Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.

A lágy, illatos gyertyák fényei gyengéden világították meg a fürdőszoba halványszürke falait, a márványpadlóra helyezett mintás szőnyeget, a helység közepén lévő aranyozott porcelán fürdőkádat, amiből áradt a gőz és az illatos olaj illata. A habos és illatos vízből előbújt a csuromvizes és meztelen Elenwen levegőért és miután kitörölte a vizet szeméből, kényelmesen hátradőlt és a kád porcelán falának támasztotta a hátát. Az aranyszőke haja vizesen terült el a hátán és ő maga megkönnyebbülten lélegzett fel, hiszen az elmúlt hét egy teljes őrültekháza volt.

Fürdés közben tudta igazán elengedni magát, kitisztítani a fejét, megszabadulni az intrikák és a háborúk gondjaitól és csak csendben áztatni magát. Szinte észre sem vette a szolgálólányát, aki azért jött, hogy segítsen a mosdásban.

- A hajammal kezd, Brelas. - Utasította Elenwen a sötétbarna bőrű erdei elf lányt.

- Máris, úrnőm. - Brelas engedelmesen meghajolt és egy arany markolatú, apró ékkövekkel kirakott fésűvel elkezdte megfésülni az úrnője haját.

Brelas volt az a szolgálólány, aki a pár héttel ezelőtti ünnepségen feldühítette az egyik magányvári nemest, Erikur-at azzal, hogy nem akart eleget tenni a férfi vágyainak. A férfi követelte a lány büntetését, de Elenwen nem akart eleget tenni a részeg és a vágyai által vezérelt ostoba ember férfinak, ezért csak az ünnepségről küldte el a lányt, azt hazudva, hogy a kínzókamrába viteti. Brelas szívéről óriási kő esett le, amikor az őrök csak a lakosztályába kísérték.

Elenwen biztosította afelől, hogy nem azért kímélte meg, mert kötődne hozzá, hanem mert nem volt hajlandó engedni egy ember parancsolgatásának, de nem is akart vitába szállni vele, hogy ezzel is felesleges időt pocsékoljon. Okosabbnak tartotta, ha úgy csinál, mintha megbüntetné a lányt, de valójában erre nem került sor és elvárta, hogy tovább szolgáljon.

Ha Brelas valaha is találkozik Erikur-al, akkor a férfi biztosan nem fog rá emlékezni, hiszen a nemeseknek, főleg az olyan ostobáknak, mint Erikur, minden szolga egyforma.

Brelas hálás volt az úrnője kegyelméért és szívesen segített neki megmosni a haját és a teste többi részét.

Az élvezetes fürdőt az ajtón való kopogás zavarta meg.

- Elenwen úrnő, elnézést, hogy megzavarom, - Az egyik férfi őr szólalt meg az ajtó túloldalán. - de Jorossin Igazságosztó érkezett meg és sűrgős jelentenivalója van.

- Szólj neki, hogy épp fürdök! - Vetette oda Elenwen dühösen a katonának, gyűlölte, amikor fürdés közben zavarták meg.

- Már háromszor is megmondtuk neki, de folyamatosan azt hajtogatja, hogy ez halaszthatatlan. - Jelentette a katona, enyhe félelemmel a hangjában.

- Akkor... - Elenwen dühösen a kád szélét markolászta és nagy erőfeszítést igényelt tőle, hogy ne ordítsa le a katona fejét mindenféle ocsmány, nemes hölgyhöz a legkevésbé sem illendő szavakkal. - küldjétek be. - Megdörzsölte a homlokát, majd a szolgálólányhoz fordult. - Brelas, hozz törölközőt és tovább utasításig várj odakint.

- Igenis. - A lánynak nem kellett kétszer mondani és hamar megjelent egy fehér, aranyszegélyes, selyem törölközővel, amibe az úrnője elegánsan becsavarta magát, miután kilépett a fürdőkádból.

A következő pillanatba rontott be sietve a megtépázott, rongyos, szakadt öltözékében, összevert és a néhány ujjától megfosztott Jorossin, mint aki egy háborúból tért volna vissza.

- Elenwen, sürgősen... - A férfi, amint meglátta, ahogy a szolgálólány épp a félmeztelen Elenwen-nek segít, hogy magára vegye a törölközőt, kissé megtorpant.

- Brelas! - Elenwen csak intett a lánynak, aki megértette, hogy most nem kívánatos a jelenléte, elhagyta a fürdőszobát.

- Szóval... - Joross már bele is kezdett volna, de Elenwen feltartotta az egyik ujját, hogy várjon, amíg a lány és minden más kíváncsi fül kellő távolságba kerüljön.

- Joross, - Elenwen-en érezni lehetett a visszafojtott haragot, amikor megszólalt. - most komolyan, nem tudtál volna...

- Tudom, - Az igazságosztó meg sem várta amíg az úrnője befejezi. - de ez nem várhat! Az Alftand-i expedícióról tértem vissza jelenteni.

