta, alig bírta elképzelni, pedig ő aztán sok mindent el tud.

- Ezt… pont nem néztem volna ki belőled vagy Karsk-ból.

- Amúgy, - Váltott témát Thrys. - meg akartam kérdezni, de mi az, hogy a hatodik embere?

- Gramb volt a hatodik legerősebb közöttünk. Összesen nyolcan vagyunk, a Vezérünkön és a Septim szellemeket nem számítva. Vagyis, már csak 4-en, mert Wynns-t, aki a leggyengébb volt közöttünk, magam fejeztem le és egy másik társunk, Sellin is meghalt, Leila pedig eltűnt.

- Oh, ez… elég szomorú lehet neked. – Thrys egy kis bánatot érzett Marshal iránt, aki 4 barátját is elvesztette.

- Miért? Ketten elárultak, egyet utáltam, a negyedik pedig… - Marshal megvakarta a tarkóját. – Sellin-el nem volt semmi bajom, de nem különösen izgat, mi lett vele. Majd újoncokat kell keresnünk.

- De ez…

- A Szervezet olyan, mint egy páncél. Ha egy darabja megsemmisül vagy elveszik, akkor egy új darabot kell keresni, ami helyettesíti.

- Akkor… nem is becsülnek meg?

- Már hogyne becsülnének?! Egy csomó pénzt kapok, a legjobb italokat és k*rvákat fogyaszthatom és jó sokat harcolhatok. Cserébe, feltétlen engedelmességgel tartozom a Vezéremnek és végre kell hajtanom minden parancsát. – Marshal nem árulta el pontosan, miket élt át a múltban, sem az Oblivion-válságról, sem a Szervezet alapításáról sem és arról sem, neki milyen szerepe volt, mind ebben.

- Értem. – Thrys megpróbálta összerakni, hogyan is működhet a Szervezet. – És a Vezéretek után, ki a legerősebb? Úgy értem, az első?

- Hát én! Én vagyok a Szervezet első számú és legveszélyesebb embere.

- Akkor, te parancsolsz a többieknek?

- Nem egészen, ez nem holmi rang, amitől a többieknek a s*ggemet kell nyalniuk, csak rám hallgatnak, ha csatára vagy valamilyen küldetésre kerül a sor, de azon kívül, mindannyian egyenlőek vagyunk. – A régi rendszert magyarázta, ami már megváltozott.

- És most, hogy csak négyen vagytok, kik maradtak?

- Hm? Hát, Liz-t ismered, még ott van Mira és Junal. Kicsit megkurtítottak minket.

Szinte észre sem vették, hogy megérkeztek a hegy csúcsára, a Világ Torkára, mert annyira belemerültek a beszélgetésbe.

- Megszereztétek. – Az egyik magas szikla felől jött a hang, ami egyértelműen az ősi sárkányé, Paarthurnax-é volt. – A Kel, az Ősi Tekercs. Tiid kreh… qalos. – Lejjebb mászott a szikláról, hogy szemügyre vegye a Tekercset. - Az idő is megborzong az érintésétől. Nem kérdés, titeket a végzet vezetett el ide. Kogaan Akatosh. A föld csontjai is megremegnek előttetek. – Hirtelen megérzett valamit a távolban, amitől ideges lett. - Gyerünk, használjátok! Teljesítsétek be sorsotokat! Használjátok, hogy végre, begyógyítsátok ezt a régi sebet! Ne késlekedjetek! Alduin közeleg! Érzi a Kel hatalmát, amit biztos nem felejtett el!

- Biztos jó ötlet? – Thrys még emlékezett, mi történt, amikor használni próbált egy másik Ősi Tekercset, ami kellemetlen emlékeket idézett benne.

- Kicsit késő ezen gondolkodni.

Marshal kinyitotta a tekercset, de ahelyett, hogy hátra lökte volna őket, ezúttal egy pókhálószerű fényáradat jelent meg a Tekercs belsejében, ami elkezdett kavarogni, akár egy örvény, majd olyan fényesen világított, hogy elvakította a két sárkányszülöttet.

Amikor újra kinyitották a szemüket, olyan érzésük volt, mintha víz alatt lennének, de rendesen kaptak levegőt, viszont csupa vörös és narancs fény vette körbe őket. Egy pillanatra azt hitték, hogy lángok csaptak fel körülöttük, de valójában csak az eget eltakaró lángoló füstfelhők fénye csillant meg a havon.

Mindenfelé érezni lehetett a füst és korom szagát, egy sárkány jelent meg felettük és tüzet okádott rájuk, de meg sem érezték, sem azt, ahogy a hatalmas teremtmény elszáll felettük. Nem voltak többek láthatatlan nézőknél.

