Halo, elérkezett a folytatás ideje. Kellemes olvasást kívánok.
Komoly bajok voltak Vacuo-ban, hiszen amint az utolsó civil lakos is átjutott a portálon, egy hatalmas homokviharba kerültek, ami nem csak a látási viszonyokat, de a Scroll jeleket is akadályozta.
Atlas seregének a maradéka, akik dezertáltak Ironwood-tól és a megmaradt Vadászok, Ren, Nora, Emerald, a Boldog Vadásznők és a Tél Hajadon, Winter, mindent megtettek, hogy megvédjék az embereket, de borzasztóan szorult helyzetben voltak.
Ismeretlen helyen voltak, borzalmas látóviszonyokkal és egy halom rémült civilt kellett megvédeniük, akik folyamatosan árasztották magukból a negativitást.
Winter, a húga elvesztése iránti gyászt és haragot tökéletesen kiadhatta ezeken a Grimm-eken és egy hatalmas üvöltés kíséretében, egy jégtornádót idézett, ami elfújta a szárnyas Grimm horda nagyját és a homokvihart is csillapította.
Sajnos, ez nem volt elég, hiszen a Grimm-ek még mindig nem adták fel, a katonák kezdtek kifogyni a lőszerből, ahogy a Vadászok és Vadásznők az Aurából.
Nora nem adta fel, minden megmaradt erejével elszánta magát, hogy utolsó leheletéig védeni fogja az ártatlanokat és felkészült, hogy a végsőkig harcoljon, amikor az elszálló homokvihar mögül gépfegyver dörgést hallottak és a Grimm-ek már fogyatkoztak és eltűntek.
Amint a homokvihar alább hagyott, egy lányt fedett fel, egy hatalmas, forgótáras gépfegyverrel. Napbarnított bőre, barna szemei barna haja volt, ami jobb oldalt hosszabb volt és a vége narancsszínben végződött. Egy pár fekete, márkás, magas sarkú csizmát, szűk fekete nadrágot, halvány barna blúzt. fekete kesztyűt, fekete sálat, fekete sapkát és napszemüveget viselt. A testére több helyen volt hosszú lőszertároló csatolva.
A forgótárasa füstölt, miután leállt a tüzeléssel és miután a homokvihar egyre inkább elszállt, felfedett három másik alakot is mögötte.
Egy nagydarab, barnabőrű fiú, rövidre nyírt fekete hajjal és fekete szemekkel és egy hatalmas, narancs pengéjű és sárga élű, kissé görbe, nehéz kétkezes kardot tartott a kezében, de nem volt se keresztvasa, se markolatja. Egy pár fekete csizmát, viselt, amit zöld fémlemezekkel páncélozott, barna nadrágot, fekete pólót, ami fölött egy zöld köntöst, ami a bal vállát szabadon hagyta, mert ott és a bal csuklóján páncél lemezeket viselt.
Egy másik, alacsonyabb és soványabb fiú, sötét bőrrel, vörös, kócos hajjal és üres, szürke tekintettel, ami egyértelművé tette, hogy vak. A vaksága ellenére korántsem volt tehetetlen, hiszen a két csuklójára két vörös pengéjű tonfa volt illesztve, amiknek a használatában egyértelműen jártas volt. Egy pár barna cipőt, fekete nadrágot, fekete kesztyűt és egy vörös, ujjatlan mellényt viselt.
A csapat utolsó tagja egy nyuszi faunus lány volt, sápatag bőre, hosszú, barna haja, egy pár magasan álló nyuszi füle és barna szemei voltak. Egy pár sárga és barna sportcipőt, egy a testéhez simuló, feszes, fekete leggingset, egy barna és aranyszegélyes rövid nadrágot, egy szintén fekete, testhez simuló melegítő aláöltözetet, egy barna pulóvert, ami szabadon hagyta a hasát és aminek a vállain két könnyű vállvért volt. Az ő fegyvere jóval szerényebb volt, mint a csapattársainak, hiszen csak egy kis, kézi fényképezőgép volt.
Amint meglátták, kik is lapultak meg a homokvihar mögött, egyből leeresztették a fegyvereiket és alig hittek a szemeiknek.
- Mi a fene történt?! - A lány a forgótárassal lejjebb csúsztatta a napszemüvegét.
- Nora, Ren? - A nyuszi faunus lány megismerte a JNR csapat két tagját.
- A CFVY csapat! - Nora megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy a segítség megérkezett.
- Hogy kerültetek ide? - A csapat kapitány, Coco, amennyire örült a barátai viszontlátásának, annyira össze is volt zavarodva.
- Ráadásul, Atlas-i katonákkal. - Tette hozzá a nagydarab, kardos fiú, Yatsuhashi.