- Hallgatlak. - Elenwen csak leült a kád szélére és keresztbe téve a karjait, szigorúan meredt az emberére.

- Komoly veszteségeket szenvedtünk, - Kezdte Joross. - Ilyasvel Igazságosztó, Ser Laren, Sanan fő mágus, az embereink a Szervezetben és mindenki más odaveszett.

- Ez komoly. - Elenwen arca egy kicsit megenyhült és tényleg látszott, hogy ezek a veszteségek tényleg zavarták. - És mi a helyzet Beathrys hercegnővel?

- Tessék?! - Most az igazságosztó lepődött és rémült meg. - Nem érkezett meg?!

- Azt mondtad, nekem jelentesz, erre én mondok neked újat? - Elenwen-t kezdte bosszantani a férfi viselkedése.

- Ha nem érkezett meg, akkor azonnal... - Joross már azon volt, hogy elhagyja a fürdőszobát, amikor érezte, hogy mázsás súly nehezedett a testére és egyből a padló szőnyegére zuhant és minden erejére szüksége volt, hogy felemelje a tekintetét.

Látta az arca előtt Elenwen csupasz lábait, amit beitt a puha szőnyeg, a törölközővel betakart testét, a jobb kezét, amiben egy fehér varázslatot tartott, amivel őt tartotta a földön és a szigorú tekintetét, amivel megrémisztette.

- Joross, - Szólalt meg az úrnő a lehető legkegyetlenebb hangján. - ha már voltál olyan arcátlan, berontottál ide és megzavartál fürdés közben, az a legkevesebb, hogy tiszteletteljesen viselkedsz, elnézést kérsz és befejezed a jelentést! - A varázslatos szorítás engedett egy keveset Joross-on annyit, hogy beszélni tudjon és felemelje a fejét. - Mi a helyzet a Kiáltással, amivel, állítólag legyőzhetjük a sárkányok mesterét?

- Beathrys hercegnőnél volt az Ősi Tekercs, amivel sikerülhetett volna... - Nyögte Joross, bár nyelt is egy nagyot. - már ide kellett volna érnie!

- Szóval, nem csak elvesztettél mindenkit, de még üres kézzel is tértél vissza. - Elenwen letérdelt a férfi mellé. - Most elszámolok ötig, - A férfi hátára tette a bal mutató ujját és enyhe villámokat irányított a testébe, ami egy kicsit rázni kezdte. - ha addig képes leszel felhozni, - A középső ujja is csatlakozott, amivel mégtöbb áramot vezetett belé, ami már fájdalmasan kezdte csípni az egész testét. - akár egy értelmes okot, - A harmadik, a gyűrűs ujja következett, amitől Joross már egyre jobban szenvedett. - hogy miért ne rázzalak halálra és dobassam a megszenesedett holttestedet a tengerbe, - A kis ujjával már annyi villámot irányított a férfi testébe, amitől már füstölögni kezdett. - akkor megígérem, hogy elgondolkodom rajta. - Végül a hüvelyk ujja is csatlakozott a többihez. - Öt.

- Elenwen úrnő, - Mielőtt egy hatalmas mennykőcsapással kivégezte volna a fogját, egy katona ismét kopogott az ajtón. - elnézést, hogy ismét megzavarom, de Beathrys hercegnő megérkezett a Követségre.

- Nocsak, - Elenwen félbeszakította a varázst és elengedte Joross-t, majd felállt. - a bolondokat pártfogolja a szerencse. Lássuk mennyire igaz ez a mondás. - Kinyitotta az ajtót és intett a két katonának. - Vigyétek Jorossin Igazságosztót a mágusokhoz és lássák el a sérüléseit.

- Azonnal! - A két férfi csak megragadta a félholt és a fizikai tűréshatárát elért társukat.

- Brelas, - Elenwen a kint várakozó, az ujjait idegesen tördelő lányra meredt. - segíts felöltözni!

- Máris! - A lány meghajolt, majd az úrnője hálóterme felé vette az irányt, hogy illő öltözéket hozhasson.

- És egy pillanatra! - Elenwen még intett a két katonának, akik Joross-t vitték és egyből megálltak. - Egy kis emlékeztető, Joross, - Odahajolt a kishíján halálán lévő férfihoz, végigsimított az elgyötört arcán és egy széles mosollyal odahajolt a füléhez, majd akár egy kígyó halk sziszegése, úgy suttogott a fülébe. - soha ne merészelj még egyszer fürdés közben zavarni.

Intett a katonáknak, akik már vitték is az igazságosztót és Brelas is visszatért a ruhával. Elenwen egyre izgatottabb lett és nagyon remélte, hogy legalább a sárkányszülött jó hírekkel tér vissza.

