Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.

A sűvítő szél megállás nélkül hágott keresztül a két sárkányszülött testén, ahogy a sárkány hátán ülve kapaszkodtak, nehogy lezuhanjanak a felhőkön keresztül a ki tudja milyen mély magasből. Nem lehetett látni semmit, csak felhők végtelen tengerét, amin Odahviing elképesztő sebességgel száguldott át rajtuk.

Habár a sárkány bírta volna megállás nélkül is a tempót, Marshal-nak és Thrys-nek szüksége volt pihenésre és ilyenkor leszállt néhány helyen, hogy aludjanak, egyenek és elintézzék, amit kell.

Egyszer egy sziklás hegyen kellett leszállniuk, majd egy jégtömbön, végül egy fagyos tengerparton, ami Odahviing elmondása szerint, már Atmora.

- Nagyon messze van még? - Kérdezte Thrys, már kis híján megőrült a hosszú, monoton repüléstől.

- Már ott lehetnénk, ha nem kellett volna olyan sokszor megállnunk. - Válaszolt a sárkány, ingerülten, mint akinek többet kellene tennie, mint amiben megegyeztek.

- Az evés, alvás, húgyozás és sz*rás miatt? - Sorolta Marshal, bár már ő is kezdett kikészülni. - Elnézést, amiért vannak szükségleteink.

- Neked nem kell enned vagy aludnod? - Thrys-nek feltűnt, hogy a sárkány ezek közül egyiket sem csinálta.

- Mi Dovah-k hetekig, vagy akár hónapokig is kibírjuk anélkül, hogy bármit is ennünk kellene és aludnunk is csak nagyon keveset kell. Volt egy Dova, aki egy éven át kibírta evés és alvás nélkül. Sajnálatos, hogy nektek a szárnyaitok mellett, a Dova-k kitartása sincs meg.

- Ha éhenhalunk vagy nem pihenünk eleget, nem tudjuk legyőzni Alduin-t. - Tisztázta Marshal.

- Ebben a sárkány mellett vagyok. - Potema, akinek szellemként szintén nem voltak ilyen szükségletei, csak időpocsékolásnak tartotta a pihenőket. - A testi szükségletek eléggé hátráltatnak.

- Azért valld csak be, hogy hiányzik. - Thrys biztos volt benne. - Nem vagy képes érezni az ételek ízét és nem tudhatod meg, milyen egy kiadós alvás.

- Vagy egy jó b*szás! - Tette hozzá Marshal.

- De nem is szenvedek a hiányuktól. - Potema védekezőn visszament a gyűrűbe.

"Mondd csak, nem fogsz mesélni neki az Oblivion-i kalandjaidról?", kérdezte Potema, de ezúttal Marshal fejébe, hogy csak a férfi hallhassa.

"Már elmondtam neki, amit kellett."

"Úgy értem, hogy legalább ötvenszer megcsaltad, amíg odaát voltál."

"Nem. Egyáltalán nem terveztem és jobban teszed, ha te is tartod a szádat.", Marshal semmilyen megbánást vagy szégyent nem érzett, amikor arra gondolt, hogy a múltban egy csomó alkalommal más nővel bújt ágyba. "Így is eléggé megharagudott rám, amiért a megkérdezése nélkül vetettük el a gyermekét. Nem kéne, hogy még emiatt is dühös legyen."

"Egyelőre nem mondok semmit.", Potema komisz mosolyt eresztett magára, bár csak a hangját hallotta, Marshal biztos volt benne, hogy mosolyog.

- Szerintetek, milyen magasan vagyunk? - Thrys lenézett, de minden alkalommal csak a fehér felhőtengert látta maguk alatt, ahogy száguldottak felettük.

- Elég magasan, hogy a testünk tojásként törjön össze, ha leesünk. - Marshal ezt biztosan tudta.

- Akkor most már Atmora-n vagyunk? - Thrys legalább abban reménykedhet, hogy láthat valamit abból a jeges kontinensből, ami olyan veszedelmes. - Csak mert nem látok semmit sem.

- Nem nézelődni hoztalak titeket ennyire északra. - Tisztázta Odahviing. - Elviszlek Sovngarde kapujáig, hogy legyőzhessétek Alduin-t.

- Azt hiszed, én nem unatkozom? - Marshal is tűkön ülve fészkelődött a sárkány hátán, hiszen a hosszú út nagyon fárasztó és egyhangú volt, valamint nagyon lassan telt.

Habár alkoholt azt nem hozott magával, de Thrys, a második éjszakán már hajlandó volt lefeküdni vele, majd a harmadikon is, de ezúttal egyáltalán nem esett teherbe.

- Az ott... - Thrys a negyedik napon észrevett valamit a felhőtengerben, ami nem felhő volt. Egy sárga energia sugár, ami egyenesen az ég felé lövellt, talán még azon túl is.

- Igen, a térkapu, ami Sovngarde-ba visz. - Odahviing megadta a választ és a sugár felé vette az irányt.

A sárkány ereszkedni kezdett és a végtelen felhőtenger alá szállt és amint eloszlottak, a két sárkányszülött egy fagyos, sziklás hegység tetején látott egy hatalmas, nem is templomot, hanem erődöt, ami annak ellenére, milyen régi és egyáltalán nem volt karbantartva, félelmetes látványt nyújtott. A bejáratánál, a falakon és a tornyokon draug harcosok járőröztek, amíg a tornyok tetején sárkányok álltak őrt.

