Halo, végre, ezt is megértük, a 100-ik fejezet. Kellemes olvasást kívánok.
Az elmúlt egy hét, amit a kórházban töltött, Adam számára volt életének talán a legcsodálatosabb időszaka. Blake tartotta az ígéretét, minden nap eljött egy újabb és újabb könyvvel és segített neki olvasni tanulni.
- És... a völgy... - Adam nehezen, bukdácsolva, de eljutott a könyv végéhez és nagyon keményen próbálkozott.
- A hölgy. - Blake mindig ott volt és kijavította, amikor hibázott, de soha nem volt türelmetlen vagy agresszív.
- A hölgy! - Adam gyorsan javított és folytatta. - Meg...mérgezte...
- Megkérdezte. - Blake, mint oly sokszor, ismét segített.
- Megkérdezte! - Adam csak magára haragudott, hiszen ez a szó olyan sokszor szerepelt már a könyvben és mindig elrontotta. - A... hőst. Most... mit... csinál...junk? - Várta az újabb helyesbítést a lánytól, de a magabiztos mosollyal és bólintással jelezte, hogy most nem hibázott és magabiztosabban folytatta. - A hős... csak... ennyit... vála...szolt. Amit... csak... szeretnél.
- Nagyon jó! - Blake le volt nyűgözve, hogy Adam sikeresen elért a könyv végéhez. - Egy hét alatt sikerült elolvasnod a Lány a Toronyban-t!
- Jó tanár vagy, Blake. - Adam fáradtan, de büszkén csukta be a könyvet és hátradőlt az ágyában.
Adam, hogy ne unatkozzon a kórházban, mindent megtett, hogy megtanuljon olvasni és jobban ment, mint azt remélte, hiszen Blake mindig eljött, mindig megértő volt és a betűk nagyját már ismerte.
- Mondtam, ha beleadsz mindent, akkor sikerülhet! - Blake is elégedett volt Adam fejlődésével, de a fiú valamiért nem osztozott az örömében. - Mi a baj?
- Bárcsak az ügyünk is ilyen jól haladna. - Adam dühös volt, amiért a Fehér Agyar még mindig nem ért el jelentős sikert.
- Igen... - Blake osztotta a fiúja aggályait és behúzta a macskafüleit. - félek, hogy ebben a tempóban öreg korunkra sem fognak tisztelni az emberek. De apám szerint, a változás időbe került és...
- Hiszel benne? - Adam félbeszakította.
- Ő az apám és szeretem. - Blake határozottan válaszolt.
- Nem ezt kérdeztem. - Adam nyomatékosította a kérdését és a fél szemével a lány sárga, aggódó szemeibe nézett. - Azt kérdeztem, hogy hiszel abban, hogy amit tesz, valóban a faunus-ok javát szolgálja?
- Én... - Blake szíve szerint igent mondott volna, de tudta, hogy az apja lassú tempója nem vezet sehova. - biztos vagyok benne, hogy azt teszi, amit helyesnek tart.
Adam megértette, hogy Blake biztos nem fog az apja ellen beszélni és nem is akarta erőltetni a dolgot. Inkább egy másik kérdést tett fel.
- És mit gondolsz Sienna-ról?
- Apa helyetteséről? - Blake emlékezett a tigris faunus nőre, hangos, durva és időnként kemény, de az emberek tisztelik. - Jó harcos és kiáll azért, amiben hisz, de... kicsit gyorsan ítélkezik és előbb cselekszik, mintsem gondolkodik?
- A gyors cselekvései sokszor mentettek életeket. - Emlékeztette Adam. - Az elfogásom előtt, apád, Sienna és én egy segélykérésre mentünk, ahol egy csapat faunus átutazót ember banditák támadtak meg. Minden tiszteletem az apádé, aki megpróbált békés megoldást találni, de hiába. Ha Sienna nem cselekedett volna időben, meghalt volna és sokan mások is.
- Mit akarsz ezzel mondani? - Blake-nek nem tetszett, de értette, hogy Adam-nek valahol igaza volt.
- Tudom, hogy az apád csak jót akar. - Adam próbált köntörfalazni, de nem tagadhatta tovább a keserű igazságot. - De gyenge, holott erősnek kéne lennie. Túl könyörületes, amikor keménynek kellene lennie. Sienna erős, tisztelik az emberek és képes akár harcolni is az igaz ügyért.
- Azt akarod, hogy ő legyen az új vezér? - Blake tudta, hogy Adam mire akar kilyukadni.
- Meg kellene győzni apádat, hogy mondjon le, önszántából és nevezze ki Sienna-t az új vezérnek. - Adam próbált békés megoldást találni, nem akart fájdalmat okozni a barátnőjének azzal, hogy megöli az apját.
- De... apa alapította a Fehér Agyart, ő hozta össze a faunus-okat egy zászló alá és a népünk szemében egy hős.
- Tisztelem az apád, ott volt nekünk, amikor kellett, ő mentette meg a fajtánkat és ezért hálásak lehetünk érte. - Adam ezt teljesen őszintén gondolta. - De most Sienna-ra van szükségünk.
Blake zavartan elfordult, szerette az apját, de Adam szavai ráébresztették, hogy milyen lassan halad az emberek tiszteletének a kivívása az apja módszerével. Rengeteget hallja a hírekben, hogy milyen kegyetlenül bánnak Mistral-ban és Atlas-ban a faunus-okkal, még a Fehér Agyar béketüntetéseit is folyamatosan zavarják.
- Hé, - Adam megfogta a lány kezét és magához húzta. - tudom, hogy a változás kemény, de én biztos vagyok benne, hogy szükséges. Hiszel bennem?
- Én... - Blake elbizonytalanodott, de Adam, ahogy végig simított az arcán és magabiztosan a szemébe nézett, elmúlt a kétsége. - azt hiszem. - A fiú megcsókolta és átölelte.
- Én mindig itt leszek és harcolni fogok érted. - Adam megígérte, de a romantikus pillanatot Adam Scroll-jának a pittyenése zavarta meg. - Ideje kicserélni a kötést a szememen. - Idegesen nyomta meg a Scroll-t és könyörgőn meredt a lányra. - Azt hiszem... menned kéne.
- Ne segítsek? - Ajánlotta Blake.
- Hát... - Adam kínosan oldalra nézett, a szemén lévő sebhely olyan dolog volt, amit nem akart, hogy a barátnője lássa. - nem. Megoldom. - Csak akkor vette észre, hogy a lány érte nyúl, amikor megérintette az arcát és maga felé fordította. Egyikük sem mondott semmit, Blake csak elkezdte volna letekerni a fáslit, hogy szemügyre vegye Adam sebét, de a fiú megragadta a kezét és megállította. - Elég ijesztő látvány.
- Én nem vagyok ijedős. - Blake magabiztos mosolya meglepte Adam-et, amitől lassan eleresztette a lány kezét és megengedte, hogy folytassa.