- Gormlaith, kifutunk az időből! – Egy nord férfi rohant a sziklák közül, hatalmas, majdnem két méter magas, hosszú, vörös haja volt és ősi Atmora-i nord páncélt viselt, az egyik szemét egy szemkötővel takarta el. – A csata… - Hirtelen, egy sárkány szállt le elé, ami hátra lökte.

- Daar sul thur se Alduin vokrii! – Mondta a sárkány. – A mai napon, ALduin uralma helyre lesz állítva! De dicséretes a bátorságotok. Krif voth ahkrin. Pusztulj. – A sárkány tüzet okádott, mire a férfi beugrott a sziklák mögé, elkerülve ezzel a tűzhalált.

- Égkoszorúért! – Újra előugrott, hogy a hatalmas csatabárdját a sárkány nyakába vágja. Sajnos, a sárkány az egyik szarvával kivédte, amitől az letört, de a férfi ádáz, élethalál harcot kezdett vívni a bestiával.

Ekkor, egy nord nő rohant a vörösen csillogó havon, felmászott az egyik sziklára és ráugrott a sárkány nyakára, amitől az elkezdett rángatózni, de abbahagyta, amint beleszúrta a kardját a nyakába és meghalt.

- Tudd ezt, hogy Gormlaith volt az, aki a halálba küldött! – Kiabálta a nő, miközben lebukfencezett a haláltusáját vívó sárkányról.

A nő is sokkal nagyobb volt az átlagos nord-oknál, majdnem két méter magas, izmos, nehéz páncélt viselt, harci festékekkel volt festve az arca, de a haja, ami aranyszőke volt, hosszú volt és rakoncátlan. Vigyorogva és lihegve felállt, miközben a sárkány teste kigyulladt, a húsa elkezdett leégni, majd egy jól ismert erő szállt a nőbe, miközben a sárkány testéből csak a csontjai maradtak. Elnyelte a lelkét.

- Hakon! – A nő felsegítette a férfit és igen jókedvűnek tűnt. – Dicsőséges nap a mai!

- A fenébe is, - A férfi csak megforgatta a szemeit, miközben a hegy pereme felé mentek. – a vérontáson és a harcon kívül nem jár más az eszedben?! – A nő csak nevetett egyet.

- Mi más van még?!

- Még tartjuk magunkat, de nem fogunk tudni sokáig kitartani. Ha Alduin nem válaszol a kihívásunkra, félek veszíteni fogunk.

- Túl sokat aggódsz, bátyám. – A nő teljesen magabiztos volt. - Miénk lesz a győzelem.

- Mire vár még Alduin? – A férfi ökölbe szorította az egyik öklét a haragjában és oldalra, egy idős szerzetes felé nézett. – Mindent kockára tettünk a tervedért, öreg!

- El fog jönni. – Egy szürke csuhát viselő, szakállas öregember válaszolt, aki benne volt már a korban, de korántsem volt megfáradt, erős, fit teste volt és egy csatapöröly lógott a hátán. – Nem hagyhatja figyelmen kívül az elhatározásunkat. Miért kéne félnie tőlünk, még most is?

- Azért kivéreztetjük rendesen a seregét. – A nő büszkén, csípőre tett kézzel dicsekedett. – Csak ma, 4 fajtársa esett el a pengém által és nem a gyengébb fajtából.

- És még így sem volt esélyünk maga Alduin ellen sem. Galthor, Sorri, Birkir… - Az öreg nem győzte csak számolni, hány társa esett el ebben a háborúban.

- Ők nem ismerték a Sárkányvészt! – A nő magabiztosságát nem lehetett letörni. – Amint földre kényszerítjük és megízleltetjük vele a halandó létet, ígérem, lecsapom a fejét!

- Nem érted. Alduin-t nem lehet csak úgy legyőzni, mint egy gyengébb sárkányt. Az ereje elképzelhetetlen. – Az öreg benyúlt a köpenye alá és egy ismerős Ősi Tekercset vett elő, amitől mind a nő és a férfi is megdöbbent. – Ezért hoztam el az Ősi Tekercset.

- Felldir! – A férfi dühösen szólt. – Megegyeztünk, hogy nem használjuk!

- Én nem egyeztem bele. – Visszatette a Tekercset a köpenye alá. – Ha Gormlaith-nek igaza van, nem lesz rá szükségünk. Csak végszükség esetén fogom használni.

- Nem! Magunk fogunk elbánni Alduin-nal! Itt és most! – A férfira is átragadt a nő magabiztossága.

- Mindjárt meglátjuk. Alduin itt jön! – A nő előhúzta a kardját, őt követték a többiek és felkészültek egy ádáz leszámolásra.

A hatalmas fekete sárkány, lángoló, vörös szemeivel három kört írt le a hegy körül, mire végre, leszállt egy magas sziklán.

- Meyye! Tahrodiis aanne! Him hinde pah liiv! Zu'u hin daan! – Ennyit mondott, mire kiáltott egyet és fekete felhők jelentek meg az égen, majd tűzgolyók hulltak alá az égből.