Legalább három sárkányt számoltak össze csak az erődben. A felfelé vezető lépcsősoron is legalább egy tucatnyi draug őrködött, hatalmas, ében csatabárdokkal, buzogányokkal, lándzsákkal és miegymással.

Odahviing a lépcsősor előtti hídhoz szállt le és jelzett a két sárkányszülöttnek, hogy végállomás.

- Eddig hozhattalak titeket. Ha közelebb szállok le, a többi sárkány észrevesz és üldözőbe vesz. Krif voth ahkrin. Várni fogom a visszatértetek vagy Alduin-ét.

Amint az utasai leszálltak, Odahviing újra csapkodni kezdett a szárnyaival, amitől hamarosan a levegőbe emelkedett, elszállt és eltűnt a felhők között.

- Hát akkor... - Thrys, ahogy megérkeztek, elkezdett hevesen verni a szíve. - itt az idő. - Idegesen felnézett az erőd felé. - Egy szót sem szólt, hogy egy seregnyi élőholton és még több sárkányon kell áttörnünk.

- Szerencsére, - Marshal elővette az oldalán lógó prémtáskát, amiből egy sárga, dwemer háromszöget vett elő. - én felkészültem.

Az egyik háromszöget rácsatolta a kőhíd egyik oldalára és folytatta, amíg el nem ért a híd végéig.

- És az is szerencse, hogy én is itt vagyok. - Potema, aki átlebegett a híd másik oldalára és többféle rúnát varázsolt, úgyanúgy, mint Marshal a dwemer szerkezeteivel, egészen a híd végéig.

- Pontosan, mit is csináltok? - Thrys nem nagyon értette.

- Csak egy kis meglepetést. - Marshal ennyivel le is tudta, majd folytatta a híd aláaknázását.

- A te feladatod, Thrys, hogy idecsalj a hídra annyi draug-ot, amennyit csak bírsz. - Folytatta Potema.

- De...

- Csak csináld! - Marshal meg sem hallgatta, csak elhajtotta a lányt.

Thrys sértődötten és fújtatva lépdelt fel a lépcsősoron, de egy draug harcos az útját állta és felé sújtott az ében csatabárdjával.

A lány gyorsan kivédte a csapást a kardjával és beakasztotta azt a bárd pengéjébe, rántott rajta egyet és, mivel a draug nem eresztette el a fegyverét, így lebukfencezett a lépcsőn.

Tovább folytatta az útját, időnként belefutott egy-egy újabb draug-ba, amikkel nem volt különösen nehéz dolga, hiszen a fegyverzetük talán erős volt, de a mozgásuk lassú és nehézkes.

Nem volt bonyolult bejutni a hatalmas, masszív, de rozoga kapun sem, hiszen a záró szerkezet már rég elrozsdásodott és elkorhadt, így az magától kinyílt.

Az erőd udvarán vagy a falain több tucat draug-ot látott, amiken már biztosan nem tudná átverekedni magát.

'Hogyan csalhatnám el az összeset a hídhoz?", ez volt a nagy kérdés számára, amikor hirtelen eszébe jutott egy ötlet.

- YOL TOOR SHUL!

Egy hatalmas tűzsugár hagyta el a száját, ami lángba borította a fél udvart, néhány draug-ot el is égetve, de az erőd fél személyzete felfigyelt erre és egyből az elf lány felé rohantak, csattogtatva az állkapcsaikat.

Thrys, aggódva, hogy talán egy kicsit túl lőtt a célon, egyből visszafordult, átrohant a kapun, le a lépcsőn és visszaért a hídhoz, de Marshal már nem volt ott.

Hirtelen, két kéz ragadta meg, az egyik a száját fogta be, a másik a vállánál húzta be egy szikla mögé. Marshal volt az és jelzett neki, hogy maradjon csöndben, amíg a holtak serege egyre közelebb nem ért.

- Amikor azt mondtam, csalj ide, amennyit csak tudsz, nem gondoltam volna, hogy a Holtak Légiójával térsz vissza.

- Hé, te kértél meg rá!

- Jó, csak maradj csendben. - Marshal elővett egy dwemer fém hengert, aminek lepattintotta a tetejét és egy sötétszürke gomb volt alatta.

- Hé, engem kerestek?! - A híd közepén megjelent Potema, de ezúttal életnagyságban és integetni kezdett a draug seregnek, akik a szellemnő felé rohamoztak.

Potema lassan hátrálni kezdett, hogy minél több holtat csaljon a hídra és amint átért a híd túloldalára és az utolsó draug is fent volt rajta, csettintett egyet, mire a híd egyik oldalán elhelyezett rúnák felrobbantak.

Ezt látva, Marshal megnyomta a detonátor gombját, mire a híd másik oldalán elhelyezett aknák is felrobbantak, ezzel lerombolva a kőhidat és a rengetek halott, ami túlélte a robbanásokat, lezuhant a mély szakadékba.

Potema gond nélkül átlebegett a szakadékon és elismerően mosolygott a két sárkányszülöttre.

- Mik voltak azok a fémszerkezetek, amiket a hídra raktál? - Thrys nem győzött csodálkozni a két társa találékonyságán.

- Aknák. - Mutatta az utolsó megmaradt robbanószert Marshal. - A dwemer-ektől szereztem, még Oblivion-ban. - Felemelte a láthatóan könnyebb táskát, amiben még csörgött néhány szerkezet. - És még sok mást is, amik segíthetnek Alduin ellen.