Amikor a kötés lefejtésének a végéhez ért, Blake vett egy nagy levegőt, amikor teljesen eltávolította a fiú arcáról. Adam még egyszer elfordult, hogy ameddig csak lehessen, elrejtse a csúf sebet a lány elől, de tudta, hogy nem halogathatja sokáig, így idegesen és lassan Blake felé fordította a sebhelyes arcát.
Adam bal szemén egy nagy és borzalmas égési sérülés terült el, ami az SDV, a Schnee Dust Vállalat logója volt. Megbélyegezték, mint a régi időkben a haszonállatokat. Blake nem a sebhelytől szörnyedt el, hanem attól, hogy Adam még csak 14 éves volt és képesek voltak ezt tenni vele.
- Úgy sajnálom. - Blake csak végig simított a fiú arcán, de vigyázott, nehogy a sebhelyhez érjen, mert még nagyobb kárt okozhat.
- Azok, akik ezt tették, meg fognak fizetni. - Adam-et meghatotta a lány együttérzése és megesküdött magának, hogy egy napon végez azokkal, akik ezt tették vele.
A Bíbor Erdő vöröse sem volt elegendő, hogy kifejezzék a haragot, amit Adam érzett a lány iránt, aki elárulta. Amint megérezte Blake és a többiek szagát az úton, ami a Bíbor Erdő falujába vezetett, olyan volt, mint egy ragadozó, amit megcsapott a vér szaga.
A faluban élő lények rettegve és kíváncsian néztek rá, hiszen amerre csak járt, fekete viharfelhők követték, amik eltakarták a napot. Sokan a házaikba menekültek vagy a sikátorokba, dobozok és kerítések mögé bújtak előle, hiszen félelmetesebb látvány volt, mint maga a Jabberwalker.
Halványan, de még mindig érezte Blake szagát és a falu másik kijárata felé követte és amint meglátta a kastélyt a dombok felett, a szagnak nyoma veszett, hiszen nemrég esett, ami elfedte a szagot.
Haragjában, a viharfelhők dörögni kezdtek, hangosan ordított és egy villám a mezőbe csapódott. Leült egy rönkre és gondolkodni kezdett, hogyan tovább, hiszen a szag elvesztése után, minden lehetősége elveszett, hogy megtalálja Blake-et.
- Erre gyertek! - Az egyik út felől hallott egy férfi hangot. - Valaki nagyon mérges lehet!
Az út mentén három vörös egyenruhás, fából faragott katona lovagolt ki, játék lovakon.
- Megállni! - A szakasz vezető, amint meglátta Adam-et, elővette a fakardját és ráparancsolt. - Őfelsége nevében, le vagy tartóztatva, ember!
Adam egy szempillantás alatt felállt, elővette Wilt-et és a katonák fölé lőtt egy energia sugarat, amitől egy hatalmas robbanás történt az égen. A katonák megremegtek és a játék lovaikkal hátrálni kezdtek.
- Ha valamelyikőtök még egyszer embernek hív, az darabokban végzi! - Figyelmeztette őket Adam.
- Megbocsáss, - A szakaszvezető is megremegett. - de megszólalásig olyan vagy, mint egy ember. Egy olyan, akik megbántották Őfelségét.
- Mondjuk, ő nem volt közöttük. - Súgta oda egy másik katona.
- Igaz! - A szakaszvezető reszketve távozni próbált és az emberei követték - Legyen jó napja, mi most a dolgunkra...
- Hol vannak azok az emberek?! - Adam megragadta a szakaszvezetőt és Wilt-et a torkához szegezte.
- Nem tudjuk! - Válaszolt a katona. - Őfelsége parancsba adta az elfogásukat, de elszöktek! A Herceg talán tudja!
- Vigyetek a Herceghez! - Követelte Adam és eleresztette a katonát.
- Máris... - A katona hebegve engedelmeskedett. - ön... mégis micsoda?
- Faunus vagyok. - Felelt Adam, mire elindult a katonák után. - Most haladjatok!
- Igenis, Faunus úr! - A szakaszvezető csak rettegve mutatta az utat a Bíbor Kastélyba.
A katonák, habár többen voltak, tudták, hogy nincs esélyük Adam ellen és inkább érezték magukat foglyoknak, mintsem fogva tartóknak, miközben mutatták az utat.
- Elnézést, Faunus... - Az egyik katona félve beszélt hozzá, de Adam dühösen rászólt.
- Adam vagyok!
- Bocsásson meg, - A katona, amennyire megrémült, annyira összezavarodott. - de... az előbb mondta, hogy ön egy Faunus.
- És a nevem Adam. - Válaszolt Adam, de egyértelmű, hogy a türelme kezdett fogyatkozni.
- Akkor... ön egy Adam Faunus? - A katona tovább próbálkozott.
- Nem, Adam Taurus vagyok. - Amíg Adam idegesebb, a katona annyival lett zavarodottabb.
- Csak maradj csendben és ne idegesítsd! - A harmadik katona inkább óva intette a kíváncsi társát, hiszen látta, hogy Adam-et mennyire bosszantotta.
- Most akkor, ön egy Adam, Taurus vagy egy Faunus? - Adam nem válaszolt, csak kettévágta a katonát, amitől az holtan esett a földre, a lovát is elejtette.
- Valakinek, még egy hülye kérdése? - Adam a másik két katonára szegezte Wilt-et, akik sokkos állapotban nézték a földön, holtan elterülő társukat. - Gondoltam. - Jelzett, hogy folytassák az útjukat.
Nem telt bele sok időbe, mire a két katona elvezette Adam-et a Bíbor Kastélyba, ahol a trónterembe érve ott találták a Vörös Herceget, akinek az arca még mindig meg volt repedve és csendben duzzogott a trónjában.
- Mégis, mit kerestek itt?! - A Herceg dühösen a katonákra pirított. - Megtaláltátok azokat az átkozott embereket, akik csalással győztek le?!
- Felség, - A két katona letérdelt az alacsony Herceg előtt. - egy brutális harcos jött el önhöz, hogy kihallgatást nyerjen!
- Egy újabb ember?! - A Herceg undorodva mérte végig Adam-et, de mielőtt bármit is mondhatott volna, a faunus ott termett előtte és Wilt-et a torkához szegezte.
- Elmondtam a katonáinak és most elmondom önnek is. - Figyelmeztette Adam, teljesen nyugodt hangon. - Ha még egyszer embernek szólít valaki, az darabokban végzi.
- A katonáim végezni fognak veled! - A Herceg, habár megrémült, próbált magabiztosságot mutatni.
- A katonái nem lesznek elég gyorsak, hogy megmentsék az életét, felség. - Adam egyáltalán nem rémült meg és Wilt-et még mindig a Herceg torkához szegezte és figyelmeztető pillantást vetett a trónteremben lévő katonákra, hogyha bármelyikük közelebb jön, a Herceg meghal.
- Mit akarsz tőlem?! - A Herceg rettegve kérdezte. - A koronámat?! A Kastélyt?!
- Egyiket sem. - Adam folytatta. - Nemrég emberek jártak önnél, ha jól sejtem.
- Átkozott csalók! - A Herceg feldühödött, amikor a RWBY csapatra gondolt. - Legyőztek a játékomban és tönkretették a születésnapomat! A fejüket akarom!