Thrys nem tudta biztosra, hogy pontosan örömöt vagy idegességet érzett, amikor megérkezett a Thalmor Nagykövetségre. Egy része örült, hiszen Elenwen segítségével megmentheti a világot, másrészt, nagyon nem szeretett volna újra a Követségen lenni. Nem kedvelte Elenwen-t, sem a Thalmor elitjeit, akik közé sosem illet be. Itt Égkoszorúban sokkal inkább önmaga lehetett, mint a Nyár-szigeteken valaha.

Muszáj volt bemennie, hiszen csak Elenwen tudja meggyőzni Tulius tábornokot, hogy vegyen részt a béketárgyaláson.

- Csak idáig hozhattalak, - A kocsis megállította a szekeret. - ha közelebb megyek még extra díjat számolnak fel.

- Eddig elég is lesz. - Thrys elégedetten ugrott le a szekérről. - Köszönöm az utat.

Vett egy mély levegőt és lenyelte a gombócot a torkában, majd elindult a Követség kapuja felé, ahol két, hozzá hasonló, aranypáncélos őr állt.

- Megállni! - Az egyik előre lépett és megállított. - Mi dolgod a Thalmor Követségen?

- A nevem Beathrys hercegnő és Elenwen úrnőhöz jöttem fontos hírekkel. - Thrys levette a sisakját, felfedve a kócos, vörös haját.

- Igen, emlékszem rád. - A másik őr felismerte Thrys-t. - Te vagy az, aki hülye arcokat vágva próbált reakciót kicsikarni belőlünk.

- Oh, - Thrys-nek eszébe jutott, amikor megfigyelés alatt volt és próbálta elütni az időt azzal, hogy az őröket piszkálta. - igen. - Kínosan elmosolyodott. - Akkor... beengedtek vagy...

- Elenwen már várta a visszatérted. - A másik őr is emlékezett már. - Velünk kell jönnöd.

A két őr bekísérte Thrys-t a Követségre, ami az elmúlt hét alatt semmit sem változott és még mindig úgy érezte magát, mintha egy börtönben lenne. A katonák végig vezették a folyosókon, ahol csend honolt, néhol lehetett látni egy-egy szolgát ahogy takarít, de rajtuk kívül csak több katona volt jelen.

- Itt vársz, amíg Elenwen Nagykövet megérkezik. - Utasította az egyik őr, amikor elérték Elenwen dolgozó szobáját. - És ne nyúlj semmihez!

Thrys kíváncsian szétnézett a Nagykövet dolgozó szobájában, aminek a vastag falain ott lógott a Thalmor-ok címere, az asztal, amin egy halom papír, penna, tintatartó és dosszié hevert és egy üveg sárga bor, mellette több kupa is. Az egyik dosszié felkeltette a kíváncsiságát, mert "A Szervezet" volt ráírva. Kíváncsian a dosszié felé nyúlt.

- Beathrys hercegnő, - Pont mielőtt megérinthette volna a dossziét, meghallotta maga mögül Elenwen hangját, ami olyan volt, mintha egy szigorú szülő szidná meg a gyermekét. - visszajöttél? - Ott állt Elenwen az ajtóban, a szokásos, fekete, aranyszegélyes egyenruhájában.

- Elenwen úrnő?! - Thrys csak remélte, hogy a Nagykövet nem látta, hogy megpróbálta elvenni az iratot, bár Elenwen megfigyelő és felfogó képességét figyelembe véve, erre kicsi volt az esély.

- Remélem jó híreket hoztál. - Elenwen csak elsétált mellette és leült az íróasztala mögé és jelzett Thrys-nek, hogy ő is leülhet. - A bácsikád mesélte, hogy sok embert vesztettetek.

- Joross bácsi visszatért?! - Thrys számára ez örvendetes hír volt.

- A Viharköpenyesek, akiknél vendégeskedett komolyan megkínozták, - Elenwen egy ártatlanul és aggódást színlelve fogta meg és húzta magához a lány kezét, ami olyan könnyen ment neki, mint a légzés. - de nem kell aggódnod, a legjobb varázslóim már gondoskodnak róla.

- Szeretném meglátogatni. - Thrys kihúzta a kezét Elenwen-éből, akinek még kesztyűben is kisebb keze volt mint neki.

- Természetesen, meglátogathatod, - Bólintott Elenwen és az ajtó felé intett, amin egy másik, fekete, aranyszegélyes egyenruhában jött be egy nő, a fekete haját egy elegáns kontyba fogta össze. - amint teljes jelentést teszel.

A nő, aki bejött, becsukta maga után az ajtót, leült Thrys mellé egy székre, elővett egy papírost és miután a pennáját belemártotta a tintába, felkészült, hogy gyorsan írjon.