- Elég egy sárkány ellen? Vagy kettő ellen? - Potema felmutatott az égre, ugyanis két sárkány repült feléjük.

- Hm, - Marshal már egyáltalán nem félt a tűzokádó fenevadaktól és csak egy mosollyal nézett fel a felettük köröző sárkányok felé. - ne vesztegessük az időt. JOOR ZAH FRUL!

Az egyik sárkányt eltalálta, amitől ismerős varázsláncok tekeredtek a testére, amik aztán a földre rántották. Marshal elővette az új, sárkánycsont kardját és egy erős vágás kíséretében, lecsapta a sárkány fejét.

- Te jössz. - Thrys felé bökött, miközben eltette a kardját és egy sziklafalnak támaszkodott.

- JOOR ZAH FRUL!

Az elf lány Kiáltása is eltalálta a másik sárkányt, amelyik ugyanúgy, mint a társa, a földre kényszerült és nem tudott a levegőbe emelkedni.

Thrys elővette az üvegkardját és bárdját, amikkel a sárkány felé rontott. A lény a szárnyával csapott felé, de Thrys a bárdjával kivédte ezt a csapást és a kardjábal levágta a szárnya felét, majd hátrálni kezdett, nehogy kárt tegyen benne a belőle ömlő forró vér.

A lány meglepődött az erején, de eszébe jutott, hogy a páncél, amit Elenwen-től kapott mennyire felerősítette és így, a Kiáltásaival és a harci tudásával együtt, sokkal könnyebb lesz bevenni Skuldafn-ot, mint azt hitte.

Nem kellett sok, hogy kivégezze a sárkányt és elszívja a lelkét, ahogy Marshal is tette a másikkal.

Éjszakára már sikerült kiirtani Skuldafn teljes őrségét, köztük a sárkányokat is és megértették, hogy miért rettegték őket annyira a sárkányok. Nem csak a Kiáltásaik, de az erejük, a tudásuk és a kitartásuk is páratlan volt, főleg a varázs felszereléseikkel és Marshal dwemer szerkezeteivel együtt.

Sikeresen feljutottak Skuldafn tetejére, ahonnan az a sárga fénysugár lövellt az égbe, amit még Odahviing hátáról szúrtak ki. Úgy érezték, elérték a világ tetejét, hiszen az omladozó falak közrefogták azt a térkaput, ami Sovngarde-ba vezet.

Egy örvénylő mélység, ami megállás nélkül kavargott és ontotta magából a sárga fénysugarat és közelebbről megvizsgálva, nem csak világított, hanem egyenesen az égbe küldött mindent, ami bele került.

- Szóval... - Thrys aggódva nézett az örvénybe, nem tudva, mi legyen a következő lépésük.

- Ez kell legyen. - Marshal biztos volt a dolgában, de érezni lehetett, hogy éppoly ideges, akár a lány.

- Szellemként nem nagyon aggódtam a fizikai sérülésektől, de ki tudja, mi lesz, ha belépünk ide? - Potema sem volt kivétel.

Marshal és Thrys megfogták egymás kezét, vettek egy mély levegőt és egyszerre ugrottak az örvénybe, de a következő pillanatban, elképesztő sebességgel, a fénysugár felrepítette őket a magasba, a csillagok közé és még talán azon is túl.

Amikor rémülten kinyitották a szemüket, egy éjszakai, ködös és nyílt terepen találták magukat, egy márványból faragott emelvényen, ahonnan egy lépcsősor vezetett le. A lépcső két szélén egy-egy márvány szobor emelkedett ki, amik a Szürkeszakállúakra emlékeztető szerzeteseket ábrázoltak.

A csillagos égbolt egyszerre ragyogott vörös, zöld és kék színekben, akárcsak az északi fény Égkoszorúban, de most sokkal nagyobb és tisztább volt.

A lépcsősor alján egy ösvény vezetett egy erdős völgybe, amit teljesen ellepett a sűrű köd, de útközben még több szerzetes szobor jelent meg az ösvény mellett, amik úgy tűnt, mintha követnék a két ide érkezőt.

- Szóval, ez Sovngarde? - Marshal kizártnak tartotta, hogy valaha is ide kerüljön. - Nem mondanám, hogy le vagyok nyűgözve.

- Nem olyan rossz. - Thrys nem tudta mire számítson, hiszen a Domíniumban semmit sem tanulhatott erről a helyről, ami a nord-ok számára szent.

- Aranyserlegekre számítottam, amikből sosem fogy ki a mézsör és sosem leszel tőle másnapos, akkora ökörsültekkel, mint egy ház és szebbél szebb asszonyokkal, akik lesik minden kívánságomat.

- Igen, ez csak egy dajka mese, amit a gyerekeknek mesélnek. - Potema, habár nem volt nord, Égkoszorú egykori királynőjeként jól tudta, miket mesélnek Sovngarde-ról.

- Szerintetek, eretneknek számítok, amiért egy olyan helyen járok, aminek léteznie sem lenne szabad? - Thrys, habár nem volt színjeles tanuló, tudta jól, hogy a Domínium nagyon ellenzi a más vallásokat, különösen azt, amiknek köze van Talos-hoz.

- Egy mondás szerint, - Marshal csak megvonta a vállát. - amíg nem tudnak róla, addig nem számít.