- Megkaphatja. - Adam leeresztette Wilt-et, amitől a Herceg egy kicsit fellélegzett. - Csak mondja meg, merre mentek.
- A következő életükbe akarod küldeni őket? - A Herceg tekintete felcsillant.
- Valami olyasmi. - Adam látta, hogy a Herceg sem szívleli az embereket.
- Nem tudom, hogy pontosan merre vannak, - Kezdte a Herceg. - de a felderítők azt látták, hogy a Hold Kert felé vették az irányt, keletre innen.
- Jó. - Adam eltette Wilt-et és a kijárat felé vette az irányt.
- Öhm... - A Herceg, amennyire örült, hogy Adam nem végzett vele, szerette volna ő is holtan látni az embereket. - adjak melléd kíséretet?
- Csak hátráltatnának. - Adam ennyit válaszolt, kiért a kertbe és a várkapu felé vette az irányt.
- És ha valami gond adódna... - A Herceg utána futott.
- Levágom, aki az utamba áll.
A Herceg nem kísértette a szerencséjét, inkább hagyta, hogy Adam egyedül folytassa az útját.
Adam, miután elhagyta a Bíbor Kastélyt, kelet felé vette az irányt és napnyugtára elérte a Hold Kert Birtok hídját és körbe szimatolt. Egyvalaki szagát érezte, annak a Vörös Lovagnak, akivel már kétszer is megküzdött, egyszer az Atlas akadémián és még egyszer az Amity-ben.
Sem Blake, sem a többiek szaga nem volt ismerős, így ingerülten követte a szagot, remélve, hogy a Lovagból kiszedheti, hogy merre vannak a lányok.
Végig sétált a nagy, világító gomba erdőn, miközben a szagot követte, elhaladt egy nagy, kék gomba mellett, ami körül egy kert terült el, ahonnan érezte a Lovag szagát, de után folytatódott az úton.
Követte a szagot, egészen egy tóig, majd a tó túloldalára nézett, ahol egy kikötő terült el, egy nagy, vörös vízililiom virággal a tetején és érezte, hogy a célpontja a kikötőben lesz. Látta, hogy mindenféle lény vízililiom leveleket használ az átkeléshez, így ő is felszállt az egyikre, ami átvitte a kikötőbe.
A túloldalon mindenféle különös lény mászkált a még különösebb árusok sokasága között, amiknek a többségéről azt sem tudta, hogy micsoda és a sok szag között nehéz volt egyet behatározni.
Dühösen kezdett szétnézni, keresve a többieket, de hiába, a piacon elvesztette a szagot és ezúttal nem volt kihez útmutatásért fordulnia. A különös, mesebeli lények vagy elkerülték vagy rettegve el bújtak előle, hiszen érezték a belőle áradó haragot.
Miután minden nyomot elvesztett, Adam haragtól forrva, elővette Wilt-et és egy energia sugarat lőtt a tó felé, ami a túloldalra érve, egy hatalmas gombát vágott ki, majd letérdelt és dühösen a földet kezdte verni.
- Nocsak, - Egy kifinomult, suttogó hang szólította meg a feje felől, ahova gyorsan felkapta a fejét. - elég nagy bajkeverő vagy. - A Kíváncsi Macska egy indán sétálva nézett le rá és mosolygott. Adam felemelte Wilt-et, hogy rászegezze. - Ugyan, - A Macska csak leugrott egy nagyobb gomba kalapjára, majd a földre, Adam elé. - arra nem lesz szükség.
- Mi akarsz tőlem? - Követelte Adam a választ.
- Jól sejtem, hogy keresel valakiket, akik hasonlítanak rád? - A Macska csak a földre feküdt és hempergett egy kicsit, de a mondandója felkeltette Adam figyelmét. - Embereket?
- Tudod, hol vannak?! - Adam közelebb lépett a Macskához, aki csak a mancsát nyalogatta.
- Talán. - A Macska, miután abbahagyta a mancsa nyalogatását, oldalra fordította a fejét. - Mit szándékozol tenni velük?
- Megölöm őket és megkeserítem annak az életét, aki elárult. - Válaszolt Adam, erősen szorítva Wilt markolatát.
- Egy lány, aki elárult? - A Macska csak gonoszul elmosolyodott. - Tudnék mesélni.
- Hol vannak?! - Adam türelme kezdett fogyni és felkészült, hogy egy energia sugarat lőjön Wilt-el.
- Elmondhatnám, - A Macska besétált az egyik gomba törzse mögé és Adam feje felett, egy faágon jelent meg. - de én mit kapnék?
Adam dühösen fújtatni kezdett, akár egy bika, de vett egy mély levegőt, mert tudta, hogy ez a különös Macska az egyetlen, aki segíthet neki a bosszúban.
- Mit akarsz?
- Na, - A Macska elégedetten leugrott a fáról, Adam vállára. - lehet veled értelmesen is beszélni! - A fülébe suttogott. - Az egyikük testét akarom.
- Ketten közülük, - Válaszolt Adam, mire a Macska leugrott róla. - az egyiknek rövid, fekete haja van és egy pár macskafüle. A másiknak hosszú, szőke haja, őket élve akarom. A többivel azt csinálsz, amit akarsz.
- Azt hiszem, ez egy alku. - Kuncogott a Macska, megfordult és mutatta az utat.
A gusztustalan szó nem volt elég kifejezés, amikor Yang és Blake egy sötét, szűk, nyálkás járatban találták magukat, miután a Hídőr kristályba zárta őket és a hegy mélyébe vetette őket. Egy szűk járat volt, amiben a két lány csak mászni tudott, ki tudja merre.
- Miért kell megint a nyálkában másznom! - Yang számára gyomorforgató érzés volt, hogy a mai napon másodszorra kell egy szűk, nyálkás és büdös helyen másznia.
- Szerintem, szó szerint értette, hogy a hegy gyomrába vet minket! - Blake is tanácstalan volt, hogy mitévők legyenek és csak mászott tovább.
- Szerinted, jó irányba tartunk?! - Yang tette fel a kérdést, ami mindkettőjüket aggasztotta.
- Fogalmam sincs... - Blake fuldokolva kezdett köhögni a levegőhiány miatt. - de ha nem jutunk ki... megfulladunk!
- Kipróbálok valamit! - Yang a csuklóján felhúzta Ember Celica-t és lőtt egyet, ami megvilágította a sötétvörös, nyálkás falakat, mintha valami lénynek a gyomrában lennének.
- Nem jó! - Blake érezte, hogy a nyálkás falak a lövés hatására elkezdtek összezáródni. Elővette Gumbo Shroud-ot, amit karddá alakított és beleszúrt a falba.
- Mit csinálsz?! - Idegeskedett Yang.
- Kiutat vágok! - Szólt Blake.
- És működik?! - Reménykedett Yang.
- Azt hiszem! - Blake vágni kezdett, mire még több nyálka spriccelt a képébe. - Segíts! - Amint elég hosszú vágást ejtett a falon, elkezdte széthúzni, remélve, hogy kijutnak rajta.