- És menekültekkel. - A nyuszi faunus lány Velvet is kíváncsian nézett végig a tömegen.
- Akik eléggé rémültek. - A vörös hajú, vak fiú, aki képes volt telepatikusan hallani a gondolataikat, érezte a félelmüket és a felháborodásukat.
- Engedelmetekkel, - A levegőből, Winter ereszkedett le, a szemeiből kihunyt a kék fény és határozottan a csapat elé lépett. - a nevem Winter Schnee és én beszélek Atlas népének a nevében. Kérlek, vezessetek minket Shade-be, hogy személyesen beszélhessek Theodore igazgatóval és menedékjogot kérhessek a népemnek.
- Menedékjogot? - Coco értetlenül nézett végig a tömegen, akik között voltak ugyan katonák, de kimerültek voltak, hiányos felszerelésük volt és a csoport többsége inkább fegyvertelen civilekből, nőkből és gyerekekből állt. - Theodore igazgató tud róla, hogy Atlas expedíciót indított Vacuo-ba?
- Nem expedíció vagyunk, - Winter tisztázta. - hanem túlélők.
- Túlélők?! - A CFVY csapat egyszerre döbbent meg ennek a hallatán.
- Atlas megsemmisült! - Nora kétségbeesetten szólalt fel és mutatott a rémült és kimerült tömegre, akik alig pár óra leforgása alatt, mindenüket elvesztették. - Ez minden, ami maradt belőle! Ha nem segítetek, meg fognak halni!
- Jól van! - Coco megértette a helyzet súlyosságát. - Értem! Gyertek, Shade nincs messze. Talán Theodore igazgató tud segíteni.
- Shade? - A túlélő csapat tagjai csak most látták, hogy a homokvihar teljesen eltűnt és a sivatag közepén ott állt a város, Vacuo, annak közepén, akár egy ékkő a sivatag közepén, Shade, ami az utolsó működőképes Vadász Akadémia volt.
Vacuo egy hatalmas, labirintus szerű egyszerű város volt, ahol az épületek szinte beleolvadtak a sivatag homokjába és lehetetlenség lett volna kiigazodni rajta. Ezek az épületek nem voltak valami tartósak, hiszen egy nagyobb eső vagy földrengés könnyen ledöntheti őket, viszont könnyen újra lehet őket építeni, ezért a város szerkezete folyamatosan változik.
Habár a szerkezet maga elég kusza és nehezen átlátható, főleg az idegeneknek, van egyfajta rendszere, hiszen az egyik oldalon üzletek találhatók és egy nagy piactér, ahol inkább bazárok voltak, addig a másik oldalon inkább lakó helységek.
Maga az Akadémia úgy emelkedett ki ebből a szerény városból, akár egy óriás, de mégis, belesimul a környezetbe az egyszerű, homokszínű, vastak falaival, amiken faragott lépcsők vezettek fel és a falakon több moha és lián lógott. A bejárata egy hatalmas, fából faragott, acéllal kivert kapu volt és az Akadémia körül egy hatalmas, homokos udvar helység helyezkedett el és a falai mentén több pálma fa volt ültetve. Az Akadémia tetején volt található a KÁR-torony, amiből már csak kettő maradt épen Remnant szerte.
Az Akadémia udvarát egy magas, erős és vastag védőfal vette körbe, olyan masszív, amilyet eddig még nem láttak és Vacuo-i katonák őrjáratoztak rajtuk.
- Akkor itt vagyunk? - Oscar megkönnyebbülten nézett a biztonságot sugalló város felé.
- Megcsináltuk! - Emerald remélte, hogy azzal, segített Atlas maradékát biztonságba helyezni, valamennyire vezekelt a múltbéli bűneiért.
Sajnos, a pillanatnyi megkönnyebbül hamar elillant, amikor hirtelen, a föld remegni kezdett és egy hatalmas, hernyószerű Grimm emelkedett ki a homokból.
- Gyorsan, a város felé! - Az egyik katonatiszt utasította a civileket, akiknek nem kellett több, hogy pánikolva, de engedelmeskedjenek.
Amíg a katonák elkísérték a civileket, addig a Vadászok hátra maradtak, hogy megküzdjenek a Grimm hernyóval és a később felbukkanó társaival is.
A csata estig tartott és mind a Vacuo-i, mind az Atlas-i Vadászok kimerültek, de sikerült az utolsó Grimm-et is elintézniük.
Sajnos, ez volt a könnyebb rész.
- Mégis, mi folyik itt? - Nora és a többiek megdöbbenve vették tudomásul, hogy az Atlas-i menekültek nem juthattak be a városba és egy csapat katona és egy ismerős Vadászcsapat állja az útjukat.