Lejutottak a lépcsősorról, be az erdőbe és a köd egyre sűrűbb volt.

- Hé! - Marshal megfogta Thrys kezét, nehogy elszakadjanak egymástól.

A ködben szinte alig tudtak tájékozódni, csak az ösvényt tudták követni, amit minden egyes lépésnél nehezebb volt megtalálni.

Hosszú órákig bolyongtak a ködben, azt sem tudva, merre tartanak, csak annyit reméltek, hogy az ösvény vezet valamerre, amikor megláttak egy alakot a ködben közeledni.

- Forduljatok vissza, - Egy megtermett, nord férfi volt, fekete prémmel bélelt, északi acél vértben. Nagy, gubancos, rikítóan narancsszínű szakállal és tépett, gubancos, néhol őszülő vörös hajjal. A fáradt, narancsszínű szemei aladt táskák nőttek és egyértelmű volt, hogy kimerültségtől szenved. - ebben a ködben csak halál és pusztulás vár. Azt hittem, a háborúban láttam eleget, de ez az új szörnyeteg még a legbátrabbakat is elemészti.

- Te meg ki vagy? - Érdeklődött Marshal.

- A nevem Clayton és az Atmora-i Tűzklán bajnoka vagyok. - Válaszolt a férfi. - A Nagy Háborúban a Domínium oldalán, a Szervezet embereként harcoltam. Bele szerettem az elf királynéba, akitől egy lányom született, de a saját fivérem, Kassady és a társa, Dareus elárultak minket és megöltek. Nem tudom, mi történt a lányommal.

- Elvesztetted a lányod? - Thrys szomorúan kapta a szája elé a kezeit és Marshal és Potema csak most vették észre, hogy ugyanolyan, rikító narancs haja van, mint Clayton-nak és még a szemei is egyforma, narancs színűek. A sárga bőrszíne és a hegyes fülein kívül, ez a férfi Thrys apja is lehetne.

- Igen. - Válaszolt Clayton megviselten. - Már több éve. Fogalmam sincs róla, hogy él-e vagy meghalt. A bizonytalanság az, ami annyira kínoz.

- Az én igazi apám is meghalt a háborúban. - Thrys-nek eszébe jutott, hogy miért is jött eredetileg Égkoszorúba. - Anyám a halálos ágyán mesélte el nekem, miután hirtelen megbetegedett és nem sokkal utána meghalt.

- Szörnyen sajnálom az apádat és az anyádat. - Clayton is szánta az elf lányt, miközben Marshal és Potema szemei ide-oda cikáztak a férfi és a lány között és nekik már a nyelvük hegyén volt, hogy ki is ez a férfi.

- Köszönöm. - Bólintott Thrys. - Most mennünk kell. Meg kell állítanunk Alduin-t.

- Oh, persze, nem tartalak fel. - Clayton csak megértőn kitárta a karjai és el is indult a ködbe. - Minden jót.

Marshal és Potema a homlokukra csaptak, hiszen a vaknak is egyértelmű volt, hogy ki is ez a férfi Thrys számára.

- Beathrys?! - Clayton hirtelen észbe kapott, mielőtt végleg eltűnt volna a ködben és visszafordult.

- Apa?! - Thrys is észrevette a hasonlóságot.

Thrys és Clayton ott helyben megölelték egymást és kimondhatatlan öröm töltötte meg mindkettőjük lelkét.

- Nahát, - Clayton büszkén nézett végig a lányán, aki teljes és bűvölt üvegpáncélt viselt, fizikálisan is erősnek és egészségesnek tűnt, ráadásul egy igazi szépséggé érett. - hogy megnőttél! Egy pólyás kisbaba voltál, amikor utoljára láttalak! Azt hittem, egy selyembe bugyolált porcelánbaba leszel, amikor felnőssz!

- Próbáltak annak nevelni, - Thrys, életében először, magabiztosan húzta ki magát, amiért az aki. - de én nem arra születtem.

- Ugye jól bántak veled?! - Clayton aggódva nézett végig a lányán. - Nem éheztettek vagy bántalmaztak?!

- Elnézést, - Marshal hirtelen közbeszólt. - nem szívesen szakítom félbe a meghitt, családi egyesülést, de szorít az idő.

- Igaz, - Thrys megértette, hogy most nincs idő a kimaradt idő pótlására. - meg kell állítanunk Alduin-t!

- Alduin-t?! - Clayton döbbenten rázta meg a fejét. - Kizárt! Őt nem lehet megállítani! Thrys, nem engedhetlek a közelébe!

- Tudod... - Thrys döbbenten meredt az apjára. - a becenevem?

- Hogy tudom-e?! Én adtam neked!

- Igazán?! - Thrys zavarában elpirult a tudattól, hogy az apja mindig is szerette és a becenév adása egyértelművé tette, hogy ő akarta volna felnevelni. - Apa, annyira boldog vagyok, hogy találkoztunk...

- Tényleg! Hogy kerültél ide?! - Clayton-nak a szíve is kihagyott, amikor lassan, de eszébe jutott, hogy hol is vannak és hogyan is lehet ide kerülni. - Csak nem... meghaltál?!

- Nem! - Thrys felemelte a kezeit és nyugtatóan az apja vállára tette. - Nem haltam meg. Élek és képzeld. - Büszkén elmosolyodott és a hüvelykujjával magára mutatott. - Én vagyok a legendás sárkányszülött.