- Itt vagyok! - Yang visszamászott a barátnőjéhez és ketten együtt húzni kezdték a seb két szélét.
Sikerült elég szélesre húzniuk és Yang volt az első, aki belemászott és egyre csak mélyebbre került. Blake követte a barátnőjét és reménykedett, hogy kijutnak ebből a nyálkás gyomorból, mielőtt még elájulnak a levegőhiánytól.
Yang elszántan folytatta a mászást, amíg át nem dugta a bal, emberi kezét egy vastagabb rétegen és friss levegőt érzett.
- Itt a kijárat! - Yang-nek új erőt adott és biztatta a barátnőjét, hogy végre, véget ér a nyálkás rémálom. - Blake? - Blake nem válaszolt, amitől Yang aggódva hátra nézett, de túl sötét volt, hogy bármit is lásson. Annyit érzett, hogy Blake nem mozgott.
Yang-en eluralkodott a pánik, a robot karjával megragadta a faunus lány karját, míg az emberi kezével újra kinyúlt a nyálkás fal külsején, megragadta, amit tudott és minden megmaradt erejével húzni kezdte magát és Blake-et.
Egyre közelebb kerültek a kijárathoz és némi fény szűrődött be a lyukon. Amint kidugta a fejét és megkönnyebbülten és lihegve kapkodott friss levegőért, tudta, hogy még nem pihenhet. Kihúzta a teste felét a földre és így tovább, amíg már csak a lábai maradtak a lyukban, majd Blake-et is elkezdte kihúzni.
A faunus lányt, akárcsak őt, teljesen beborította a nyálka, de Yang rémülten vette tudomásul, hogy nem lélegzik. Nem gondolkodott, amikor Blake-et a hátára fektette, majd a száját az övére illesztette és mesterségesen lélegeztetni kezdte, majd a mellkasát kezdte nyomkodni, hogy újraélessze.
Ezt háromszor elismételte, amikor Blake szemei kipattantak és gyorsan kapkodni kezdett levegőért és eszébe jutott, hogy mi történt.
- Blake! - Yang megkönnyebbülten ölelte át a barátnőjét, aki hálásan viszonozta a gesztust.
- Megmentettél... - Blake szíve elkezdett megnyugodni, bár elég félelmetes élmény volt, hogy átmenetileg meghalt.
- Nem hagylak el, - Yang könnyes szemekkel simogatni kezdte a lány hátát és hálát adott bármilyen felsőbb hatalomnak, hogy nem ragadta el tőle. - soha.
- Köszönöm. - Suttogta Blake hálásan és megcsókolta Yang-et.
Amint végeztek az ölelkezéssel és a csókolózással, szemügyre vették, hogy hova is kerültek. Egy földalatti barlangban voltak, amiknek a falából világító kristályok nőttek ki és világították meg a járatot.
Visszanéztek a lyukra, ahonnan kimásztak és látták, hogy nem egy élőlény volt, hanem simán a barlang fala. Aggódva néztek szét és féltek, hogyha újabb lyukat ásnának, akkor mindent beborítana a nyálka.
- Szerinted... - Yang fáradtan felállt és az egyetlen lehetséges irány felé nézett. - elinduljunk?
- Nem hiszem, hogy van más lehetőségünk? - Blake csatlakozott hozzá és a két lány együtt, kéz a kézben kezdte el az útját a barlangi járatban.
Az alagút végén egy oltárt találtak, amin egy ragyogó, kristálytükör állt. A két lány kíváncsian megközelítette, de amikor belenéztek, nem a saját tükörképüket látták, hanem egy térkaput, valahol az Örökkévalóságban.
- Gondolod, ez az? - Yang kíváncsian kérdezte a barátnőjét.
- Az Igaz Szív Tükre. - Blake megérintette a Tükröt és a két lány egy nagy villanást látott és eltűntek.
A földalatti folyó csobogása mellé kalapácsok tucatjai csengésének a visszhangja vegyült, amikor Jaune és Weiss együtt egy bányában találták magukat, ahol a különös mese lények dolgoztak.
- Csak szerintem, vagy ezek a lények nem tudják, hogy mit is kéne csinálniuk? - Weiss zavarodottan nézett végig a nagyban dolgozó bányászokon, akik a sok arany és ezüst érceket ásták el a föld alá és sziklatömböket raktak a járatok végébe, betömve őket ezzel.
- Húsz éve vagyok az Örökkévalóságban, de ilyet még nem láttam. - Jaune sem értette, hogy az olvasztóból kijövő folyékony aranyat egy csillében elszállították és egy lyukba öntötték, hogy újra a föld alá kerüljön, meghűljön és megkeményedjen.
Egy nagy asztalnál, ami tele volt színarany ékszerekkel, egy csapat bányász lény csipeszekkel és fémvágó ollókkal távolította el a beléjük ágyazott drágaköveket és gyöngyöket, míg a másik oldalon épp darabokra vágták őket.
Egy kovács üllőnél egy bányász kalapáccsal törte ripityára a sok színes drágakövet és a darabokat egy zsákba tette.
- Jaune, - Weiss úgy érezte, ideje megejteni ezt a beszélgetést. - mit fogsz csinálni, ha megtaláljuk a kiutat?
- Miről beszélsz? - Jaune csak megrázta a fejét, miközben felmentek az egyik felső emeletre.
- A Papír Imádók falváról. - Pontosított Weiss. - Itt maradsz, hogy tovább vigyázz rájuk, vagy velünk jössz?
- Hát... - Jaune-nak eddig eszébe sem jutott, hogyha megtalálják az utat Remnant-ba, akkor lehet, hogy örökre el kell búcsúznia a papír barátaitól, akikre oly sokáig vigyázott. - Nem tudom...
- Lehet, hogy soha nem térhetünk vissza. - Weiss kimondta a fájó igazságot. - És nem maradhatunk itt, hogy dajkáljuk őket.
- Igen... - Jaune csak ökölbe szorította a kezeit és behunyta a szemét. - de akkor is... talán...
- Ez nem egészséges, Jaune. - Weiss aggódott a fiúért. - El kell engedned őket. Ezzel ártasz magadnak és nekik is.
- Miről beszélsz? - Jaune szemei kipattantak. - Ugye nem megint a Fáról?!
- Csak azt mondom, amit ők mondtak nekünk. - Weiss tudta, hogy nem halogathatja. - Egész végig csak színlelték az ügyetlenséget. - Jaune kitátotta a száját és tagadón megrázta a fejét. - Mindennél jobban arra vágynak, hogy a Fához mehessenek és csak azért nem mondták el neked, mert túl kedvesek és nem akartak megbántani.
- Nem! - Jaune nem volt képes elfogadni. - Nem tudják, miket beszélnek! Láttad, hogy mennyire ügyetlenek és ostobák!
- Amikor velünk beszéltek, nem voltak olyan ostobák, mint veled. - Weiss nem adta fel.
- Szerintem, - Mielőtt egy vita alakult volna ki a pár között, Jaune az elejét vette és az egyik barlang járat felé ment. - jobb, ha egy kicsit most szétválunk.