- Az utolsó dolog, amire szükségünk van, egy királyságnyi koldus! - Egy Vacuo-i katona hátra lökte az Atlas-i tisztet. A két hadsereg közt egyértelmű volt a különbség, hiszen amíg Atlas fehér és kék, elegáns és jó minőségű egyenruhát használt, addig a Vacuo-i katonák többsége vagy civil ruhát vagy hiányos, kopott, sárga és barna egyenruhát viseltek, régimódi fegyverekkel és rozoga, kicsit sem stílusos páncélzattal.
- Bajotok van a koldusokkal és árvákkal?! - Nora, habár már a saját pörölyét is alig bírta megemelni, legszívesebben szétverte volna ezeket az utálatos bakákat.
- Csupán nem akarunk ellenséges kémeket és veszélyforrásokat beengedni a városba. - A Vadászcsapat vezetője, egy nagydarab, bucifejű fiú volt, rövid, vörösesbarna hajjal és enyhe borostával, valamint mélykék szemekkel, kezében egy nagy buzogányt támasztott a vállára. Világosszürke, tükörsima nehéz páncélt és csizmát viselt, míg az alatt fekete nadrágot és hosszú ujjú, galléros pólót.
- Cardin? - Ren jól emlékezett a CRDL csapat vezetőjére, aki a Beacon-i időkben folyton Jaune-t piszkálta.
- Nocsak, - Cardin meglepve vette ismerte fel Ren-t és Nora-t. - csak nem a JNPR csapat maradéka? A másik fél merre van? - Gonoszul kacagott. - Merre van John? Hadd húzzam le a gatyáját a régi idők emlékére! - A csapattársai is csatlakoztak a nevetéshez.
- Nem merészelj így beszélni... - Nora emlékezett Cardin aljas természetére és addig verné ezt a beképzelt és érzéketlen tuskót, amíg lélegzik.
- Nora! - Winter szigorúan rászólt a lányra, mielőtt olyat tett volna, amivel rontana a helyzetükön. - Mint azt korábban említettem, sürgősen beszélnem kell Theodore igazgatóval, hogy menedéket kérjek Atlas lakosságának.
- Oh, igen, - Cardin csak a földre támasztotta a buzogányát. - az igazgató megkért rá, hogy ne engedjek be senkit se a városba, akiről azt feltételezem, hogy gyanús és akár Salem embere is lehet.
- Megbolondultál?! - Fakadt ki Nora. - Épp Salem elől menekülünk! Elpusztította Atlas-t!
- És ezt honnan tudhatjuk biztosan? - Kitárta a karjait és az Atlas-iakat gyűlölő Vacuo-i katonák és lakosokhoz fordult, akik odagyűltek a nagy felhajtásra. - Mi van, ha ez csak egy csel arra, hogy Atlas ismét megszállja Vacuo királyságát?! Mi van, ha Atlas azért jött, hogy befejezze a munkát, amit 80 éve, a Nagy Háborúban nem tudott?! - Egyértelmű, hogy a Vacuo-i lakosok egyetértettek a gyanakvásában, amit épp feltüzelt.
- Nem kellettek ide!
- Takarodjatok vissza!
- És miért pont te beszélsz Vacuo nevében? - A CFVY csapat visszatért és Coco kiállt Winter és Nora mellett. - Az Elkésett CRDL csapat vezére! - Ez a gúnynév egyértelműen dühítette Cardin-t és a csapatát, de megőrizte a hidegvérét. - Ti nem is vagytok Vacuo-iak!
- Ahogyan ti sem, - Cardin-nak meg volt a tökéletes visszaszólása. - Beacon-i Brigád! Ha nem akartok összetűzésbe keveredni, jobb ha visszamentek oda, ahonnan jöttetek.
A két fél egymás iránti gyűlölete egyre elmérgesedett és már nem kellett sok, hogy fegyveres konfliktussá fajuljon a dolog.
- És te kinek képzeled magad, hogy Theodore igazgató nevében beszélj?! - Egy másik ismerős csapat, a SSSN csapat érkezése vetett véget a vitának. Egy régi barát, egy szőke, majom faunus fiú, a csapat kapitánya, Sun volt.
- A SSSN csapat! - A Vacuo-i katonák egyértelműen jobban tisztelték őket, mint a Beacon-ieket. - Theodore igazgató üzeni, hogy Atlas lakossága letelepedhet a város keleti részén.
- Az igazgató... - Ez meglepte Cardin-t és a csapatát.
- Atlas nevében, fogadjátok őszinte hálámat. - Winter a mellkasára tette a kezét és jelzett a katonáknak, hogy vezessék a menekülteket a nekik kijelölt helyre.