- Na ne! - Clayton-nak meg kellett ráznia a fejét, hiszen a kislánya nem csak egy csodaszép és erős nővé érett, de még egy igazi, próféciába illő legenda is.

- És azért jöttünk, hogy megállítsuk Alduin-t! - Thrys felvilágosította az apját, aki már nem csak szeretettel, de egyszerre, megmentőként is tekintett a lányára.

Thrys sosem érzett ilyen büszkeséget és boldogságot. A nevelő családja, a Domínium királya, Cerommo, a sajátjaként nevelte, de soha, egy elismerő szót nem szólt hozzá. Gyakran tekintett rá a legnagyobb csalódásként és a féltestvérei nap mint nap megkeserítették az életét.

- Amihez meg kell találnunk. - Szólt közbe Marshal. - Mi ez a köd?

- Nem tudom. - Vont vállat Clayton. - Ezen még senki sem tudott átjutni. Pár hete, amikor megjelent Alduin és megtámadta a Sovngarde-ba érkező lelkeket, sokan próbáltunk szembeszállni vele, de hiába. A sok száz bátor harcos, akik dicsőséges csatában estek el, esélyük sem volt és majdnem mindannyian a gyomrában végezték, amitől egyre nagyobb lett. A csata után olyan ködöt bocsájtott Sovngarde-ra, amilyet még nem láttam. Azóta bolyongok a ködben és látom, hogy a frissen ideérkezőket egyesével elkapja és felfalja az a szörnyeteg. Nem számít hány szerencsétlent fal fel, az éhsége nem csillapodik. Éppoly mohón falja fel az utolsó szőrszálig az áldozatait, mint az elsőt. Nincs menekvés előle, én is csak rettegek, félve, hogy mikor kerülök én is sorra.

- Mi az a Shor csarnoka? - Thrys kíváncsian rázta a fejét.

- Mit tanítottak neked ott az elfek?! - Clayton felháborodva nézett a lányára és csípőre tette a kezeit. - Shor csarnoka a legnagyobb hősök gyülekező helye, ahol nap mint nap összegyűlnek Tamriel legnagyobb hősei, hogy együtt igyanak, mulassanak és megosszák hőstetteiket az újonnan érkezőkkel! Mielőtt ez a köd leszállt volna, a legcsodálatosabb dolog volt, amit valaha láttam!

- El tudnál vezetni oda? - Érdeklődött Thrys.

- Már hetek óta próbálok visszatalálni, de ebben a ködben úgy érzem, csak körbe-körbe járok, megállás nélkül. - Clayton aggódva nézett körül, amikor egy ismerős sárkány üvöltését hallották a ködből. - Halljátok?! Ez ő! Ismét elkapott valakit! - Idegesen lihegni kezdett. - Nincs menekvés! Mind itt pusztulunk!

- Ne add fel a reményt! - Thrys bátran előrelépett és vett egy mély levegőt. - LOK VAH KOOR!

A Kiáltás egy hatalmas szélviharként söpört végig az erdőn, eloszlatva a ködöt, sokkal tisztábbá és átláthatóvá téve az erdőt és egyértelműen meg lehetett találni az utat.

- Ez meglepően értelmes ötlet volt, Thrys. - Marshal-t és Potema-t meglepte, hogy az elf lány volt az, aki megtalálta a megoldást.

- LOK VAH KOOR! - Marshal is csatlakozott és ezúttal ő tisztította meg az utat.

Amikor a köd elszállt, megpillantották a sokkal nagyobb és félelmetesebb Alduin-t, aki már akkorára nőtt, hogy képes lenne árnyékba borítani a fél völgyet. A sárkány éppen egészben lenyelt egy másik nord harcost, majd megfordult és bosszúszomjasan meresztette a két sárkányszülöttre az egyetlen, megmaradt, vörösen izzó szemét.

- Hi bo het wah dir! - Mennydörögte Alduin fenyegetőn, miközben kitárta a hatalmas szárnyait és minden egyes csapásnál egy erős szélvihar söpört végig a völgyön. - Vesztetekre jöttetek utánam! - Ahelyett, hogy lecsapott volna az ellenfeleire, akiket megbénított a félelem, inkább úgy döntött, hogy tovább folytatja az ereje növelését és eltűnt a ködben, hogy újabb áldozatokat szedjen.

- Oké... - Még Marshal is sokkos állapotban nézett a sárkány után. - egy kicsit nagyobb lett, mint amikor utoljára láttuk.

- Megfog ölni minket. - Thrys-nek halvány fogalma sem volt, mitévők legyenek egy ilyen hatalmas sárkány ellen. - Szerinted, a Sárkányvész elég lesz ellene?

- Őszintén? - Marshal-t kétségek gyötörték. - Erősítésre lesz szükségünk.

- Akkor mindenképp el kell jutnunk Shor csarnokába! - Clayton tudta is, kiket kell segítségül hívni.

- LOK VAH KOOR!

Egy újabb Égderítés Kiáltással ismét megtisztították maguk előtt az utat, ami egy hatalmas emelkedőre vezetett, olyan magas volt, hogy még a köd sem ért fel a tetejére.

- Ott van! - Clayton egy ködön túli hatalmas palota méretű csarnok felé mutatott, ami egy külön szigeten van és úgy emelkedik a völgy felé, mint egy uralkodó.