- Jaune... - Weiss aggódva nyúlt a fiúja után, aki láthatóan megsértődött.
A lány egy másik barlangjárat felé indult, remélve, hogy megtalálja a többieket, a kijáratot, vagy az Igaz Szív Tükrét.
A alagút sötét volt, de a lány a Scroll-jával világított és úgy ment tovább. Néhány percnyi séta után fényt látott a távolból és amint befordult az egyik sarkon, meglátott egy oltárt, amin egy világító tükör volt, ami a fény forrása is volt egyben.
- Jaune, megtaláltam! - Visszakiabált, de biztos volt benne, hogy Jaune nem hallotta.
Nem akarta itt hagyni a Tükröt, ezért úgy gondolta, hogy magával viszi és megkeresi Jaune-t. Amikor közelebb ért a Tükörhöz, nem a saját tükörképét látta, hanem Atlas lebegő városát, teljes pompájában. Zavartan megrázta a fejét, majd megérintette és egy fehér villanás elvakította.
A következő pillanatban már nem a barlangban volt, hanem egy ünnepségen, ahol egy halom katona, tiszt, Vadász és Vadásznő gyűlt össze, hogy ünnepeljenek. Weiss alaposan szétnézett és látta, hogy az Amity edzőtermében vannak, magasan a levegőben.
Megfordult és a Tükör ott volt mögötte, egy falon és ezúttal egy térkapu volt benne.
- Weiss! - A sok boldogan ünneplő közül egy ismerős hang szólította meg. - Hova tűntél?
- Winter? - Weiss alig hitt a szemének, amikor meglátta a nővérét. - Mit keresel itt?
- Miről beszélsz? - Winter értetlenül megrázta a fejét. - Gondoltam meglátogatom a húgom, aki nélkül biztos nem győztük volna le Salem-et. - Büszkén a vállára tette a kezét és Weiss számára nagyon jól esett látni a nővére elismerő mosolyát, de valami nem hagyta nyugodni.
- Legyőztük Salem-et? - Weiss alig hitt a fülének.
- Hát persze, - Winter csak bólintott. - te és a barátaid rá vettétek a tábornokot, hogy küzdünk Salem ellen és nyertünk.
- De hát... - Weiss még mindig nem tudta kiverni a fejéből, ami az elmúlt pár napban történt. - Atlas lezuhant és megsemmisült.
- Amikor legutóbb láttam, - Az ünneplő tömegből Ironwood tábornok lépett elő és ő is épp oly elismerően mosolygott a lányra, mint a nővére. - még mindig a levegőben volt. Elismerem, kockázatos tervet eszeltetek ki a barátaiddal, de nyertünk. Salem-et véglegesen legyőztük.
- Hála neked és a RWBY csapatnak! - Még egy valaki, akiről Weiss úgy gondolta, hogy soha többet nem látja, boldogan jött hozzá a tömegből.
- Penny? - Weiss alig hitte el, hogy a lány, aki Jaune elmondása szerint meghalt, most itt állt előtte, emberként. - Nem! - A fejét rázta, tudta, hogy nem lehet igaz, amit lát.
- De igen, Weiss! - Penny éppoly élettel telinek tűnt, mint általában. - Megmentettél! Te és Ruby! Végre, megtapasztalhatom, milyen embernek lenni és ezt mind nektek köszönhetem!
- Hiszen ez... - Weiss esze és szíve komoly dilemmába került. A szíve szerette volna elhinni, hogy az otthona és a barátja megmenekült, de az esze tudta, hogy ez lehetetlen.
- Csodálatos? - Fejezte be helyette Winter, de Weiss egy pislákoló fényt látott a szeme sarkából és a Tükröt látta, ahogy a fénye egyre halványul és lehet, hogy hamarosan el fog tűnni. - Akár itt is maradhatnál.
- Ez nem a valóság! - Weiss rájött.
- De lehetne az. - Csatlakozott Ironwood. - Itt boldog lehetnél, a szeretteiddel és az otthonodban.
- Az otthonom... - Weiss már elindult a Tükör felé, de egy pillanatra megtorpant. - Az otthonom ott van, ahol a barátaim! - Elővette a kardját, megfordult és rájuk szegezte. - Azért váltam Vadásznővé, hogy én alakítsam a sorsom és ne mások adják meg nekem! Nem fogom feladni azt, amiért oly keményen megdolgoztam!
- De... - Penny nem értette, miért akar elmenni. - itt boldog lehetnél.
- A boldogságomat én intézem! - Weiss leeresztette a kardját és újra a Tükör felé indult, amiben még mindig látta a térkaput.
Amint megérintette, egy vakító fény jelent villant és elvitta a lányt.
Jaune feldúltan ballagott a bánya járataiban, a Papír Imádók megmentették az életét, befogadták és otthont adtak neki az évek során. Az egyetlen dolog, amit megtehetett értük, hogy megvédi őket bármi áron, erre a barátnője azt akarja, hogy hagyja itt őket.
Nem tudta, mit is várt, amikor megérkezett a RWBY csapat. Remélte, hogy megértik, hogy milyen fontos számára a Papír Imádók falva, de minden, amit a barátaitól kapott nem volt más, mint lekezelés és őrültnek tartották.
Az alagút sötét járatában fényt látott felcsillanni és gyorsabb tempót vett fel. Befordult a következő sarkon és egy oltárt látott, amin egy egy világító tükör volt és megvilágította a barlangot.
A Tükörben tüzet látott, egy kellemes tábortűz volt, ahova szívesen leülne egy fárasztó út után. Megérintette a Tükröt, majd egy fehér villanás elvakította.
A következő pillanatban egy erdőben találta magát, ahol a szellő kellemesen fújt, a madarak vidáman csicseregtek és mindenfelé virágok teremtek és kellemes illat keveredett az erdő természetes illatával.
Füstöt érzett és látta, hogy pár száz méterre tőle egy tábortűz ég. Pontosan az a tábortűz, amit a Tükörben látott, de ezúttal ültek is körülötte.
Jaune a tábortűzhöz indult, de amikor meglátta, hogy kik is azok, akik körbeülték, a lélegzete is elállt.
- Visszajöttél, Jaune?! - Penny volt az egyik, aki integetett neki.
- Sokáig tartott. - Egy barna bőrű és göndör hajú, szemüveges fiú nevetett egyet, aki nem volt más, mint Lewis.
- Remélem nem volt semmi gond. - A harmadik pedig Pyrrha, aki kedvesen mosolygott rá.
- Pyrrha... - Jaune alig hitt a szemének, a lány, aki feláldozta magát, hogy megmentse itt ült előtte, sértetlenül. - Penny... - A lány, akit a saját kezével ölt meg, hogy ezreket mentsen meg, itt volt és egészséges. - Lewis... - A fiú, akit nem tudott megmenteni, itt kavargatta a tűz feletti fazékban a levest és életben volt. - Hogy lehetséges?
- Tüzet raktunk, amíg elmentél pisilni. - Penny úgy magyarázta, mintha teljesen.