- Hát... - Thrys próbált visszaemlékezni és elmesélt mindent, ami azóta történt, hogy elhagyták a Követséget, hogy elmenjenek Magas Hrothgar-ba, ahol találkoztak a Szervezettel és ideiglenesen összefogtak, hogy megállítsák a sárkányokat. Beszélt nekik a Szürkeszakállúak mesteréről Phaarthurnax-ról, aki maga is egy sárkány, az Alftand-i expedíción történtekről, Wynns és Gramb árulásáról, Gramb-ról, aki a Thalmor-t is elárulta, de mindketten meghaltak, akárcsak Ser Laren, Sanan és Ilya is. Nem hagyta ki azt sem, hogy Joross feláldozta magát, hogy ő elmenekülhessen, de ahelyett, hogy a Követségre tért volna vissza, visszatért Magas Hrothgar-ba, ahol megtanulta a Sárkányvész Kiáltást Marshal-al, majd megküzdöttek Alduin-al, de csak megsebesíteni sikerült. A nő, aki mellette ült nem győzte szóról szóra leírni a hallottakat. - ... és a Szervezet Vezére azt találta ki, hogy Fehérvágtában, Sárkánytömlöcben csapdába ejthetünk egy sárkányt, aki elárulja hol rejtőzik Alduin.

- Értem. - Elenwen kifejezéstelen arccal hallgatta és Thrys semmit sem tudott leolvasni róla. - Folytasd.

- Jarl Balgruuf beleegyezett, hogy segít nekünk, de amíg a háború nem áll le, addig nem hagyhatja a városát védtelenül. - Thrys elmagyarázott mindent, kivéve azt, hogy éppen gyermeket vár. - A Szervezet már beleegyezett, hogy megbeszélik a dolgot a Szürkeszakállúakkal, hogy náluk kerüljön sor a béketárgyalásra, ahol Viharköpenyes Ulfric-nak és Tulius tábornoknak kellene részt vennie. Azért engedtek el, mert remélték, hogy ön meg tudná győzni a tábornokot, hogy elmenjen a tárgyalásra, amíg ők Ulfric-ot próbálják meggyőzni. Szóval... - Thrys, miután befejezte, remélte, hogy Elenwen megteszi, amit kell.

- Köszönöm, hogy ezt elmondtad. - Elenwen csak felállt és a kijárat felé vette az irányt.

- Akkor... - Thrys-t szinte megölte, hogy a Nagykövet nem csak nem mondott semmit sem, de még leolvasni sem lehetett róla semmit sem. - megteszi?

- Holnap megkapod a választ. - Biztosította Elenwen. - Addig is, - A katonák felé fordult. - kísérjétek a hercegnőt a nagybátyjához, majd a lakosztályára. - Visszafordult Thrys-hez. - Nehéz heted volt és ha minden igaz, még nehezebb küzdelem vár még rád. Pihenj és én megoldok mindent.

Kicsit kínos érzés volt Leila számára visszatérni Széltetőre, miután elbúcsúzott Ulfric-tól. A terv az volt, hogy miután megmentette Karsk-ot, visszaszerezte Galiard-ot és a gyűrűket, visszatér a Szervezet rejtekhelyére.

- Szóval, - Nagy balszerencséjére, mellette lovagolt Karsk és megállás nélkül 1járt a szája. - izgatott vagy, hogy találkozunk Viharköpülő Ulfric-al?! - Leila nem válaszolt, csak csendben folytatta a lovaglást. - Mert én nagyon izgatott vagyok! Annyira, mint amikor először találkoztam Marshal-al, vagy veled, vagy Esbern-el, vagy bárki mással, akivel valaha is találkoztam! - Leila reakció nélkül leszállt a lováról, majd Karsk is és átadták a lovaikat az istállóba, majd elindultak a városba vezető hófödte híd felé. - Szerinted, szeretné, ha énekelnénk neki, vagy sütnék neki egy hajpitét? Az anyukám nagyon finom hajpitét tud sütni, de valamiért sokan nem szeretik, pedig én nagyon szeretem és nem értem mások miért nem szeretik. - A nord lovagnő még mindig nem mondott semmit sem, amikor átléptek a város kapuján és a Királyok Palotája felé vették az irányt. - Mondd csak, Leila, te értesz a kardforgatáshoz. Egyszer volt egy lovag, Ser Patrick, aki megígérte, hogy kardforgatásra tanít. Amíg engem nappal tanított, addig az anyámat éjszaka a szobájában. Egyszer rájuk nyitottam és láttam, hogy Ser Patrick az anyukámon feküdt és úgy próbált valamilyen titkos fogást tanítani neki. Amikor megkérdeztem, miféle technika ez, csak annyit felelt, hogy még túl fiatal vagyok, hogy megtanítsa. Mit gondolsz...

- Karsk! - Hosszú órák után, Leila végre megszólalt, mire elérték a Palotát, amitől Karsk egyből elhallgatott. - Te most itt maradsz. - Leila egy kötéllel odakötözte Karsk-ot egy kerítéshez, mint egy kutyát és egyedül folytatta az útját a várba, de még utoljára visszafordult. - És Karsk, Ser Patrick éppen dugta az anyádat.

Ezzel a gondolattal hagyta ott a kikötözött Karsk-ot, amikor újra odaért a Palota hatalmas, jéghideg, acélkapuja elé, amin belépett.