- Akkor mire várunk! - Thrys volt az első, aki leugrott az emelkedő sokkal meredekebb lejtőjén és már nem volt visszaút. A lába alatt szállt a sok por, ahogy egyre lejjebb és lejjebb rohant, megállásra képtelenül.

Nem sok kellett, hogy kitörje a bokáját, de a szerencse és a reflexei nem hagyták cserben és amint leért az aljára, futott még egy darabig, mire képes volt megállni. Felnézett a két férfire, "Most ti jöttök", tekintettel.

- Ez az én lányom! - Clayton hosszú hetek óta most érezte magát először igazán jól és a lánya után ugrott.

Sajnos, Clayton nem volt olyan szerencsés, mint a lánya, az egyik szikla könnyen megadta magát, elesett és bukfencezve gurult le a sziklákon és egy fájdalmas földetérésben volt része.

- Jól vagy?! - Thrys félig aggódva, félig szórakozva fordította a hátára az apját, aki kacagott a nagy esésén és úgy tűnt, semmi baja nem volt.

- Már nem is emlékszem, mikor szórakoztam ilyen jól! - Clayton szórakozva fogadta el a lánya segítő kezét, hogy fel álljon.

- Remélem jól mulattok! - Végül Marshal is leért a szirt aljára. - Mert még van egy megölésre váró óriás sárkányunk, aki túl boldog ahhoz, hogy végezzen magával. LOK VAH KOOR!

Shor csarnokához egy széles, sziklás lépcsősor vezetett, de még mielőtt megközelíthették volna a hatalmas csarnokot, aggódva vették tudomásul, hogy egy külön szigeten van és a szakadék alját köd borítja, amitől lehetetlenség lett volna megállapítani, milyen mély.

Az egyetlen dolog, ami átvezetett ezen a feneketlen szakadékon egy hatalmas, masszív, ismeretlen lény csontváza volt, aminek a hatalmas koponyájának a szája kapuként szolgált és a szájából négy hatalmas agyar nőtt ki.

- Mi szél hozott erre titeket, utazók, ide Sovngarde-ba, hol a lelkek véget érnek és Shor ajándéka a dicső holtaknak? - Egy hatalmas, még Marshal-nál és nagyobb és megtermett férfi állta az útjukat, a meztelen felsőteste csupa izom volt, a vastag csuklóin egy-egy szegecselt bőr karvédőt viselt, a derekán egy acélból kovácsolt vért takarta el a felső testének az alsó részét és az ágyékát. Abból két acéllemez nőtt ki, amik az alsó testének a két oldalát védték és egy pár acéllal borított bőrcsizmát viselt. A hátán egy akkora, kétélű csatabárdot hordott, amivel bármelyiküket képes lenne egyetlen csapással ketté szelni.

- Hé, Tsun! Én vagyok az! - Clayton csak integetett a férfinak, akivel egyértelműen ismerték egymást.

- Clayton, azt hittem már téged is felfalt Alduin. - Tsun meglepődve vette tudomásul, hogy a férfi még életben van.

- Párszor közel járt hozzá. - Clayton izgatottan vakarta a tarkóját, majd a két társára mutatott. - Szerencsére, találkoztam a lányommal és a társával, akik segítettek visszatalálni.

- Elnézést, - Thrys kissé feszélyezve érezte magát, hogy a két férfi úgy beszél egymással, mintha ő és Marshal ott se lennének. - de ki ez a fickó?

- A nevem Tsun, - A férfi elővette a hatalmas csatabárdját és az alját erősen a földre csapta és kihúzta magát. - magának, Shor-nak a pajzsfivére! A Bálnacsont Híd őre, melynek az őrzésével bízott meg és azon lelkek megmérettetésével, kik ide kerülnek. Aki be akar lépni, előbb velem kell megküzdenie.

- De mi épp Alduin-t üldözzük, - Marshal próbált diplomatikus megoldást keresni. - csak átutazóba mennénk, harcosokat keresni, akik segítenek. Akár te is csatlakozhatnál.

- Ez egy dicső cél ám, - Tsun habár elismerte a csapat küldetését, rossz hírt kellett közölnie. - sok bátor harcos próbált szembeszállni azzal a bestiával, amikor először ide került. Ez a csata nem az enyém és nem az én küldetésem, hogy legyőzzem a Világfalót. Azonban, ha legyőztök engem, bebocsájtást nyerhettek a Hősök csarnokába, ahol talán találhattok segítséget.

- Nem lehetne, hogy csak találós kérdéseket teszel fel? - Marshal nagyon nem akarta vesztegetni az időt egy csatával.

- Nem. - Tsun hallani sem akart róla. - Ha be akartok jutni, tudnom kell, hogy érdemesek vagytok rá. - Végig nézett a kis csapaton. - Egyszerre csak egyikőtökkel fogok küzdeni. Ha bármelyikőtök a másik segítségére siet, akkor azonnal visszaküldelek mindannyiótokat Nirn-re.

- Ezt velem is megcsinálta. - Súgta Clayton. - Nagyon vigyázzatok, majdnem másodszor is meghaltam, mire legyőztem.

- Amikor azt mondtam, hogy egyedül, - Tsun Marshal-hoz fordult és a saját, gyűrűs ujjára mutatva jelezte, hogy igenis tud Potema jelenlétéről Marshal gyűrűjében. - támogatás nélkül.

- Majd én kezdem. - Marshal levette a gyűrűjét és Thrys kezébe nyomta és elővette a sárkánycsont kardját. - Mik a szabályok?