- Mindjárt kész a vacsora. - Lewis a levesre mutatott, aminek kellemes illata volt.
- Ülj le. - Pyrrha jelzett a fiúnak, hogy üljön le mellé. - Biztos nagyon fáradt vagy.
- Ti... - Jaune alig jutott szavakhoz, amikor a halott barátai, akiket cserben hagyott, most itt voltak, nevettek és jól érezték magukat. - hogyhogy éltek?
- Miért ne élnénk? - Penny kíváncsian oldalra billentette a fejét.
- Mert ti... - Jaune alig bírta rávenni magát, hogy kimondja, amire gondol. - meghaltatok.
A három barátja kíváncsian össze nézett és nem értették, miről beszél.
- Talán egy furcsa álmod volt, Jaune. - Pyrrha feláll, végig simított a szakállas arcán, akinek a szíve is megszakadt a lány láttán.
- Tudom, hogy ez nem valóság. - Jaune tisztában volt, hogy ez valamiféle próba. - De akkor is... el akartam mondani neked... - Penny-re és Lewis-ra nézett. - Mindannyiótoknak, hogy sajnálom.
- Miről beszélsz? - Pyrrha nem értette.
- Próbáltam, Pyrrha... - Jaune könnyei eleredtek. - Próbáltam...
- Micsodát? - Pyrrha szomorúan kérdezte.
- Azzá a férfivá válni, akinek te láttál. - Zokogott Jaune, miközben átölelte a lányt. - El akartam mondani, hogy milyen sokat jelentett, hogy segítettél Beacon-ben. Hogy hittél bennem és nem mondtál le rólam. És szeretném, ha tudnád, minden nap azt kívánom, bár veled mehettem volna a toronyba... de megértem, hogy megmentettél azon a napon.
- Ugyan, Jaune, - Pyrrha elpirulva viszonozta a fiú ölelését és a fülébe suttogott. - biztos vagyok benne, hogy te is megtetted volna.
- Lewis... - Jaune, miután végzett Pyrrha ölelésével, a fiúhoz fordult. - Sajnálom, hogy nem tudtalak megvédeni.
- Talán megint Herb-el füveztél? - Lewis kissé kínosan érezte magát a Lovag érzelmes megnyilvánulásától.
- Éreztem, hogy valami megváltozott Alyx-ban, csak hinni akartam benne. - Jaune ökölbe szorította a kezeit és magát hibáztatta. - Ha óvatosabb lettem volna vele, talán nem tudott volna megmérgezni, veletek mehettem volna és megakadályozhattam volna Alyx-ot, hogy megöljön.
- Oké, kezdesz megijeszteni. - Lewis furcsán nézett Jaune-ra.
- Penny... - Jaune szíve össze szorult, amikor a másik lányhoz fordult.
- Jaune, jól érzed magad? - Penny aggódva fogta magához a fiú kezét.
- Mindennap a szemem előtt van, ahogy beléd mártom a pengém. - Jaune nem bírta tovább sírás nélkül. - Tudom, hogy a te döntésed volt, de akkor sem bírtam magamnak megbocsájtani. - Megrázta a fejét és végre, kiadhatta magából a sok fájdalmat, ami felgyülemlett. - Bárcsak lett volna valami mód, hogy megmenthesselek!
- Hosszú nap volt a mai, Jaune. - Penny a tűz felé mutatott. - Ülj le és együnk.
- Holnap korán kell kellni, hogy megakadályozzuk az első tüzet. - Emlékeztette Lewis. - Tudod, hogy ezek a Papír Imádók, milyen ügyetlenek.
- A... Papír Imádók? - Jaune, mint aki számára idegen kifejezés lett volna.
- Tudod, - Nevetett Pyrrha. - Neptune milyen ügyetlen. Olyan, mintha egy csomó gyerekünk lenne.
- Gyermekünk? - Jaune és Pyrrha össze néztek és egyértelmű volt, hogy Pyrrha szívesen itt maradna vele és talán gyermeket is hajlandó lenne szülni neki.
- Miért ne? - Vont vállat Pyrrha és újra végig simított Jaune arcán. - Itt maradhatnánk örökre. Itt biztonságban vagyunk Salem-től és akár családot is alapíthatnánk.
- Ez nem a valóság. - Jaune letörölte a könnyeit.
- De az lehetne. - Érvelt Pyrrha.
- Nem... - Jaune minden vágya az volt, hogy bár megmenthette volna a barátait. - Nem tehetem meg! Ha itt maradnék, azzal elárulnálak titeket! Nem azért haltatok meg, hogy egy mesevilágban tengessem a napjaim és egy halom papír csillagot dajkáljak! - A lányra nézett és tudta, hogy el kell engednie. - Pyrrha... összejöttem valaki mással. Tudd, hogy örökre a szívembe zártalak, de már sok idő eltelt és tudom, hogy őt megvédhetem.
- Ezt akarod, Jaune? - Pyrrha szomorú volt, amiért a fiú elment, de megértette.
- Ezt kell tennem, Pyrrha. - Jaune teljesen magabiztos volt. - Nem hagyom, hogy az áldozatotok a semmiért legyen.
- Itt boldog lehetnél. - Penny próbálta marasztalni.
- Nem tudnék boldogan élni, ha tudnám, hogy cserben hagytam a barátaimat. - Jaune tovább ment, vissza a Tükörhöz.
- Nem kell elválnunk. - Próbálkozott Lewis.
- Egy napon újra fogunk találkozni és el fogom mondani az igazi Lewis-nak, Penny-nek és Pyrrha-nak, - Jaune megállt és a barátai felé nézett. - hogy az áldozatuk nem volt hiába.
Jaune úgy éreztem, mintha új emberré vált volna, amikor a Tükör elé állt és látta benne a térkaput, ami jó eséllyel kivezet az Örökkévalóságból. Megérintette és villanás elvakította.
A tükrök ezrei törtek ripityára a Jabberwalker falka tombolásában. Neo kétségbeesetten meg akarta találni az Igaz Szív Tükrét, ami elvezeti a kijárathoz, de hiába. Egy több ezer tükörből álló labirintusban voltak Ruby-val és egyszerűen sehol sem találták a kijáratot.
- Neo, lassíts! - Ruby aggódva próbálta leállítani a Jabberwalker-eket, de hiába, Neo meg sem hallotta.
Ruby, belátva, hogy semmi értelme Neo-val beszélni, inkább egyedül próbálta megtalálni a kijáratot, de amikor egy olyan folyosóra ért, ami nem esett áldozatul Neo Jabberwalker falkájának, úgy döntött, hogy végig megy rajta.
A folyosón lévő tükrök különösek voltak, az első tükörben meglátta saját magát, de kicsi volt, az eszméletlenül nagy feje nagyobb volt, mint az egész teste, rövid karjai és tömzsi lábai voltak. Ruby csak mosolyogva megrázta a fejét és a következő tükörben az őszhajú, ráncos önmaga nézett vissza.
Kissé szórakoztatónak találta a tükröket, volt amelyik gyerekként mutatta, valamelyik kövérnek, fiúnak vagy meztelennek.