A trónterem ugyanolyan tágas és erőteljes volt, mint amikor elment. A kőtrónon ülve találta a hadvezért, aki egyben a város Jarl-ja és sokak szerint, az eljövendő háború hőse. Éppen az egyik hadvezérével, egy nagydarab, szőrös, medveprémet viselő férfival beszélgetett.

- Ha belegondolok, hogy valamelyikük egy áruló, úgy érzem, hogy a becsületem és Égkoszorúé mit sem ér. - Ulfric dühösen markolászta a trónja karfáját.

- Minden seregben vannak árulók és gyávák, akik az anyjukat is eladnák az aranyért. - Hörögte a nagydarab férfi, mély, rekedtes hangon. - A legbiztonságosabb az lenne, ha megölnénk mindegyiket.

- Nem! - Ulfric dühösen, ököllel a karfába csapott. - Nem fogok tíz jóra való harcost megölni egyetlen gyáva féreg miatt! Tudni akarom, hogy ki volt az! A szemébe akarok nézni, hogy miért tette és hogyan érzi magát egy gyáva kutya, aki eladja nem csak a becsületét, de a hazáját és a bajtársai életét!

- Az körülményes munka lesz, Ulfric.

- Remélem, ezúttal nagyobb sikerrel jársz, mint annak az elfnek a kivallatásával és elfogásával. - Ulfric emlékeztette egy nem túl régi hibájára.

- Segítséget kapott, - A férfi idegesen oldalra nézett, mintha elhallgatna valamit. - lehet, hogy attól, akit épp keresünk. Biztosítalak, hogy ez az áruló nem fog megszökni.

- Akkor láss hozzá. - Ulfric csak intett egyet a férfinak, aki máris elhagyta a tróntermet és egy másik szoba felé vette az irányt. Csak ezután vette észre a trónja előtt lévő Leila-t. - Te vagy az? - Egyértelműen meglepődött a lovagnő láttán. - Leila. Visszatértél, hogy csatlakozz az ügyünköz?

- Attól tartok, Jarl Ulfric, - Leila kötelességtudón letérdelt és levette a sisakját, felfedve a hosszú, kissé kócos, aranysárga haját. Amit Leila nem vett észre, mivel tisztelettudón lehajtotta a fejét, hogy Ulfric egy kicsit zavarba jött, amikor újra meglátta a sápatag bőrét és a kék szemeit. - nem ezért vagyok itt.

- Sajnálattal hallom. - Ulfric zavara elmúlt és hivatalosabban folytatta. - Ha nem Égkoszorú szabadságáért jöttél harcolni, akkor milyen szándékkal tértél vissza?

- Üzenetem van, - Leila még mindig térden állt, de felemelte a fejét és a Jarl-ra szegezte. - mind a Vezéremtől, a Szürkeszakállúaktól és természetesen, a sárkányszülöttől.

- A Szürkeszakállúak és a sárkányszülött... - Ulfric megdörzsölte a szakállát. - ideje volt már, hogy tekintetüket levegyék az égről és lenézzenek a vérző szülőföldünkre. Mit akarnak?

- Üzenik önnek, - Jelentette Leila, mint egy hivatalos katona, ami tetszett Ulfric-nak. - hogy haladéktalanul jöjjön Magas Hrothgar-ba és vegyen részt egy béke tárgyaláson a Birodalommal, amíg meg nem oldják a Sárkány-krízist.

- Minden tiszteletem a Szürkeszakállúaké. - Szögezte le Ulfric. - És való igaz, hogy a sárkány támadások úgy szaporodnak, mint a pestis. - Megdörzsölte a homlokát és felnézett a palota mennyezetére. - De jelenleg, a politikai helyzet elég bonyolult. - Visszafordult a lovagnő felé. - Nem minden Jarl kötelezte el magát, hogy támogasson Nagy Királyként. Nem mutathatok gyengeséget és nem mehetek el, amíg biztosra nem tudom, hogy Tullius ott nem lesz.

- A Szürkeszakállúak ugyanezt kérték Tullius tábornoktól és a Vezérem biztosítja önt róla, hogy ő is ott lesz. - Leila a lehető legtiszteletteljesebben válaszolt.

- De még nem egyezet bele. - Tisztázta Ulfric és a könyökével támaszkodva a trón karfáján, a fejét az öklére hajtotta. - Nem tudom, ki a vezéred és nem tudom, milyen befolyással bír. Amíg nem kapok garanciát, hogy a tábornok eljön, ezek csak üres ígéretek.

- A Szürkeszakállúaknak való tiszteletmutatás minden bizonnyal csak növelné az ön tekintélyét és ha Tullius visszautasítaná, azzal ő tűnne gyengének. - Leila ezúttal felállt és most először mutatott szenvedélyt és tekintélyt, akár egy igazi, északi harcos hajadon, aki tökéletesen megérti, hogy a Szürkeszakállúakat mekkora tisztelet is övezi. - A Szürkeszakállúak nem fogják hagyni, hogy a Birodalom tisztességtelen előnyhöz jusson.