A CRDL csapat és a Vacuo-i katonák vonakodva, de utat engedtek az Atlas-iak-nak, de a gyűlölködő pillantások, a felháborodott sugdolózások és a visszataszító beszólások megmaradtak.
- Atlas-iak, hol van most a büszkeségetek?!
- Azt kaptátok amit megérdemeltetek!
- Felőlem meg is dögölhettek a sivatagban!
Ez folytatódott a városban is, a Vacuo-i lakosok épp úgy osztoztak az Atlas-iak iránti gyűlöletben, akár a katonák. Ugyanolyan utálatos tekintettel néztek rájuk, mintha csak egy halom élősködő parazita jelent volna meg a küszöbükön.
- Nem kelletek ide!
- Takarodjatok innen!
A lakosok nem álltak meg a sértegetéseknél, mert voltak, akik odáig mentek, hogy kövekkel és szeméttel hajigálják a szerencsétlen sorsra jutott Atlas-iakat.
Nora-nak kezdett elege lennie, ezekből a gyűlölködő, ostoba emberekből, akik fel sem fogják, hogy mi mindenen ment keresztül Atlas népe az elmúlt 24 órában, főleg Mantle népe. Ironwood tábornok hónapokon át sanyargatta őket katonai elnyomással, túléltek egy Grimm inváziót, majd Ironwood a sorsukra hagyta őket egy másodikkal szemben, kikapcsolta a fűtést, amivel Solitas élhetetlenül hideg éghajlata majdnem végzett velük és mindennek tetejében, a tábornok még egy bombával is megfenyegette a lakosságot. Az egyetlen lehetőségük a túlélésre, hogy alig egy óra leforgása alatt elhagyják az otthonaikat, hátrahagyva minden ingóságukat és egy idegen királyságba menekülnek, ahol csak gyűlöletet kaptak.
- Élősködő korcsok! - Egy fickó egy követ hajított egy kamasz lány felé, de Nora elkapta követ.
- Figyeljetek... - Nora legszívesebben a férfi fejéhez vágta volna a követ, hogy aztán kiossza, de valaki elkapta a karját.
- Nora! - Ren volt az, aki csak a fejét rázta, hogy ez nem megoldás. - Hagyd rájuk.
Nora csak a földre dobta a követ és csendben követte a csapattársát.
- Miért gyűlölnek minket ennyire? - Nora nem értette.
- Mert évszázadokkal ezelőtt, Atlas volt az a királyság, ami miatt Vacuo ezzé a kietlen sivataggá vált. - Ozpin, Oscar testében magyarázta. - Vacuo régen egy buja dzsungel volt, sűrű növényzettel, egzotikus gyümölcsösökkel és rengeteg növényevő vadvilággal.
- Nehéz elképzelni. - Nora, ahogy szétnézett a végtelen száraz homokon a városon kívül, hihetetlennek tartotta Ozpin meséjét.
- Pedig én a saját szememmel láttam. - Ozpin büszkén kihúzta magát. - Olyan természeti csoda volt a Vacuo-i dzsungel, amilyennek nincs párja egész Remnant-on. A lakosai békések és kedvesek voltak és olyan ízletes Sangria-t készítettek, amit a mai napig nem tudok elfelejteni. Életem egyik legnagyobb hibája, hogy nem írtam le a receptet.
- Pontosan mi történt? - Nora aggódva kérdezte.
- Az emberi kapzsiság és persze... - Ozpin számára már olyan volt, mintha a végtelen élete másról sem szólna, csak arról az egy személyről. - Salem. Vacuo lakói békések és kedvesek voltak, de ezt sajnos a többi királyság, Mistral és Atlas kihasználta. Salem rávette őket, hogy az egyesített erejükkel könnyedén legyőzték Vacuo kisebb és fejletlenebb seregét, majd megszállták az egész királyságot.
- Ez rettenetes! - Nora elborzadt.
- Az volt, - Ozpin számára fájó emlék volt. - és ezzel még nem volt vége. A leigázott lakosokat kényszermunkásként használva kiirtották a dzsungelt és a gépeikkel feltúrták a földet, hogy mindent uncia Dust-ot kibányásztassanak velük. Elképzelhetetlenül sok növény és állatfajt irtva ki ezzel, ráadásul a királyság ökoszisztémájában is maradandó kárt tettek. A növényzet hirtelen eltűnése és a megállás nélküli bányászás következtében, néhány évtized alatt Vacuo azzá a kietlen sivataggá vált, amit ma is láthattok.
- És most, a királyság, amelyik ezt tette velük, koldusbotra jutott és a segítségükért könyörög. - Ren számára egyértelmű volt.
- De akkor is... - Nora akkor sem akarta elfogadni.