- Nagyon egyszerű, - Tsun megforgatta a hatalmas csatabárdját a kezeiben. - mivel itt én állok legközelebb egy istenhez, ezért nem várom el, hogy teljesen a padlóra küldjetek. Ha képes vagy elérni, hogy legalább az egyik térdemet, akár egy másodpercre is a földre tegyem vagy sebet ejteni rajtam, ami vérzik, akkor legyőztél. Ezzel szemben, te bármilyen sérülést szerezhetsz vagy bármennyiszer a padlóra kerülhetsz, addig nem veszítesz, amíg fel nem adod vagy meg nem halsz. Bármilyen eszközt, csalást vagy varázslatot bevethetsz ellenem, amíg én csak a testemet és a csatabárdomat használom.

- Jó kilátások. - Marshal megforgatta a kardot a kezében és jelzett a két társának, hogy álljanak hátrébb. - Kezdjük hát!

Tsun volt az első, aki támadott és a hatalmas bárdjával lesújtott Marshal-ra, aki kitért a csapás elől és szinte már csalódva a könnyű dolga miatt, a kardjával az ellenfele mellkasára csapott. Tsun azonban meglepően gyors volt, félreütötte a kardot az egyik kezével, majd a másik kezével, miután a földre dobta a bárdot, készült gyomron verni Marshal-t, aki a pajzsával kivédte az ütést, de még így is, akkora erőt fejtett ki, hogy a sötét lovagnak hátrálnia kellett.

Tsun gyorsan felkapta a bárdot a földről és újra Marshal-ra rontott, ezúttal oldalról támadott, de az ellenfele kikerülte ezt a csapást, majd a másik oldalról, amit újra a pajzsával hárított el. A harmadik csapást már nem tudta se kikerülni, se a pajzsával kivédeni, így a kardjával kellett félreütnie.

Marshal belátta, ez a férfi sokkal erősebb és gyorsabb nála, ezért a földbe szúrta a kardját, elővette a dwemer pisztolyát és lőtt. Hat lövést adott le Tsun mellkasába, de a golyók, mintha acél falba ütköztek volna és kilapulva potyogtak le a férfi acél kemény mellkasáról.

Marshal kikerekedett szemekkel vette tudomásul, hogy egy teljes tárat beleürített az ellenfelébe, amitől kutyabaja sem volt és újra támadásba lendült. Marshal folyamatosan hátrálni kényszerült és kétségbeesetten védekezett. Gyakran találkozott olyan ellenféllel, akik kisebb és gyorsabb volt nála, így az eszét kellett használnia, hogy elkapja és végezzen vele. Azonban, nála nagyobb és erősebb ellenféllel csak nagyon ritkán van dolga, ezért okoz akkora kellemetlenséget Tsun.

Marshal egy figyelmetlen pillanatban kapott egy csapást a mellkasára, amitől hátra esett és bukfencezve legurult a lépcsősoron. Ez azonban nem törte meg, elővett a prém táskájából az utolsó dwemer aknát és tudta is mit kell tennie.

- Okosabban tennéd, ha feladnád! - Figyelmeztette Tsun, aki ott állt a lépcsősor tetején. - Mivel nem haltál meg, ki tudja, hova fogsz kerülni!

- Még csak most kezdek belejönni! - Marshal tudta, ha most összecsapnának a lépcsősoron, Tsun lenne előnyben, amit tudott és ezért elbízta magát. Ez az elbizakodottsága lesz a veszte. Felemelte a pajzsát, miközben a jobb kezében erősen szorította az aknát. Tudta jól, hogy ez az utolsó robbanószer, szóval csak egy dobása van. - WULD NAH KEST!

Marshal, akár egy villámgyors nyílvessző, amit kilőttek, felszáguldott a lépcsősoron, pajzzsal nekiment, egyenesen Tsun-nak, de a félisten a két hatalmas kezével elkapta a pajzs két oldalát és könnyűszerrel felemelte, pajzsostól az ellenfelé és visszahajította a lépcsősor aljára.

- Te most miben reménykedtél? - Tsun elkezdett lefelé lépdelni, de meglepődött, amikor meglátta, hogy az ellenfele kacag a sisakja alatt és elővett egy különös, henger formájú kis szerkezetet.

- Ezt hívják elterelésnek. - Marshal megnyomta a detonátor gombját.

Tsun későn vette észre, hogy Marshal egy dwemer fémháromszöget akasztott a bal oldalán lévő páncélra, ami felrobbant, amint megnyomta a gombot. A robbanás elég lökést adott Tsun-nak, hogy előre essen a lépcsőn, arccal lefelé és lebukfencezzen rajta.

- Sosem láttam még ilyen robbanó szerkezetet. - Tsun, akinek meg se kottyant a robbanás, elismerően állt fel. - Jól harcoltál, már nem is emlékszem, mikor volt, hogy utoljára kerültem arccal a főldre. Erőd az van, merész vagy és eléggé vág az eszed, hogy ellenem fordítsd a saját előnyös helyzetemet. Méltó vagy, hogy belépj a Hősök csarnokába.

- Ez volt az utolsó aknám. - Marshal csalódottan nézett a táskájába, ahol már csak egy gázmaszk, egy kampós kötélvető és a pisztolyába való lőszerek maradtak. - De legalább tovább jutottam.