- Jól beszélsz. - Ulfric-ot ismét lenyűgözte és egyben meglepte Leila felcsattanása és szigorú beszéde. - Időnként a politika zavaros köde beárnyékolja a szemeimet. - Kellemesen elmosolyodott. - Emellett, jó lenne újra látni Magas Hrothgar-t.

- Akkor, eljön a tárgyalásra? - Leila biztosra akarta tudni.

- Igen. - Ulfric megadta a választ. - Üzenj a Szürkeszakállúaknak és az úrnődnek, hogy ott leszek és adok Tullius-nak egy utolsó esélyt, hogy behúzott farokkal, élve hagyja el Égkoszorút.

- Köszönöm, Jarl Ulfric. - Leila meghajolt, visszavette a sisakját és elhagyta a Palotát.

Az acél csengése, a fák koppanása és a nyilak száguldásától volt hangos a Dour-erőd udvara, ahol a birodalmi Légió katonái naphosszat gyakorlatoztak az eljövendő háború miatt.

Elenwen figyelmét nem kerülte el, hogy a tisztek helyén a Penitus Oculatus katonái sorakoztak, akik a császár személyes testőrei és ők vették át a kiképzést. A Nagykövet asszon egy kisebb kísérettel érkezett, amivel gyorsabban tudott haladni. Az aranypáncélos katonái keltettek némi kellemetlenséget, ami miatt a légiósok szúrós tekintetet vetettek rájuk, de Elenwen-t vajmi keveset érdekelte, hogy néhány gyalogos katona mit gondol róla.

Az erőd bejáratát őrző két katona csak kihúzta magát, ahogy a Nagykövet elment közöttük és utat engedtek a két testőrének, amíg a kíséret többi tagja kint maradt.

Belülről az erőd legalább olyan lenyűgöző látványt nyújtott, mint kívülről, hiszen annak ellenére, hogy tele volt minden őrökkel, fegyverekkel, páncélokkal és a Birodalom címerével, kellő hangsúlyt helyeztek a dekorációra is.

A tárgyaló terem bejáratát azonban három nehéz páncélos katona állta el, akik közül ketten férfiak voltak és az egyik egy nő, akik egyáltalán nem mozdultak, amikor Elenwen és a testőrei eléjük álltak.

- Az Aldmeri Domínium Nagykövete, Elenwen vagyok és beszédem van a tábornokkal. - Figyelmeztette a katonákat Elenwen, akik továbbra sem mozdultak.

- A tábornok jelenleg a Penitus Oculatus parancsnokával, Maro parancsnokkal beszél. - A nő továbbra sem állt félre.

- Te! - Elenwen felismerte. - Te vagy Ulfric egyik harcostársa... - Finoman megdörzsölte a homlokát, hogy emlékezni próbáljon.

- Rikke. - A katonanő előbb adta meg a választ és szúrós tekintettek meredt a Nagykövetre, akire szintén emlékszik.

- Hát persze. - Elenwen csak mosolygott, amikor azt látta, hogy a legátus a kardja markolatát szorongatja, egyértelmű, hogy legszívesebben itt helyben átvágná a vékony nyakát, hogy a csinos feje a porba hulljon. - Azt gondolná bárki, hogy te is csatlakoztál Ulfric Viharköpenyes cirkuszához.

- Ha beszélni óhajt a tábornokkal, ahhoz a türelmét kell kérjem. - Rikke nem vette fel a sértést, ami kissé meglepte Elenwen-t, hiszen a legtöbb nord, még a Birodalom pártiak is hirtelen haragúak voltak, akiket könnyen lehetett provokálni.

- Elhiheted, - Elenwen még mindig mosolygott, de a hangja sokkal fenyegetőbb lett. - a mi türelmünk aztán végtelen. - Ezzel oldalra fordult, jelzett a testőreinek, hogy hátráljanak, ő maga pedig leült egy asztalhoz, ahol egy másik, fiatalabb, nord asszony ült.

Zöld és fehér szoknyát és blúzt viselt, a sötétbarna haja kócos volt, a kivörösödött, zöld szemein látszott, hogy nemrég sírt, egy sötétvörös rongyot szorongatott a kezében és idegesen tördelte az ujjait.

- Netán, elvesztettél valaki fontosat, lányom? - Elenwen felvette a hamis együttérző arcát és a legkedvesebb hangjával kérdezte a lánytól.

- Oh, úrnőm...! - A lány, aki eddig nem vette észre, egyből felpattant, ahogy meglátta a nemes elf nőt maga mellett.

- Csak nyugalom. - Elenwen megragadta az egyik karját és jelzett neki, hogy üljön vissza. - Látom rajtad, hogy elég sok mindenen mentél keresztül. Áruld el, mi nyomja így a szíved?

- A férfi... - A lány szipogott és leült. - akit szerettem... meghalt és egy aljas hazugság áldozata lett!