- Nem változtathatjuk meg, mit éreznek az emberek, Nora. - Ren kimondta a kellemetlen igazságot. - Most inkább segítsünk azoknak, akiknek tudunk.
A terület, amit a Vacuo biztosított a menekülteknek egy szerény, sátrakkal és tábortüzekkel teli helység volt, szerény körülmények között, még Vacuo-i mércével is. Ennél többet nem remélhettek Atlas lakosai, sátrak, alvózsákok, tábortüzek és sült kukacok, óriás bogár, gyíkhús és furcsa ízű kaktusz teák álltak a rendelkezésükre, bár a Vacuo lakói egyértelműen a tudtukra adták, hogy még ezt a szerény szállást és ellátást is sajnálják tőlük.
Mantle lakosai már hozzá szokta a kemény körülményekhez, Ironwood jóvoltából, de az Atlas-i lakosok nem győztek panaszkodni az embertelen bánásmód miatt.
- El se hiszem, hogy csak ócska alvózsákokat kapunk! - Egy gazdag fiú, kék hajjal megelégelte a szerény szállást.
- Örülj, hogy élsz és van mit enned, Henry! - May, az unokatestvére dühösen rászólt.
- Te könnyen beszélsz, - Henry sértődötten öntött magának kaktusz teát. - te már hozzá vagy szokva, hogy csatornákban és más förtelmes helyeken aludj! - Ivott a kaktusz teából de egyből kiköpte. - Undorító ez a lötty!
- Szeretnéd, ha hoznék egy üveg pezsgőt és egy tálca kaviárt? - May szánalmasnak tartotta az unokafivérét.
A letelepedés nehéz volt, mind az Atlas-i, mind a Mantle-i lakosoknak, volt aki Henry-hez hasonlóan, felháborodott a szerény körülmények miatt, volt aki örült, hogy egyáltalán lepihenhetnek, anélkül, hogy az életük veszélyben lenne és volt, aki inkább a szeretteit gyászolta.
A Schnee család az utóbbi volt, Winter, amint megbizonyosodott, hogy az anyja, az öccse Whitley és a komornyik, Klein biztonságban vannak, tovább akarta folytatni a feladatát, hogy körbejárja a menekült tábort.
- Winter, kérlek, - Az anyja aggódva szólt hozzá. - pihenj egy kicsit.
- Nem lehet! - Winter még csak gondolni sem akart arra, hogy megálljon. - Meg kell bizonyosodnom, hogy...
- Ms. Schnee, - Klein, aki felnevelte őt és a testvéreit, jól ismerte a legidősebb Schnee gyermeket. - talán nyújthatna némi vigaszt a családjának, akik aggódnak önért.
- Klein... - Winter szíve majd megszakadt, amikor az elhunyt húgára, Weiss-ra gondolt. - én...
- Nekem is hiányzik. - Whitley megfogta a nővére kezét és húzni kezdte, hogy legalább üljön le.
- Én... - Winter próbált ellenállni, de amikor leült és a teste hálásan felnyögött, csak akkor vette tudomásul, hogy mennyire fáradt volt. - Weiss... - A könnyei is eleredtek és zokogni kezdett a húga gondolatától.
- Most együtt kell maradnunk. - Willow átölelte a gyermekeit, hogy vigaszt nyújtson neki.
- Ha előbb ellen szegültem volna a tábornoknak... - Winter egyértelműen magát hibáztatta.
- Kérem, Ms. Schnee, - Klein ezt nem hagyta. - azért, ami történt, hibáztassa inkább a tábornokot. Salem-et, az isteneket vagy akár engem. De könyörgöm, magát ne hibáztassa.
- Pedig ez a helyzet! - Winter kifakadt és nem törődött a szeméből patakzó könnyekkel. - Olyan voltam, mint egy ostoba gép, ami csak parancsokat teljesít! Nem törődtem a körülöttem lévőkkel és ha előbb cselekedtem volna, Weiss talán még... vagy akár Penny... - Nem tudott mit mondani. A szavak nem bírtak el a gyásszal és a bánattal.
Estére Atlas lakossága elérte a határait, kimerültek és gyászoltak. Mindannyian elvesztették az otthonukat és sok szerettüket, akiket már nem látnak többé.
A CFVY és a SSSN csapat voltak olyan kedvesek és megmutatták a Sirató Falat, egy három méter hosszú, egy méter vastag és egy kilométer magas falat a városban, ami nagyon elütött a város szerkezetétől.
A Sirató Fal volt a Vacuo-iak számára az a hely, ahol meggyászolhatták az elhunyt vagy eltűnt szeretteiket, akiket már jó eséllyel sosem fognak viszontlátni. Ennek a falnak volt egy másik különleges tulajdonsága, hogy a földalatti vízkészleteket felszívja és a repedésein kiszivárogtatja, sokan úgy tartják, hogy Vacuo Könnyeit hullatja.