- Akkor most én jövök. - Thrys izgatottan vette elő a fegyvereit, miközben várta, hogy Tsun feljöjjön a lépcsőn.

- Nagyon vigyázz, lányom. - Clayton aggódott, hogy most a lányának kell megküzdenie ezzel a monstrummal.

- Ne aggódj, apám, - Thrys büszkén mosolygott Clayton-ra. - már volt dolgom hasonló ellenféllel. - Tsun emlékeztette Gramb-ra, a Szervezet renegátjára, aki hozzá hasonlóan egy izom kolosszus volt.

- Most bizonyíthatod. - Tsun, ugyanúgy, mint Marshal előtt, megforgatta a csatabárdját és ő támadott először.

- TIID KLO UL

Thrys egyből az időlassító Kiáltással kezdte, amitől Tsun úgy mozgott, mint egy megfagyott teknősbéka. A lány ezt kihasználva, a kardjával és a bárdjával egyből lesújtott a férfi két karjára, de borzasztóan megdöbbent, amikor a bűvölt fegyverei meg sem tudták karcolni a bőrét.

Az idő újra normális ütemben haladt és Tsun kegyetlenül lesújtott Thrys-re, aki az utolsó pillanatban volt képes csak kitérni a csapás elől. A lány, Marshal-al ellentétben, inkább támadt, de Tsun védelme legalább olyan erős volt, mint a csapásai és kivédte a lány összes csapását, majd a bárdja pengéjét beakasztotta a bokája mögé és rántott rajta egyet, amitől a lány a földre esett. A fájdalmas földet érés után Tsun belerúgott egyet, amitől bukfencezve gurult hátra.

Thrys a lépcsősor tetejéig gurult, de nem adta fel és azonnal talpra állt és aggódva vette tudomásul, hogy Tsun sokkal erősebb, mint Gramb volt. Ezúttal a lány kényszerült védekezni, de sokkal inkább csak hátrálni kényszerült, hiszen egyetlen ütés elég volt, hogy kiejtse a bárdot a kezéből.

Mindkét kezével megmarkolta a kardját és óvatosan hátrálni kezdett.

- YOL TOOR SHUL!

Thrys ezúttal tüzet okádott az ellenfelére, de Tsun-nak meg se kottyantak a lángok, csak átrohant rajtuk és képen verte a lányt, aki egyből padlóra került és érezte, hogy vérzik az orra.

- IIT SLEN NUS!

Ezúttal egy jeges Kiáltást használt, amivel sikeresen jégbe zárta Tsun-t.

A lány már azt hitte, hogy győzött, amikor a jég repedezni kezdet és Tsun könnyedén kitört a jégbörtönből és újra Thrys felé rontott.

Egy darabig kerülgették egymást, miközben Thrys folyamatosan hátrált, egyik Kiáltást a másik után lőtte az ellenfelére, de hiába.

- Így nem jutsz sokra. - Tsun már kezdte unni ezt a macska-egér játékot.

- FUS RO DAH!

Thrys ezúttal az Ádáz Erő Kiáltással lökött egyet Tsun-on, amitől a félelmetes ellenfele csak egy lépést hátrált, de az pont elég volt. Ugyanis, Tsun pont a megfagyott lépcsősor tetején állt amitől megcsúszott és háttal lebukfencezett a lépcsőn.

Thrys fáradtan rogyott össze, neki sokkal tovább tartott legyőznie Tsun-t, mint Marshal-nak, de büszke volt magára.

- Megcsináltad! - Marshal és Clayton aggódva rohantak a lányhoz, aki kimerülten lihegett.

- Igen, - Tsun feljött a lépcsőn. - kettőből kettő. Mindketten a lépcsővel győztetek le. - A Bálnacsont Híd felé mutaott. - Shor egyértelműen kedvel titeket, sárkányszülöttek. A Hősök csarnoka nyitva áll előttetek.

Marshal, Thrys, Clayton és Potema együtt indultak el a hatalmas Bálnacsont hídon.

- Csak ne nézzetek le. - Clayton, aki már nem először járt itt, ment elől és az egyik bordáról a másikra lépdelt.

- Nem lehetett volna egy normális hidat ide rakni? - Marshal felháborodva lépett egy másik bordára.

- Ez is része a Sovngarde-i létnek, hiszen folyamatosan kihívást keresünk és nem engedhetjük le a védelmünket. - Clayton büszkén magyarázta.

- Szerintem mókás! - Thrys jókedvűen ugrált egyik csontról a másikra, bele sem gondolva, mi történne, ha megbotlana, megcsúszna vagy csak simán rossz helyre lépne.

- Ilyenkor tudjuk értékelni a szellemlét előnyeit. - Potema, aki szellemként csak lebegett mellettük, teljes biztonságban.

- Ugye tudod, hogyha leesek, akkor te is jössz velem. - Marshal felmutatta a gyűrűs ujját, amin az a gyűrű volt, amihez Potema volt kötve.

- Kösz, hogy emlékeztetsz. - Potema kellemetlenül bújt vissza a gyűrűbe.

Nem tartott tovább néhány percnél, amikor átjutottak a hídon és ott találták magukat a hatalmas csarnok masszív kapujánál, ami mögött Sovngarde legnagyobb hősei gyűltek össze.

Clayton rutinosan nyitotta meg a kaput a két társa előtt, Marshal és Thrys izgatottan nyeltek egyet, mielőtt bebocsátást nyertek ebbe a mesebeli helyre.

Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.