- Oh... - Elenwen a mellkasára tette a kezét és döbbenetet színlelt. - ez rettenetes. Őszinte részvétem.

- Az apja... - Reménykedett. - ő egy nagyon befolyásos ember, aki ráveszi a tábornokot és a császárt, hogy a gyilkosa elnyerje a büntetését.

- Az apja csak nem Maro parancsnok? - A férfi nevének hallatára, a lány felkapta a fejét. - A férfi, akit szerettél, a fia, Gaius? - Elenwen tisztában volt, mit tett a Sötétség Testvérisége az elmúlt héten. - Rettenetes, ami vele történt.

- Hazugság! - Csattant fel a lány. - Az apja egész biztos benne, hogy valaki be akarta sározni a nevét, hogy megmerényeljék a császárt!

- Pontosan mi történt?

- A császár nem csak nem ölte meg azt, aki az életére tört, - A lányból kibukott a sok elfojtott harag, amivel értékes információkat árult el. - de még uralkodói kegyelemben részesítette az egész orgyilkos rendet, akik részt vettek benne és felfogadta őket a légióba! A parancsnok úr most követel igazságot.

- Érdekes... - Elenwen már biztos volt benne, hogy ez a lány a Penitus Oculatus parancsnokának, a fiának a szerelme, akit a Sötétség Testvérisége gyilkosai végeztek ki.

- Ez felháborító! - A haditanácsból kijött egy másik katonatiszt jött ki. A Birodalmi katonákkal ellentétben, akiknek barna bőrvértjük, csizmájuk, csuklóvédőjük volt, ennek a férfinak fekete volt a könnyű vértezete és a mellkasán egy vörös rombusz címer volt, amiben egy ezüst szürkeszem figyel, amit három tüske fogott közre. Egyértelműen a Penitus Oculatus embere, nem is, egy magasrangú tisztje volt. - Ez a Birodalom nem ismeri az igazságot!

- Ez a császár személyes parancsa. - Őt követte a haditanácsból Tullius tábornok. - Nagy segítségünkre lesznek a háborúban.

- Egy halom orgyilkos, akik megpróbálták megölni! - A Penitus Oculatus embere ismerős volt Elenwen számára, ő volt Maro parancsnok. - Meggyilkolták a fiamat és azzal rágalmazták, hogy a Viharköpenyesek embere!

- Részvétem a fiáért, de... - Tullius eredménytelenül próbálta megnyugtatni a parancsnokot, de hiába.

- Nem részvétet akarok, hanem igazságot! - Követelte a parancsnok. - Annak a kis szukának, Elyna-nak a fejét akarom, aki elvette a fiam életét!

- Olyan dolgot követel tőlem, amit nem áll hatalmamban megadni, parancsnok. - Tullius kihúzta magát és az arca még jobban megkeményedett.

- A további követelőzést akár árulásnak is felfoghatjuk, parancsnok.

A két tiszt csak csendben bámult egymásra, egészen addig, amíg Maro le nem tépte a mellkasáról a Penitus Oculatus kitüntetését és a földre hajította.

- Többé már nem vagyok parancsnok. - Csak ennyit mondott, mielőtt sarkon fordult volna és elhagyta volna a kis erődöt, mire a lány, akivel Elenwen beszélgetett gyorsan felállt és követte.

- Hallom érdekes újoncok kerültek. - Elenwen alig bírta visszafogni az izgatottságát az új hírek hallatán, miközben felállt, hogy a tábornokkal beszélhessen.

- Elenwen úrnő, - A tábornok nem mutatott sem örömöt, sem haragot a Nagykövet jelenléte miatt. - nem kaptam üzenetet az érkezéséről.

- Elnézést kérek, amiért ilyen váratlanul jelentem meg, - Elenwen udvariasan pukedlizett. - kerestem magát a Kék Kastélyban, de nem találtam önt a Jarl udvarában. - Ezúttal is próbált enyhe, de maró gúnnyal reakciót kicsalni a tábornokból.

- A Dour erőd sokkal védhetőbb, közelebb van a tisztek lakosztályához és könnyebben tudom vezényelni a csapatainkat. - Tullius továbbra sem mutatott semmilyen reakciót, csak szigorúan válaszolt. Mint mindig, a tábornok az egyetlen, aki nem hagyja Elenwen-nek, hogy kedve szerint játsszon vele. - Megkérhetném, hogy mielőbb közölje a látogatásának a célját?

- Azonnal, - Elenwen magán tartotta az alattomos mosolyát és a lényegre tért. - sikerült megoldást találnunk a sárkány problémára. - Átnyújtott egy pergament, a Domínium pecsétjével ellátva. - Hivatalos utasítás, ami kötelezi magát, hogy részt vegyen a Szürkeszakállúak otthonaként szolgáló erődben, Magas Hrothgar-ban, egy fegyverszünetről szóló tárgyaláson, Viharköpenyes Ulfric-al. - A tábornok nem mondott semmit sem, helyette, Rikke legátus volt az, aki elvette volna a levelet, viszont Tullius megállította.