A Falon több száz vagy talán ezer fénykép volt és az Atlas-iak úgy állták körbe ezt a hatalmas építményt, mint moly lepkék a lángokat, hiszen ez volt az első alkalom, hogy fellélegezhetnek és elbúcsúzhatnak az elhunyt szeretteiktől és a régi életüktől.
A gyászoló tömeg rengeteg új fényképet ragasztott a falra, a sok gyertya már majdnem nappali világosságot teremtett a Fal körül és megannyi virágot helyeztek el a fal aljára.
A JNR csapat, Ren és Nora, valamint Oscar és Emerald kiraktak egy-egy képet Jaune-ról és Pyrrha-ról, az elhunyt csapattársaik emlékére. Ez a kép még Beacon-ben készült, amikor még oly keveset tudtak a világról és még tele voltak álmokkal és reményekkel. Pyrrha mindig is kedvelte Jaune-t és a képen mindketten mosolyogtak, Jaune nem is sejtve, hogy a lány épp szamár fület mutat a tarkóján.
Penny képe sem maradhatott ki. A robot lány, akiből a Tél Hajadon lett és az életét áldozta mindannyiukért, nincs többé, csak a kép, amin lelkesen mosolyog és tiszteleg.
A LLMM csapat képein, Lance, Mike és Lynda emléke sem halványulhatott el, Lance, ahogy mosolyogva, a sisakjával az egyik kezében, míg a másikkal csak integet és áll az Atlas-i gyakorlótéren. Mike, ahogy idegesen mosolyog a kamerába és persze Lynda, ahogy a nyelvét kiöltve vigyorog.
A RWBY csapat sem maradt le. Yang és Blake közös képen voltak, ahogy az Atlas-i gyakorlótéren álltak és sütiznek, miközben Yang épp közös selfie-t készít magukról. Weiss, ahogy kedvesen mosolyog a kamerába és persze Ruby sem maradhatott le, ahogy lelkesen, a kezeit a mellkasához szorítva sugároz reményt mindenkire, aki nézi.
- Ezek lettek a barátainkból? - Oscar csendben suttogta a gyászoló tömegből. - Üres képek, amiket csak bámulunk, de ők nem látnak minket.
"Sajnos, számomra ez már túlságosan ismerős.", Ozpin a fejében már megszámlálni sem tudta, hány temetésen és megemlékezésen kellett részt vennie.
- Hogy bírod ki? Hogyan vagy képes elviselni ennyi megbánást és gyászt?
"Egyszerűen, nincs más választásom."
- Vége lesz valaha? - Oscar már maga sem hitt benne.
"Valamikor biztosan. Vagy a mi, vagy Salem győzelmével, de én bízom benne, hogy ez a háború, egy napon véget ér."
- Vajon hányan fognak addigra felkerülni erre a Falra?
"Tudod, Oscar, gyakran van egy visszatérő álmom, amikor egy színpadon állok és a közönség azokból az emberekből áll, akik Salem miatt haltak meg. Vagy az én döntésem vagy az ő ármánykodása miatt."
- És mit mondanak neked?
"Semmit. Csak bámulnak. Reménnyel teli ábrázattal bámulnak engem, azt várva, hogy tegyek valamit. Hogy biztosítékot nyújtsak a számukra, hogy az áldozatuk nem volt hiába való."
- És te mit csinálsz?
"Csak annyit teszek, hogy mosolygok és annyit mondok, hogy 'minden rendben lesz és a háború egy napon véget ér'. Már szinte nem is vagyok benne biztos, hogy én magam elhiszem-e."
Ezen a virrasztáson Atlas népe és mindenki más elbúcsúzhatott végleg a szeretteiktől, majd gyásszal és fájdalommal a szívükben ugyan, de nyugovóra térhettek annyi megpróbáltatás után.
Atlas, a világ leggazdagabb és legfejlettebb királysága megsemmisült. Nem maradt más belőle, csak szikla és törmelék, amit maga alá temetett a jeges víz.
A hadsereg teljesen szétzilálódott, az egyharmada Salem Grimm hordáinak az áldozata lett, egy másik harmada dezertált és a menekültekkel együtt mentek Vacuo-ba, de a harmadik harmad szét szóródott Solitas szerte a különböző bánya kolóniákra vagy Argus-ba.
Argus volt a célja annak a szállító repülőnek is, amin a Szupercsapat maradéka, Harriet, Elm és Marrow, valamint a két szökevény, Robyn és Qrow is utazott.
Harriet még mindig sokkos állapotban volt, miután a barátja és csapattársa az ő hibájából áldozta fel magát és végignézte, ahogy az otthona, a királyság, aminek a védelmére felesküdött, elpusztul és semmivé válik.