Ruby nem győzött minden egyes tükör változatát megnézni, amikor az egyik folyosón belépve egy másik tükröt talált. Ez a tükör egy oltáron volt és világított és amikor Ruby elé lépett nem magát látta benne.
A Vytal fesztivál volt, amikor Penny és Pyrrha megküzdöttek egymással és amikor Emerald az illúziójával becsapta Pyrrha-t, hogy darabokra tépje Penny-t.
Ruby nem hezitált és egyből magához vette a tükröt, amitől egy fehér villanás elvakította.
Amikor kinyitotta a szemeit újra a Vytal fesztiválon találta magát, a lelátón, egy tömegben, Lance fiatal változata mellett.
- Tényleg! Ő az! - A fiatal Lance kíváncsian nézett az aréna túloldalán lévő Emerald-ra. - Jó szemed van.
- Micsoda? - Ruby értetlenül rázta meg a fejét.
- Emerald! - Emlékeztette Lance. - Te szúrtad ki!
Ruby kicsit összezavarodott, hiszen Emerald már az ő oldalukon állt, de emlékezett, hogy a Vytal fesztiválon az ő illúziója miatt szakadt darabokra Penny.
- Mike, te maradj itt! - Utasította Lance a kövér társát és elindult. - Jössz, Ruby? - Lance felé fordult.
- Erre gyere! - Ruby tudta, hogy Lance a szervíz folyosón akar menni, ami a leggyorsabb út az aréna túloldalára, de tudta, hogy Mandy és Emerald ott állnak lesben. A másik irányba indult.
- Hé, arra hosszabb az út! - Lance utána kiabált, de Ruby meg sem hallotta és csak átfurakodott a tömegen. Lance egyértelműen követte.
- És a következő küzdelem részvevői, Penny Pollendina Atlas-ból, - Hallotta Port professzor bejelentését és a szíve egyre hevesebben vert és egyre csak igyekezett. - az ellenfele pedig, Pyrrha Nikos Vale-ből!
Ruby már a távolság felét megtette, amikor a Semblance-ét aktiválta és teljes sebességgel sietett Emerald felé, hogy megzavarja az illúzióját.
Az arénában Penny felemelte a nyolc kardját, amiket Pyrrha felé irányított és Pyrrha arcán egyértelmű pánik ült ki. Ruby torka szakadtából, teljes sebességgel rohant, hogy megmentse a barátját.
Amint Emerald a szeme elé került, aki egyértelműen annyira koncentrált, hogy fenntartsa az illúzióját, hogy nem figyelt semmi másra.
- ÁLLJ! - Ruby felé rohant, rávetette magát és mindkét lány a földre esett.
- Mit csinálsz?! - Emerald felháborodva lökte le magáról Ruby-t, aki egyáltalán nem törődött a kifakadásával és gyorsan az aréna felé nézett.
Sajnos, elkésett. Pyrrha már ellőtte a mágneses hullámot és Penny saját kardjainak az áldozatául esett és ugyanúgy, mint akkor, darabokra szakadt.
Ruby csak sokkos állapotban nézte a lányt, akit már megint nem tudott megmenteni.
Nem volt sok ideje ezen morfondírozni, mert ezúttal Beacon-ben volt, az előkertben, a támadás estéjén. Minden felé lángok voltak, füst terjedt, tönkrement robotok és holttestek hevertek.
- Ez Jaune! - Weiss és Lynda is ott volt mellette és a csapattársa felvette a Scroll-ját. - Hol vagy?!
- Weiss! - Hallatszódott Jaune hangja, de teljesen kétségbe volt esve és összevissza beszélt. – Kérlek, meg kell állítanotok!
- Mi van?
- Pyrrha! Azután a nő után megy… a torony tetején! Nincs esélye! – A lányok a KÁR-torony felé néztek, de nem láttak semmi különöset.
- Mennünk kell! - Ruby pontosan tudta, hogy Pyrrha odafent van és Cinder-el harcol.
- De... Ruby! - Weiss értetlenül próbált a csapatkapitánya után nyúlni.
Ruby elért a toronyhoz és emlékezett, hogy legutóbb Weiss segített neki, hogy feljusson a torony tetejére, de ezúttal a Semblance-ét használta, hogy feljuthasson.
- Hiszel a sorsban? - Ugyanúgy, mint legutóbb, Pyrrha ott térdelt Cinder előtt.
- Igen. - Cinder egy fekete üvegíjat idézett, aminek az idegére egy szintén üvegnyilat illesztett és húzott fel.
- NEM! - Ruby elővette a kaszáját és Cinder-re támadt.
- Mi a... - Cinder nem értette, hogy került ide a lány, aki meglökte és a nyílvessző félre ment.
- Pyrrha, menekülj! - Kiabálta Ruby.
- Nem... - Pyrrha felállt és az aurája hiánya ellenére is, készen állt, hogy tovább harcoljon Cinder-el. - Meg kell állítanom.
- Meg fog ölni! - Ruby próbálta figyelmeztetni.
- Nem érdekel... - Mielőtt Pyrrha folytathatta volna, egy fekete üvegnyílvessző fúródott a mellkasába.
- Megható, - Cinder gonoszul vigyorgott. - de attól a halál, ugyanúgy halál marad. - Odasétált a haldokló lányhoz, akit ugyanúgy elporlasztott Ruby szeme láttára, mint akkor Beacon-ben.
Ruby-t ismét elöntötte a bánat és a csalódottság, amiért megint nem volt képes megvédeni a barátját. De ez a fájdalom elérte, hogy ismét előhívja az Ezüst Szemét és a nagy fehérség elvakította.
Újra és újra átélte a múltja legszörnyűbb pillanatait, amikor saját magát hibáztatta, amiért nem tudta megmenteni azokat, akiket szeret és ugyanannyi alkalommal bukott el. A csatát az átjáróban, Penny második halálát, Nora megsebesülését és azt, hogy az Örökkévalóságba estek.
- Tényleg ő az! - Újra a Vytal fesztivál lelátóján találta magát, amikor kiszúrta Emerald-ot. - Jó szemed van. - Ruby már tucatnyi alkalommal hallotta, de ezúttal szomorúan lehajtotta a fejét, hiszen tökéletesen tudta, hogyan fog véget érni. - Menjünk, kérdezzük meg, mi történt.
- Nem. - Ruby csak megrázta a fejét. Tudta, hogy teljesen felesleges, bármit is csinálnak, Penny darabokban fogja végezni.
- De... Ruby... - Lance nem értette, Ruby, aki annyira ki akarta deríteni, mi folyik Beacon-ben, most teljesen feladta.
- Felesleges, Lance. - Ruby csak a fejét rázta. - Úgyis meg fog történni.
- Miről beszélsz?! - Lance egyre idegesebb lett.
- Csak várj és meglátod. - Ruby az aréna felé nézett, ahol Penny és Pyrrha újra elkezdtek megküzdeni egymással.
- Te várj, ha szeretnél! - Lance nem hallgatott rá és a személyzeti folyosó felé vette az irányt. - Én kiderítem, mi folyik itt!