- Ne fárassza magát feleslegesen, legátus. - Rikke megtorpant és nem vette el a levelet. - Ha valóban az Aldmeri Domíniumtól jött a parancs, akkor természetesen nem kell tudomásul vennünk, elvégre, a Fehérarany-Szerződés egyáltalán nem mondja ki, hogy beleszólásuk lehet egy adott ország belügyeibe vagy a Birodalom háborúiba. Vonakodok eleget tenni a kérésének, Nagykövet. - Elenwen idegesen összeszorította a pergament és mást talált ki.

- Ahogy azt említettem, tábornok, - Elenwen nem győzte nyomatékosítani a mondandóját. - a sárkányok megállításáról lenne szó. Egyértelmű tény, hogy komoly fejfájást okoznak önnek és Ulfric-nak is.

- Engem azért küldtek, hogy leverjem Ulfric lázadását, nem azért hogy sárkányokkal küzdjek. - Egyre merészebb és makacsabb volt a tábornok.

- Ulfric bele egyezett, hogy eljöjjön. - Elenwen szemrebbenés nélkül hazudta. - Ha maga visszautasítja…

- Prédikálhat, a Birodalom igazságtalanságáról és gonoszságáról. - Tullius meg sem várta, amíg a Nagykövet befejezi . Nem mintha érdekelne a véleménye, de gyengének fogunk tűnni. - Megdörzsölte a homlokát és tudta, mit kell tennie. - Valószínűleg, arra számít hogy visszautasítom.

- Ezt vehetem úgy, hogy részt vesz a tárgyaláson? - Elenwen szeme egy pillanatra felcsillant.

- Még lenne egy kérdésem, Nagykövet. - A tábornok gyanakodva meredt az elf úrnőre. - Hogyan vette rá Ulfric-ot hogy eljöjjön a tárgyalásra? Legjobb tudásom szerint, ki nem állhatja a Domínumot, az elfeket és magát személyesen. - Elenwen kissé sértődötten felszegte az állát, mint akinek nem áll módjában válaszolni. Nem akarta felfedni a Szervezetet sem a Birodalom előtt.

- Egy bizonyos személy, akit sárkányszülöttnek hívnak, sikeresen meggyőzte. - Amíg Tullius figyelmét nem ragadta meg a sárkányszülött szó, addig Rikke teljesen elámult.

- Sárkányszülött?! Valóban?! - A nord-ok többsége, köztük Rikke is alaposan ismerte a legendákat.

- Igen. Ő az egyetlen, aki megtudja állítani a vezérüket, Alduin-t. - Elenwen már sokkal nyugodtabb volt, elvégre, már nyert ügye volt.

- Alduin?! - Rikke teljesen elsápadt a sárkány nevétől.

- Elmagyarázná nekem valaki, - A tábornok volt az egyetlen, aki szkeptikusan fogadta ezt az egészet. - mi köze ennek a „sárkányszülöttnek" bármihez? Valami kiválasztott? Egy tündérmese? És ki az az Alduin?

- Hát… - A legátus alig bírta szavakba önteni és eléggé bosszantotta a felettese tudatlansága. - nehéz lenne elmagyarázni.

- Próbálja meg.

- Nem igazán lehet megérteni, anélkül hogy…

- Kétségbe vonja a felfogóképességem, legátus?

- Nem, csak annak, aki nem nord…

- Egy kis rasszizmust érzek a szavaiban?

- Istenek mentsenek! Úgy érzem, hiába mondanám el önnek, nem értené meg.

- Akkor, azt állítja, hogy én egy idióta lennék?

- Engedelmével, tábornok, - Elenwen elérkezettnek látta az időt, hogy kimentse Rikke-t és megadja a tábornoknak a szükséges választ. - egy természetfeletti erővel rendelkező személy, aki képes véglegesen megölni egy sárkányt és a vezérüket csak ő ölheti meg. Alduin pedig nem más, mint a sárkányok ura és parancsolója. Legjobb tudásunk szerint, ez a sárkány támadta meg Helgen-t.

- Ezt nem tudta szavakba önteni, legátus? - Tullius elégedetlenül meredt a nord nőre.

- Elnézést, uram. - Rikke csak meghajolt, bocsánatkérően.

- Megüzenheti, Ulfric-nak, hogy ott leszek a találkán. - Elenwen nyugodtan elmosolyodott és illedelmesen ismét pukedlizett.

- Köszönöm tábornok. Az istenek áldása legyen önnel.

Ahogy Elenwen elhagyta az erődöt, Tullius úgy nézett a terem közepén lévő asztalon elhelyezkedő térképre, azon belül, a középpontra, ahol Tamriel legnagyobb hegye található, Magas-Hrothgar.

- Legátus.

- Igen, tábornok?

- Meséljen nekem a Szürkeszakállúakról és a sárkányszülöttről.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.