Elm is hasonlóképpen érzett, a barátja mellé ült és átölelte vigasztalóan.
- Nem sokára megérkezünk. - Marrow, hogy elterelje a figyelmét a gyászról és a fájdalomról, vezette a gépet és minden idegszálával arra koncentrált, hogy a barátait biztonságba juttassa.
- Hé, kijutottak. - Robyn Qrow mellett ült és biztosította, hogy mind az unokahúga és Atlas lakossága biztonságban eljutott Vacuo-ba. - Ne most add fel a reményt.
- Ha történik vele valami... - Qrow csak egyetlen személyre tudott gondolni és a tény, hogy nem tudja, mi történt vele, szinte megőrjítette. - nem tudnék Summer szemébe nézni a túlvilágon.
- Az anyja? - Robyn megértette, mire Qrow csak bólintott. - Biztos vagyok benne, hogy a lányod kijutott és szerencsés, hogy az apja így aggódik érte.
- Ő... - Qrow ökölbe szorította a kezeit, szerette volna, legalább egyvalakivel megosztani az igazságot, de tudta, ha Ruby még él, akkor ezzel veszélybe sodorhatja. - nem a lányom, hanem az unokahúgom.
- Oh, - Robyn egy kicsit kínosan érezte magát. - sajnálom. Csak eléggé hasonlítotok és ahogy aggódsz érte...
- Sokan gondolják ugyanezt. - Qrow tisztázta. - De szinte úgy tekintek rá, mintha a sajátom lenne. - Vett egy mély levegőt. - Ha csak egy kicsit is az anyjára ütött, akkor biztosan életben van.
- Ez a beszéd! - Robyn örült, hogy sikerült némi reményt sugározni Qrow-ba, de érezte a csapat többi tagjából áradó negatív hullámokat. - Szóval, - Mindent megtett, hogy mosolyt erőltessen az arcára és felvidítsa a többieket. - kinek mi a terve, mit csinál, ha megérkezünk Argus-ba? - Sajnos semmi válasz vagy reakció a depis csapattól. - Nem tudom, ti hogy álltok vele, de ezután az őrült hétvége után, nem vetnék meg egy meleg fürdőt, meleg ételt és meleg ágyat.
- Meg egy videójáték maraton! - Marrow, habár érzelmileg ő is a padlón volt, érezte, mivel próbálkozik Robyn és csatlakozott.
- Meg egy jó italt! - Meglepetés, de Qrow-t is lehetett mosolyogni látni, bár egyértelmű volt, hogy ő is csak színleli.
- Ez a beszéd, Csóváló, Öt Órás Árny! - Robyn értékelte a támogatást, majd a lányokhoz fordult, akik még mindig maguk alatt voltak. - Hogy bírjátok, Mohawk, Tank Aranka?
- Juhé... - Elm csak erőtlenül felemelte az öklét, bár semmi lelkesedés nem volt benne.
- Nem lehetne, hogy csendben utazzunk? - Harriet azonban meg sem próbált lelkes lenni.
- Jól van, ünneprontó. - Robyn csak legyintett egyet, amikor a rádióba visszatért a jelzés és egy női hang szólalt meg a túloldalon.
- Manta repülőgép, azonosítsa magát.
- Itt Marrow Amin, az Atlas-i Szupercsapatból. - Marrow egyből válaszolt és megadta a kódját. - Jelentem, hogy Atlas megsemmisült és komoly veszteségeket szenvedtünk. Engedélyt kérek a leszállásra.
Rövid szünet után, a túloldal ismét válaszolt.
- Vettem. Engedély megadva. Kérem, szálljanak le a hármas leszállótéren.
- Végre, megérkeztünk. - Marrow nyugodtan hátra dőlt és a leszállótérhez irányította a gépet.
A csapat fáradtan és meggyötörve, de megkönnyebbülten vette tudomásul, hogy végre, fellélegezhetnek egy kicsit és egy időre véget érnek a megpróbáltatások.
Sajnos, miután Marrow letette a gépet és a kinyíló rámpához közeledtek, nem csak a lenyugvó nap fényét pillantották meg a horizonton, hanem egy egész szakasznyi Atlas-i katonát, robotot és Paladin-t, akik egyenesen rájuk szegezték a fegyvereiket.
- Ez meg mit jelentsen?! - Qrow felháborodottan kérdezte, miközben a bázis parancsa, az ismerős, Caroline Cordovin, az alacsony, arrogáns vénasszony, kihúzva lépdelt feléjük, nyomában a két testőrével, ahogy még Roman elnevezte őket, Jobb és Bal.