Ruby csak tétlenül ült és nézte a harcot és már előre tudta a borzalmas végeredményt, amit már tucatnyi alkalommal nézett végig és egyszer sem volt képes megakadályozni.
Penny ismét darabokban végezte és nem tudta megvédeni.
Belátta, hogy azokban a helyzetekben a lehető legjobb döntéseket hozta, amiket a körülmények és a rendelkezésére álló tudás nyújtott. Megtanulta elfogadni a múltat és amikor újra elkezdődött a körforgás, meglátta a Tükröt, ami ide küldte. Látta benne a térkaput, ami az Örökkévalóság kijárata volt.
Megérintette és egy fehér villanás elvakította.
Neo egyre kétségbeesetten kereste a tükörlabirintus kijáratát, a Jabberwalker-jei ezrével törték ripityára a sok tükröt, amiknek a szilánkjai a földön halmozódtak. A lány, annak ellenére, hogy mennyire ideges volt, elegáns és kimért léptekkel követte az idézett teremtményeit a folyosón és nem törődött, hogy Ruby már egy ideje itt hagyta.
Az egyetlen dolog, ami a szeme előtt lebegett, hogy kijusson az Örökkévalóságból és Roman után menjen.
Nem tudni, hány óráig kutatta az Igaz Szív Tükrét és hány ezer tükröt tört össze keresés közben, amikor már elfáradt és feladva a reményt, a földre térdelt és eleredtek a könnyei. Az egyik tükör elé ült, átkarolta a térdeit és közéjük hajtotta a fejét. A Jabberwalker-jei szilánkokra estek és eltűntek.
- Úgy fest, innen nincs kiút, Neo. - A klón Roman, akit a tudtán kívül idézett meg odajött hozzá. - Nem találod meg a kijáratot és nem fogsz megmenteni. - Leült mellé és átkarolta a lányt. - Nem haragszom. - Felemelte a bánatos arcát és letörölte a könnyeit. - Tudom, hogy mindent megtettél, de azt hiszem, ez túl sok volt neked. - Neo a szeme sarkából egy villanást látott, ami az épen maradt tükrökből világított. - Vagy mégsem? - A klón Roman felsegítette Neo-t, aki nagyobb magabiztossággal futott a fény irányába.
Egy folyosón befordult és a sok tükörfal között meglátott egy oltárt, amire egy sokkal díszesebb keretű, világító tükör volt helyezve. Neo biztos volt benne, hogy ez az Igaz Szív Tükre. Látta benne a térkaput, ami kivezet az Örökkévalóságból.
Megérintette és egy villanás elvakította.
A következő pillanatban egy nyirkos, földes barlangban találta magát ahova egy fa nagy és vastag gyökerei hatoltak be.
- Megtaláltátok? - Ruby, a csapat és Jaune is egyszerre jöttek erre a helyre.
- Ez egy elég furcsa kaland volt. - Yang ment elől és ahogy egyre előrébb haladt, a nap fénye egyre jobban beszűrődött a gyökerek között és a Fa levelei is behullottak.
- Nézzétek! - Weiss egy ismerő faszobrot talált, amiről lehúzott egy indát.
- A Herbalista? - Ruby felismerte a hernyó lényt, aki megpróbált segíteni nekik, de a padló megnyílt alatta és összezúzta.
Kiértek a barlangból és a nap erősen sütött.
- Azt hiszem, rájöttem. - Jaune megértette a lényeget. - Az Igaz Szív Tükre nem egy ereklye, hanem a Fa egyfajta megtestesülése, ami segít elfogadni a múltat, választást ajánl a könnyű és a helyes út között és tükrözi azt, amire a szívünk valódi vágyát. És ezért hozott ide minket.
Hirtelen, a Herbalista faszobra megrepedezett, majd szét hasadt és egy vakító, sárga fény tört elő belőle, majd újra megjelent a Herbalista. A hernyó alsóteste helyett, ezúttal normális lába nőtt és sötétkék és fekete pillangó szárnyai nőttek. Kellemesen nyújtózott, mintha csak egy délutáni alvásból ébredt volna fel és az új szárnyaival elrepült, hogy teljesítse az új rendeltetését.
- Szerintetek, ez a felemelkedés, amiről a Macska beszélt? - Ruby-t és a többieket is lenyűgözte, amit láttak.
- Akkor ez azt jelenti... - Jaune végre megértette, hogy a Papír Imádók is erre vágynak. - hogy egész végig csak visszafogtam őket. Annyira kétségbeesetten meg akartam menteni valakit, hogy valójában csak visszafogtam őket attól, hogy azzá váljanak, aminek lenniük kell.
- Ez a dolog nem rajtunk múlik. - Weiss a fiúja vállára tette a kezét. - Mások döntéseiben nincs beleszólásunk.
- Ahogy a múltat sem változtathatjuk meg. - Ruby is megértette.
- Nézzétek! - Yang és Blake tovább mentek és valami elképesztő dolgot találtak.
- Szerintem, ez az! - Blake is magabiztosan kiáltott.
- A hazaút! - Jaune, húsz évnyi reménytelen bolyongás után, nagyon megörült, hogy végre hazajuthatnak.
- Elég sokáig tartott, mire ideértetek. - Egy félelmetesen ismerős hang ütötte meg a csapat fülét és az egyik nagy gyökér mögül előjött az a valaki, akiről egész idáig megfeledkeztek és a térkapu elé állt.
- Adam! - Blake egyből elővette Gumbo Shroud-ot, ahogy a többiek is előkészítették a fegyvereiket.
- Megmondtam, Blake, - Adam csak magabiztosan mosolygott, Wilt markolatán tartva a kezét. - én mindenhová követni foglak. Még ebbe a különös mesevilágba is. Végre, - Kellemesen nevetett. - véget ért a vadászatom.
- Nem nyitnád ki a szemed?! - Yang újra remegni kezdett, de a barátainak a jelenléte elég önbizalmat adott neki. - Hatan vagyunk egy ellen!
- Hm, - Adam még mindig csak mosolygott és keresztbe tette a karjait. - szerinted, ki mutatta meg nekem a rövidebb utat? - Felnézett a fa egyik ágára, majd a többiek is abba az irányba néztek.
- Lance? - Ruby kíváncsian és aggódva nézett a Vörös Lovagra. Az ismerős, kopott, horpadt páncélja, aminek hiányzott a jobb vállvértje.
- Lance, ha tudtad merre van a kiút, miért nem szóltál?! - Yang dühösen követelte a választ.
- És miért segítettél Adam-nek?! - Blake is elárulva érezte magát.
- Srácok, - Ruby, amint meglátta Lance sisak vizorja mögött egy világító lila és kék szempárt, aggódni kezdett. - szerintem, ez nem Lance.
- Kiváló megfigyelés, Ruby. Rose. Vadásznő. - Habár Lance teste mozgott, egyáltalán nem az ő hangja volt, az, hanem a Kíváncsi Macskáé.
Köszönöm hogy elolvastad, ha tetszett, jelölj be követésre, a kedvenceid közé és ne felejts el kritikát írni.