- Irigyeljenek minket azok, akik Sovngarde-ból néznek minket! – Kiáltotta a nő.

-JOOR!

- ZAH!

- FRUL!

Egyszerre kiáltották a Sárkányvészt, Marshal és Thrys tudatába beleivódott ez a tudás és megszerezték, ami kellett nekik, de a látomásnak még nem ért véget.

Egy elképesztő csata bontakozott ki a múltbeli sárkányszülöttek és Alduin között, de jelen sárkányszülöttjei nem láthatták, mert nem tudtak megmozdulni, csak egy irányba figyelni.

Annyit láttak, hogy Alduin-t egy kék erő, akárcsak nagyon erős láncok, úgy húzták és végül taszították a földre, amitől nem tudott újra a levegőbe emelkedni.

- Nivahriin joorree! Mit tettetek?! – Egyértelműen hallani lehetett Alduin felől a félelmet és a döbbenetet. – Miféle visszataszító szavakat alkottatok?! Tohrodiis, Paarthurnax! Ezért a fogaim a nyakad köré záródnak! – Dühösen morgott és szétnézett a sárkányszülötteken. – De előbb… dir ko maar! Szörnyű halált kaptok, rettegjetek a tudattól, hogy a végső sorsotok… hogy tápláljátok a hatalmam, amikor elmegyek értetek Sovngarde-ba!

- Ha ma meg is halok, - A nő volt az első, aki rátámadott. – azt biztos nem rettegve teszem! – A két férfi is támadásba lendült. – Most érezted meg a félelmet először, életedben, te féreg! Látom a szemeidben! – Tovább harcoltak és egy darabig egyenlőnek is bizonyultak. – Égkoszorú szabad lesz!

Így tartott, amíg a félszemű férfi megsérült és félre lett lökve, a nő Alduin állkapcsában végezte és amíg őt rágta, az öreg elővette az Ősi Tekercset, belátva, hogy a csata elveszett, utolsó mentsvárként, mindenki akarata ellenére, használni készült.

- Használd a Tekercset! – Kiabálta a férfi, tehetetlenül a földön fekve.

- Toor… Shul! – Kiabált Alduin, miközben a kék erő, ami eddig a földön tartotta, eltűnt és újra a levegőbe ereszkedett.

- Megállj, Alduin a Szárnyon! – Az öreg elkezdte a kántálást. – Sólyom nővér, áldj meg minket szent leheleteddel és teljesítsd eme szerződést! – Alduin felkészült egy újabb kiáltásra. – Távozz, Világfaló! Oly szavak csontjaival, mik még nálad is vénebbek, eltöröljük létezésed ebből a korból és egy másikba száműzünk! – Alduin tüzet okádott az öregre, de a Tekercsből egy védőpajzs emelkedett fel, ami elnyelte a tüzet. – Ezennel száműzlek! Alduin, az Ősi Tekercs által, eltávolítunk ebből a korból és a lehetséges végzettől!

- Faal kel…?! – Alduin dühösen felordított. – Nikriinne… - Egy fehér erőtér vette körbe Alduin-t, amitől világoszölden kezdett világítani. Az erőtér elkezdett zsugorodni és elnyelni Alduin egész lényét. – Még visszatérek értetek! – Ezek voltak az utolsó szavai, mielőtt az erőtér végleg összement annyira, hogy az egész teste eltűnjön.

- Ezennel száműztünk! – Kiáltotta az öreg.

- Működött… - Hakon, aki eddig a földön feküdt a sérüléseitől szenvedve, részben örült, hogy Alduin már nem jelentett rá veszélyt, de másrészt, szégyellte, hogy használniuk kellett az Ősi Tekercset. – megcsináltuk.

- Igen, a Világfaló eltűnt… de, - Az öreg sem volt büszke arra, amit tett. – a lelkek könyörüljenek a lelkünkön.

Ezzel vége volt, Marshal és Thrys előtt újra megjelent a pókhálószerű fény, ami egy örvénnyé változott, elvakította őket és amint kinyitották a szemüket, újra ott voltak a Világ Torkán, vagyis, a saját korukban.

Egymásra néztek, de egy szót sem kellett szólniuk, hogy megértsék egymást, „Megvan a Sárkányvész."

- Bahloki nahkip sillesejoor! – Alduin újra megjelent, a két sárkányszülött nem rémült meg, pontosan tudták, hogy nézett ki. – A hasam tele van a halandó társaitok lelkével, Dovahkiin! – A magasban repült és a lángoló szemeivel Marshalt és Thrys-t bámulta. – Pusztuljatok és várjátok a végzetetek Sovngarde-ban! – Támadásba lendült.

- Lost funt! Elkéstél, Alduin! – Kiáltotta Paarthurnax, miközben ő is fel szállt, hogy szembe szálljon Alduin-al. – Használjátok a Sárkányvészt!

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.