- Örülök, hogy ismét látom, Qrow Branwen, Ironwood tábornok állítólagos barátja, - Cordovin egy álszent mosollyal üdvözölte őket. - sajnos, ezúttal fogolyként, - Majd végignézett a gép utasain is. - akár csak a többiek.
- Ezt hogy érti?! - Robyn épp úgy felháborodott, mint Qrow.
- Marrow Amin, - Cordovin a faunus férfira nézett, majd Qrow-ra. - Qrow Branwen és természetesen, - Végül Robyn-ra. - Robyn Hill. Mindhármótokra elfogó parancs van érvényben. - A Szupercsapat utolsó két tagjához fordult. - Elm Ederne és Harriet Bree, a hadsereg hajlandó amnesztiát adni és visszaadni a helyeteket és rangotokat a hadseregben, ha végrehajtjátok a következő parancsot. Tartóztassátok le őket.
- Micsoda?! - Elm hallani sem akart róla. - Kizárt!
- Atlas megsemmisült! - Qrow úgy érezte, mintha egy idiótához beszélne. - Ironwood tábornok halott!
- Aljas rágalom! - Bal meg sem hallotta.
- Egy aljas árulótól! - Jobb csatlakozott.
- Az előbb beszéltem vele, - Cordovin öntelte oldalra billentette a fejét egy sunyi mosollyal. - és eléggé elevennek tűnt.
- Tessék? - Robyn alig hitt a fülének.
- Ha akartok, beszélhettek vele. - Cordovin elővette a Scroll-ját és kinagyította a képernyőt és úgy bámulták, mintha szellemet látnának.
- Minden elismerésem, hogy sikerült megállítanotok a bombámat és kijutottatok Solitas-ról, - Hihetetlen, de Ironwood tábornok volt az, kegyetlen tekintettel és egy gonosz mosollyal. - de az utatok itt ér véget.
- Hogyan lehetséges?! - Qrow nem hitt a szemének. - Te meghaltál, James!
- Megmondtam, - Ironwood meg sem hallotta Qrow szavait. - bármit megteszek, hogy megvédjem Atlas-t. Jelenleg, az egyetlen dolog, amivel ezt megtehetem, a Teremtés Botja, amit elloptak és Vacuo-ba viszik.
- Mire készülsz?! - Qrow tudta, hogy a tábornok semmi jót nem tervezhet.
- A seregünk talán meggyengült, de ez egyáltalán nem fog minket megállítani, hogy Vacuo ellen vonuljunk és egyetlen gyors támadással visszaszerezzük a Botot.
- Megőrültél, James?! - Qrow elővette Harbinger-t, de egy rúgás a térdébe a földre kényszerítette.
- Szólítsd tábornoknak, ha nem kérsz még egyet! - Harriet volt az, akitől származott, egyértelmű, hogy a hűsége továbbra is a tábornoké.
- Hare, ne csináld! - Elm próbálta lebeszélni a barátját, de egyértelműen süket fülekre talált.
- Hallottad a parancsot! Még van esélyünk megmenteni Atlas-t, ha gyorsan cselekedünk!
- El se hiszem, hogy vissza nyalod magad a fém s*ggébe! - Qrow hatalmasat csalódott a nőben, miközben megbilincselte.
- Mindig is egy szemét voltál, Hare... - Marrow már készült, hogy elővegye a bumerángját, amikor az Atlas-i katonák körbevették, fél tucat puskát szegeztek rá és az ő csuklójára is bilincs került.
- Látom, még mindig csak másokat hibáztatsz. - Robyn belátta, hogy nincs esélyük kitörni, így kénytelen volt hagyni, hogy őt is bilincsre verjék.
- Elm, velünk vagy vagy ellenünk?! - Harriet a nagydarab nőhöz fordult, aki alig tudta elhinni, hogy minden bűntudat nélkül megbilincselte a többieket.
- Én... - Sajnos nem volt ideje gondolkodni, mert Harriet, mielőtt még csak reagálhatott volna, használta a Semblance-ét és egy erős csapással a földre küldte a tőle háromszor nagyobb nőt.
- Sejtettem. - Harriet megbilincselte Elm-et is és a parancsnokhoz fordult. - Vigyék őket a cellába.
- Igazán hálás vagyok a hűségedért, Harriet. - Ironwood büszkén mosolygott. - Mindent meg kell tennünk, hogy Atlas győzedelmeskedjen.
- Atlas győzedelmeskedni fog! - Bal és Jobb tökéletes szinkronban kiáltották, miközben lefegyverezték és elvezették a foglyokat.
- Ezt most muszáj? - Robyn-t nagyon idegesítette a két katona, de tőle is elvették a fegyverét és a börtön felé vezették. - Azt hiszem, várnom kell még arra a forró fürdőre.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.